Mit hozott a január a befektetőknek?
Január elején az USA-ban meredek felfutással a tíz évnél hosszabb hozamok új csúcsokra jutottak, a harmincéves amerikai hozam a rég látott 5 százalékot is megérintette, a német tízéves hozam 2,7 százalékig ugrott. A későbbi korrekció eredőjeként ugyanakkor az euró-zóna hozamai csak néhány bázisponttal zártak magasabban, és az amerikai hozamok is jórészt változatlanok maradtak a hónap egészében – írja az OTP Alapkezelő havi portfoliójelentésében.
Trump elnök beiktatásával az új kormányzat politikája, elsősorban a kereskedelmi háború és a geopolitikai lépések, még inkább fókuszba kerültek. Miután a Fed szeptembertől kezdve minden ülésen kamatot vágott, januárban 4,25-4,50 százalékon tartotta a kamatot, és a közleményét is kivárásra hangolta, a cél fölötti inflációra és az erős munkaerőpiacra hivatkozva.
A Befektetési alapok rovat támogatója:
Powell a vámháború kiterjedését és kilátásait bizonytalannak nevezte, és ennek alapján is a kivárást tartotta megfelelőnek. A további lépésekhez valós előrelépést tartott szükségesnek az inflációban és lazulást a munkaerőpiacon. Ennek alapján több havi kedvező adat után várható csak, hogy a Fed újból kamatvágást fontoljon meg, megerősítve az év végéig csak 1-2 vágást árazó visszafogott várakozásokat. A decemberi inflációs adat 2,9 százalék, a maginfláció 3,2 százalék volt, a PCE maginflációs mutató is 2,8 százalékon ragadt.
Az euró-zóna maginflációja is 2,7 százalék maradt, de az EKB a várt 25 bázisponttal vágott 2,75 százalékra, és a gyenge gazdasági kilátások miatt további vágásokat látott szükségesnek, a piac által beárazott legalább 3 vágást nem cáfolva. A japán jegybank a várt 25 bázisponttal emelt 0,5 százalékra, a jen némiképp erősödött. A török jegybank folytatta a decemberben megkezdett óvatos kamatvágását és 45 százalékra mérsékelte irányadó kamatát. A lengyel jegybank 5,75 százalékon tartotta a kamatot, a román 6,5 százalékon.
Mi történt itthon?
Januárban kiderült, hogy a decemberi infláció a várakozásoknál magasabb, 4,6 százalék lett Magyarországon. Azóta már azt is tudjuk, hogy gyorsult az áremelkedés üteme, januárban már 5,5 százalék lett. A hozamok tovább emelkedtek január első felében, a tízéves és hosszabb hozamok 7 százalék fölé kúsztak, miközben a forint is tovább gyengült, és 415 feletti szinteket is meglátogatott. Az ÁKK január második hetén erős érdeklődés mellett 1,5 milliárd euró 10 éves és 1 milliárd 15 éves zöld kötvényt bocsátott ki, 4,51 százalékos, illetve 4,89 százalékos hozamon, swapráta felett 205, illetve 235 bázisponttal, ezzel le is tudva az éves benchmark devizakötvény kibocsátási tervet. A másodpiaci teljesítmény nem igazolta vissza a szoros kibocsátási árazást – írja az OTP Alapkezelő.Az MNB 6,5 százalékon hagyta az alapkamatot, és az immár szigorúnak nevezett monetáris kondíciók fenntartásának szükségével indokolva egy ideig változatlan kamatszintet vetített előre. A hónap közepétől a nemzetközi fejleményekkel összhangban itthon is lefordultak a hosszabb hozamok, és a hó eleji szintek közelében zártak. Az euróval szemben a forint is 408-ig erősödött a hónap utolsó hetében. A diszkont kincstárjegy hozamok gyenge aukciós kereslet mellett emelkedtek, de így is 6 százalék alatt maradtak. A MAX index az időarányos folyó hozamnak közel megfelelő 0,54 százalékot, az RMAX index 0,23 százalékot hozott.
Hogyan teljesítettek a kötvényalapok?
A pénzpiaci alapok éves hozamai január végére 5,8-6,5 százalék közé mérséklődtek. A rövidkötvény-alapok átlagosan 6,44 százalékot hoztak 12 hónap alatt, ez 5,8 százalék és 7,5 százalék között szóródott. A hosszúkötvény-alapoknál pedig némi javulást láthattunk, az éves hozamok átlagosan 5,5 százalékra emelkedtek, ami 2,4-6,4 százalék közötti teljesítményeket jelent.
A kötvényalapok január 31-i részletes hozamát itt találja.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Lovas Judit
Címkék: befektetési alap, kötvényalap, befektetési jegy, hozam, MNB, állampapír, OTP Alapkezelő, pénzpiaci alap, alapkamat
Kapcsolódó anyagok
- 2025.03.07 - Nem köszönik meg a februárt Trumpnak a befektetők
- 2025.03.07 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2025. február végén
- 2025.02.17 - Ide ömlött az állampapírok kamata
- 2025.02.14 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2025. január végén
- 2025.02.12 - Kamatemelés jöhet a magas infláció miatt
- 2025.02.11 - Tényleg nagyon megugrott az infláció januárban
- 2025.02.07 - Ide tették a pénzüket az emberek
- 2025.02.06 - Nagyot ugrott a januári infláció
- 2025.02.04 - Nagyot zuhant a Babakötvény kamata
- 2025.01.28 - Már nem mondja az MNB, hogy szünetelteti a kamatcsökkentést
- 2025.01.24 - Leálltak az emberek az állampapír-vásárlással
- 2025.01.22 - Mennyit kapok a pénzemre?
- 2025.01.20 - Ennyit hozhattak a slágerbefektetések
- 2025.01.10 - Itt vannak a kötvényalapok 2024-es hozamai
- 2025.01.10 - Nem erre vártak a befektetők, de ezt kapták
- 2024.12.12 - Gyenge forintot és hozamzuhanást hozott a november
- 2024.11.20 - Hatezer milliárd felett a kötvényalapok vagyona
- 2024.11.08 - Megviselte az október ezeket a befektetéseket
- 2024.11.08 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2024. október végén
További kapcsolódó anyagok