Mindenki kerülje a sárga csekkeket!
2020. március 20. Újabb hitelező jelentett be ügyfélszolgálati korlátozásokat. Egyúttal azt is jelezték, hogy ügyfeleik a meglévő postai csekkekkel a járványügyi helyzetre való tekintettel semmiképp ne keressék fel a postákat!Lassan mindenki szakértővé képzi magát, így tudja, hogy a vírus a legtovább a papíron marad meg. Ilyen körülmények között logikusan figyelmeztet a Cofidis, hogy ügyfelei a meglévő postai csekkekkel a járványügyi helyzetre való tekintettel semmiképp ne keressék fel a postákat, ha fizetni akarnak, akkor azt tegyék átutalással.
A társaság felhívja a figyelmet arra, hogy a törlesztési moratórium ideje alatt (erről itt olvashat részleteket) a hitelekhez tartozó kamatszámítás nem áll le, tehát a moratórium után meg kell fizetni a kamatokat is. Valamennyi ügyfélnek joga és lehetősége van az eredeti szerződési feltételek szerint folytatni a hitele törlesztését. Ennek jelzésére a Cofidis nyilatkozati lehetőséget biztosít. A nyilatkozat a jövőben visszavonható. A szöveg kidolgozása folyamatban van.
Mint jelezték, a Cofidisnél a meglévő ügyfelek kiszolgálása folyamatos, beleértve a törlesztési moratóriummal kapcsolatos lehetőségekről és tudnivalókról szóló tájékoztatást is. A vállalatnál az új rendelkezéseknek megfelelő termékek kialakítása folyamatban van (a rendszer tehát itt is újraindul). Ezek piacra kerüléséig a cég továbbra is biztonságos, digitális, otthonról könnyedén elérhető csatornáin szolgálja ki meglévő lakossági ügyfeleit.
A Cofidis a járványhelyzetre való tekintettel kéri az ügyfeleit, hogy mellőzzék a személyes ügyfélszolgálat felkeresését. Hiteleiket érintő kérdésekkel kapcsolatban elsősorban telefonon vagy emailen érdeklődjenek. A cég (másokhoz hasonlóan) óvintézkedéseket vezetett be ezen a héten a személyes ügyfélszolgálatán. A nyitvatartási idő délután háromig tart, kézfertőtlenítőt helyeztek az ügyféltérbe, korlátozzák az egy időben bent tartózkodók létszámát, illetve szabályozzák az ügyintézők és az ügyfelek közötti megfelelő fizikai távolságot.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: koronavírus, hitel, kölcsön, moratórium, bankok, Cetelem, sárga csekk
Kapcsolódó anyagok
- 2020.09.10 - Már az MNB is tart a járvány újabb fellángolásától
- 2020.09.04 - Megúszhatják a kereskedők a bankkártyás fizetés elfogadását
- 2020.08.06 - Átlagosan 8 százalékkal emelkednek a bérek a Magyar Postánál
- 2020.04.08 - Fontos információk az OTP Banktól
- 2020.03.25 - Még várni kell a 15 ezres PIN-kódmentes fizetésre
- 2020.03.23 - Már folyamatos a patikákba a szállítás
- 2020.03.23 - MNB: ne emelkedjen a törlesztőrészlet!
- 2020.03.23 - Nyugdíjba menne? Van egy jó és egy rossz hírünk
- 2020.03.21 - Háromszoros pénzt lehetne érintéssel fizetni
- 2020.03.20 - Leállt a hitelezés, újraindul a rendszer
- 2020.03.19 - Olcsó hitel? Megjött a banki válasz
- 2020.03.19 - Az új gyorskölcsönök ára akár harmadára is eshet
További kapcsolódó anyagok