Újabb módosítás a bankok elszámoltatásában
2015. február 23.
A parlament ismét olyan módosításról döntött, amely az elszámolási törvényt (több más a hiteleseket szintén érintő jogszabállyal együtt) alakítja. Kiderült például, hogy az árfolyamgátasok terhei nem csak kamatemelés miatt nőhetnek. Közben kihirdették azt a szabályozást, amiben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részletesen megszabja, pontosan miről és miként kell tájékoztatni az adósokat.
A parlament pénteken elfogadta azt a módosítási csomagot, ami szinte minden a bankok elszámolását, az adósok helyzetét érintő jogszabályba belenyúlt. Az egyik változtatás – a várakozásokkal egyezően –, hogy az MNB április 30-ig nyújthat be bank ellen közérdekű keresetet (a korábbi határidő február vége volt, amiről már korábban is látszott, hogy tarthatatlan). Nemcsak a határidőt, hanem a jegybanki perelés szabályait is „finomhangolták”. Ha a bankok önként (közokiratba foglalt nyilatkozatban) vállalják, hogy minden hitelesükkel elszámolnak, akkor nemcsak adminisztratív procedúrától, hanem a közérdekű keresettől is mentesülhetnek.
Az elszámolási törvény szerint a pénzügyi intézménynek - a 2009. július 26. napján vagy azt megelőzően megszűnt szerződés tekintetében - a fogyasztó kérésére el kell számolnia, ha a fogyasztó igazolja, hogy a pénzügyi intézmény engedményezett követelését vele szemben egy elszámolásra nem köteles pénzügyi intézmény (követeléskezelő) érvényesíti. A forintosításról szóló jogszabályt úgy módosították, hogy ha valaki nem kezdeményezi az elszámolást, akkor is meg kell kapnia (április végéig) a banktól a devizahitelének átváltásáról szóló tájékoztatást.
Az alig több mint egy héttel az elszámolás éles elindítása előtt (az elszámolásról minden részletet áttekinthető formában itt foglaltunk össze) végrehajtott módosítók mellett új fejlemény az is, hogy kihirdették azt a szabályozást, amiben a jegybank részletesen megszabja, pontosan miről és miként kell tájékoztatni az adósokat. (A teljes rendeletet itt nézheti meg.) Most írták elő hivatalosan, hogy a bankoknak honlapjukon is tájékoztatniuk kell ügyfeleiket a forintosításról, elszámolásról. Ennek egyébként a nagybankok már kivétel nélkül megfelelnek (a tájékoztatókhoz az itt található táblázatban közvetlen linkekkel is bárki eljuthat). Korábban írt összefoglalónk továbbra is érvényes, így – legalábbis egyelőre – hiába lesik a postást márciusban, sőt esetleg akár áprilisban is az OTP és a K&H devizahitelesei.
Minden adós kap értesítést, de tartalmuk eltér majd. A legkellemetlenebb az lehet, ha valakivel közlik: „megállapítottuk, hogy pénzügyi intézményünk Önnel szemben nem számított fel tisztességtelenül követelést”. Speciális levelet kapnak azok, akiknek tartozását már egy követeléskezelő „gondozza” vagy korábban végtörlesztettek. Nagyon fontos, hogy mindkét csoportnak külön kérnie kell az elszámolást! A levelek – mint a rendeletből kiderült – igen részletesek lesznek, azokban a devizában maradás, de a kifogások lehetőségeit is leírják. Világosan kiderül majd belőlük, hogy mennyi volt és az elszámoltatást követően mennyi lesz a tőketartozás, a kamat és a törlesztő.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: elszámoltatás, elszámolás, forintosítás, devizahitelek, törvény, bankok, MNB
Mit várhatnak a devizások?
Ez is kigömbölyödik majd
Fotó: Latzer Anna

A kötelező banki tájékoztatókkal kapcsolatban a legnagyobb meglepetés talán az, hogy a hiteltörténetről a bankok csak éves összesítést készítenek. Ezzel az adósok nehezebben tudják kontrollálni a közölt adatokat, de kérésükre a hitelezőnek gyorsan kell részletesebb kimutatást is adnia.
