Mindent elöntött a hamis méz?
2023. május 3. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület szerint a boltokban kapható, kínai mézet tartalmazó mézkeverékek 74 százaléka nem valódi. Mostanában pedig a hazai mézkiszerelő vállalkozások egy része a kínai mellett szintén problémás török mézet használ.Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke, Bross Péter a Magyar Nemzetnek elmondta: évek óta bizonygatják, hogy a kínai méz nem valódi, a brüsszeli döntéshozók azonban eddig nem akartak hinni a független vizsgálatok eredményeinek. Az Európai Bizottság ezért Kaptárakból elnevezéssel másfél éve összehangolt mézvizsgálatot indított: 15 tagországban – köztük Magyarországon is – összesen 320 mintát gyűjtöttek be. Az egy évig tartó vizsgálat eredményei pedig világosan rámutattak, hogy a kínai mézek többsége hamis.
Az áruházláncok üzletpolitikája egyértelmű, minél olcsóbb mézet akarnak venni a beszállítóktól, hogy busás haszonnal eladják azt – mutatott rá Bross. Az egyesület honlapján megtalálható jelentés szerint a boltokban kapható, kínai mézet tartalmazó mézkeverékek 74 százaléka nem valódi. Úgy tűnik azonban, hogy a kínaiak most konkurenciát kaptak, ugyanis a Törökországból érkezett mézek 93 százaléka nem felelt meg a kritériumoknak. A vevőknek pedig fogalmuk sincs róla, hogy amit a pénzükért kapnak, az valójában nem a méhek, hanem a vegyészek terméke.
Bross Péter szerint azonban a termékek ellenőrzése és kiszűrése is egyre nehezebb. A kínai vegyészek naprakészek, s ha egy vizsgálati paramétert bevezetnek az EU-ban, fél évvel később már olyan terméket dobnak piacra, ami az új kritériumnak is megfelel. A megoldás kulcsa mégis a szigorú ellenőrzésekben rejlik.
A tavaly áprilisi nagybani felvásárlási árakhoz képest az idén csaknem negyven százalékkal csökkent az akácméz nagybani felvásárlási ára itthon. Ilyen árakon csak azok a méhészek adják el a mézet, akiket a hiteleik törlesztése erre rákényszerít. Emiatt az elmúlt egy évben gyakorlatilag lebénult az uniós mézpiac, a közösség termelői nem tudják értékesíteni a terméküket, a raktárakban tonnaszám áll a kiváló minőségű, organikus európai méz.
Szerző: Azénpénzem/Magyar Nemzet
Címkék: vásárlás, kiskereskedelem, boltok, üzletláncok, méz
Kapcsolódó anyagok
- 2024.04.09 - Pusztító hatása van az olcsó, hamisított kínai méznek
- 2023.06.05 - Akár kedvenc boltját is eltüntetheti a kormány
- 2023.05.07 - Kiderült minden részlet a kötelező bolti akciózásról
- 2023.05.06 - Kiderült, nagyon becsapták a vevőket a Norbi Update termékekkel
- 2023.05.05 - Alaposan bezuhant a bolti forgalom
- 2023.04.20 - Kötelező akciókat vezet be a kormány az élelmiszerre
- 2023.04.14 - A Tesco is érzi, hogy egyre kevesebb a magyarok pénze
- 2023.04.06 - Még nagyobb bajban a lakosság
- 2023.03.06 - Meghúzták a magyarok a nadrágszíjat
További kapcsolódó anyagok