A munkajogi garanciákkal később foglalkozik a kormány
2019. május 29.
A legfrissebb átlagbér 41,5 százalékát bukhatja el az ennyit kereső nagyszülő, ha unokájával gyedre vonul – számolta ki az Azénpénzem.hu. A nyugdíját azonban egy ilyen, jövőre választható lépés kalkulációink szerint mintegy 1,5 százalékkal csökkentheti. A megkezdett parlamenti vitából kiderült: a szabályozás később kiegészülhet még.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyi államtitkára, Novák Katalin (képünkön) a nagyszülői gyermekgondozási díj (gyed) bevezetéséről szóló kormányzati előterjesztés általános vitájában kiemelte: ez a juttatás átlagfizetés esetén havi 208 ezer forintot jelent. Arról nem beszélt, hogy a nagyszülő így korábbi jövedelme 41,5 százalékáról mond le. A bruttó átlagkereset ugyanis a KSH által utolsóként közzétett (februári) adatok szerint a közfoglalkoztatottak nélkül 356,6 ezer forint volt. (Az már más kérdés, hogy valójában hányan kereshetnek ennyit, jobb lenne a középértékkel számolni, de arról – az előzetes ígéret ellenére – még mindig nincs információnk.)
A nagyszülői gyed összegére egyébként ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, mint a szülőire. Vagyis: a juttatás a korábbi fizetés 70 százaléka, de maximum a minimálbér kétszeresének 70 százaléka lehet. Ez jelenleg 208,6 ezer forintot, a 2020-as évben – amikor a nagyszülői gyed életbe léphet – 225,3 ezer forintot jelent havonta.
A parlamentben több ellenzéki képviselő is azt hangsúlyozta, hogy a gyedet választó idősebbek ezzel a lépésükkel sokat buknak majd nyugdíjukból, mert éppen a számítás szempontjából legfontosabb években keresnek így kevesebbet. Bár a kormánypártiak ezekre a kijelentésekre nem reagálták, valójában tévesek. A nyugdíjakat ugyanis már 1992-től a teljes időszak keresetei alapján állapítják meg (a szisztémáról érdemes elolvasni korábbi írásunkat). Csak 1991-ig élt tehát az a szabály, ami kitüntetett szerepet adott a nyugdíjazás előtti utolsó öt évnek.
Az Azénpénzem.hu kalkulációi szerint a nagyszülői gyed a várható nyugdíj nagyságát mintegy 1,5 százalékkal csökkentheti. (Ez az idei 130,5 ezer forintos átlagnyugdíj alapján körülbelül 2000 forintos mínuszt jelent havonta.) Sok függ persze attól, hogy miként alakul a kereseti görbe, és mennyi lesz végül a szolgálati idő. Ha például korábban – tehát nem a gyedet meghatározó időszakban – keresett valaki többet, és nagyon sokáig dolgozott, akkor még az előbbinél is alacsonyabb a bukta mértéke.
Azt sem mellékes, hogy a beterjesztett javaslat (az eredeti tervekben is ez szerepelt) szerint a nagyszülő több – nem azonos várandósságból született – unoka után többszörösen is igénybe veheti a gyedet. Ez az időszak Novák Katalin szerint a nyugdíj szempontjából jogosultsági időnek számít (eredetileg szolgálati időről volt szó).
Fontos látni egyébként, hogy a gyed alapjogosultja a szülő. Ez azt is jelentheti, hogy amennyiben például elveszíti munkáját (kipottyan a biztosítotti jogviszonyból), akkor a nagyszülő sem kaphat gyedet. (Ez nem vonatkozik a halálesetre. ) Akkor is probléma lehet, ha a gyereket a nagypapa vagy nagymama saját magánál látja el (az előírás szerint a gyermek a nagyszülőhöz csak átmeneti jelleggel, napközbeni időszakra kerülhet, így persze bölcsibe sem adható).
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: családtámogatás, nagyszülői gyed, parlament, törvényjavaslat
Mit bukhat a gyedet választó nagyszülő?
Fotó: Online parlamenti közvetítés

A nyugdíjakra alig hat majd az unokázás

Reális veszély lehet az állásvesztés
Fontos látni egyébként, hogy a gyed alapjogosultja a szülő. Ez azt is jelentheti, hogy amennyiben például elveszíti munkáját (kipottyan a biztosítotti jogviszonyból), akkor a nagyszülő sem kaphat gyedet. (Ez nem vonatkozik a halálesetre. ) Akkor is probléma lehet, ha a gyereket a nagypapa vagy nagymama saját magánál látja el (az előírás szerint a gyermek a nagyszülőhöz csak átmeneti jelleggel, napközbeni időszakra kerülhet, így persze bölcsibe sem adható).
A kormány a nagyszülői gyedre összesen mintegy egymilliárd forintot szán. Az összeg nagyságát Novák Katalin szerint annak tükrében kell értékelni, hogy a gyedben a szülőket váltják fel a nagyszülők (tehát ez az összeg csak a különbözet).
A vita során többen kifogásolták (persze az ellenzékiek), hogy miért ne mehetne nyugdíjas nagyszülő is gyedre. Novák Katalin egyértelművé tette, hogy ezen a feltételen nem kíván módosítani a kormány. Más téren azonban lehet változtatás. A most megismert törvényjavaslatban egyáltalán nem térnek ki arra az egyébként reális veszélyre, hogy a gyedre vonult nagyszülő vissza tud-e térni korábbi munkájához. Nyilvánvalóan olyan korú munkavállalókról lehet ugyanis beszélni, akiket – mint azt egy korábbi felmérésben a HR-vezetők is beismerték –, akiket amúgy diszkriminálnak a munkaerőpiacon. Novák Katalin a kifogásokra válaszolva jelezte: a munkajogi garanciákkal később foglalkozik a kormány.
Itt nézheti meg, milyen intézkedések (közte a nagyszülői gyed) segítik a családokat most és a jövőben
Nézze meg karikatúránkat is!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: családtámogatás, nagyszülői gyed, parlament, törvényjavaslat
Kapcsolódó anyagok
- 2019.12.11 - Tényleg biztonságban lesznek a gyedet választó nagyszülők?
- 2019.07.17 - Kiszámolták, ennyibe kerülnek a családtámogatások
- 2019.06.11 - Nem üdültetik a nyugdíjasokat tovább
- 2019.05.30 - Nagy bajtól tart a magyar kormány?
- 2019.05.28 - A Babaváróval együtt érkezik a hitelszigorítás
- 2019.05.15 - Mégis szülnek pénzért a nők?
- 2019.04.25 - Még nincs, de már pörgeti a lakáspiacot az új támogatás
- 2019.04.12 - 300 ezer család kérhet Babaváró hitelt
- 2019.03.17 - Már rohamoznának a vevők a támogatott autókért
- 2019.03.14 - Szövetkezetbe terelnék a kismamákat
- 2019.03.14 - Siralmasak a tavalyi születési adatok
- 2019.02.26 - Már reagált a piac a családvédelmi akciótervre
További kapcsolódó anyagok