A most elfogadott jogszabályban néhány elírást is orvosoltak. A kamatfelár-periódus kifejezés helyett a törvénybe a referenciakamatláb-periódust tették be. Pontosították, hogy az árfolyamgátasok törlesztője nem csak kamatváltozás miatt, hanem – amennyiben kombinált hitelről van szó – az életbiztosítási vagy a lakás-előtakarékossági szerződésből eredő okból is emelkedhet.És jönnek a tájékoztató levelek
Az alig több mint egy héttel az elszámolás éles elindítása előtt (az elszámolásról minden részletet áttekinthető formában itt foglaltunk össze) végrehajtott módosítók mellett új fejlemény az is, hogy kihirdették azt a szabályozást, amiben a jegybank részletesen megszabja, pontosan miről és miként kell tájékoztatni az adósokat. (A teljes rendeletet itt nézheti meg.) Most írták elő hivatalosan, hogy a bankoknak honlapjukon is tájékoztatniuk kell ügyfeleiket a forintosításról, elszámolásról. Ennek egyébként a nagybankok már kivétel nélkül megfelelnek (a tájékoztatókhoz az itt található táblázatban közvetlen linkekkel is bárki eljuthat). Korábban írt összefoglalónk továbbra is érvényes, így – legalábbis egyelőre – hiába lesik a postást márciusban, sőt esetleg akár áprilisban is az OTP és a K&H devizahitelesei.
Minden adós kap értesítést, de tartalmuk eltér majd. A legkellemetlenebb az lehet, ha valakivel közlik: „megállapítottuk, hogy pénzügyi intézményünk Önnel szemben nem számított fel tisztességtelenül követelést”. Speciális levelet kapnak azok, akiknek tartozását már egy követeléskezelő „gondozza” vagy korábban végtörlesztettek. Nagyon fontos, hogy mindkét csoportnak külön kérnie kell az elszámolást! A levelek – mint a rendeletből kiderült – igen részletesek lesznek, azokban a devizában maradás, de a kifogások lehetőségeit is leírják. Világosan kiderül majd belőlük, hogy mennyi volt és az elszámoltatást követően mennyi lesz a tőketartozás, a kamat és a törlesztő.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: elszámoltatás, elszámolás, forintosítás, devizahitelek, törvény, bankok, MNB
Kapcsolódó anyagok
- 2015.03.30 - Végtörlesztők figyelem! Kedden lejár a határidő
- 2015.03.27 - Devizahiteles vagy? Egymást tapossák érted a bankok
- 2015.03.23 - Milliárdokat fizetett vissza az ügyfeleknek az MKB
- 2015.03.19 - Pörög a banki elszámolás
- 2015.03.18 - Az elszámolás miatt bankszünnapot tart az UniCredit
- 2015.03.16 - Devizások: egészen új világ jön!
- 2015.03.12 - Elszámolás: a végtörlesztőknek is járhat vissza pénz
- 2015.03.09 - Hiteles vagy? Most légy észnél!
- 2015.03.06 - Készülnek a rohamra a bankok
- 2015.03.04 - Elszámolás: a pénz vagy a papír számít?
- 2015.03.03 - Hogy fizetnek a bankok?
- 2015.02.18 - Mennyi jár vissza a banktól? Majd ő megmondja!
- 2015.02.16 - Forintosítás: hány devizás maradhat?
- 2015.02.04 - Semmisség: jeges zuhany a Kúriától
- 2015.02.01 - Varga: vége a jogi kifogásoknak!
- 2015.01.28 - Ketyegő bomba a kombihitel?
- 2015.01.22 - Már közeledik az elszámolás!
- 2015.01.19 - Elszámolás: mintha nem is lenne
- 2015.01.08 - Mi lesz a bajban levő adósokkal?
- 2014.12.10 - Devizások: jön a megvilágosodás
- 2014.12.01 - Devizások: így számol a jegybank
További kapcsolódó anyagok