Minden negyedik magyar hitelből vesz ajándékot

2019. december 16. A negyven felettiek harmada állította egy reprezentatív felmérésben, hogy hitelre van szüksége a karácsonyi ajándékok megvételéhez. A 2016-os időszakban még átlagosan 9 százalék érezte úgy, hogy kölcsönre szorul az ünnepi kiadások miatt.

Egyre mélyebbre nyúlnak az emberek a pénztárcájukba az adventi időszakban. Idén a megkérdezettek összesen átlagosan 58 ezer forintot terveznek ajándékokra fordítani – emelte ki a Budapest Bank (BB) a megbízásából készített, karácsonyi költéseket vizsgáló kutatás eredményéből. Tavaly 56 ezer, az azt megelőző évben pedig 52 ezer forintot szántak az ünnepekre. Az ezt megelőző évben még 46 ezer forint volt ez az összeg.

Öt év alatt tehát több mint 26 százalékkal emelkedett a karácsonyi meglepetésekre szánt pénz nagysága. Úgy tűnik azonban, hogy ezt (hiába mutatnak a statisztikák ennél jóval erőteljesebb bérnövekedést) már nem is annyira könnyen teremtik elő a családok.

Általában az ünnepi kiadások miatt nem akarnak hitelt felvenni a válaszadók, de negyedük mondta azt, hogy a karácsonyi ajándékok megvásárlásához bankkölcsönre van szüksége. A 23-29 évesek ötöde, a 30-39 évesek tizede, míg a 40 év felettiek harmada tervezi, hogy így tesz. Négy évvel ezelőtt még mindössze 9 százalékra rúgott azok aránya, akik azt válaszolták: hitelből finanszíroznák kiadásaikat.

A tavalyihoz hasonlóan a megkérdezettek 36 százaléka használja idén hitelkártyáját is az ajándékok megvásárlásakor, de – állítja a BB – megfontoltabban költenek, mivel a felhasználandó átlagos hitelkeret az előző évi 70 ezer forintról 62 ezer forintra mérséklődött. A megkérdezettek több mint fele mondta, hogy biztosan időben vissza tudja fizetni hitelkártyás tartozását, ötödük igyekszik annyit költeni, amennyit időben vissza tud fizetni, de ha egy kicsit túlköltekezik, az se gond.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok