Mind belegebedünk? A bevételek kétszámjegyű növekedésével kalkulál a kormány

2023. július 9. A legfontosabb adónemekből kivétel nélkül bevételnövekedéssel, esetenként kétszámjegyű emelkedéssel kalkulál az elfogadott költségvetés, ami a Niveus Consulting Group kommentárja szerint sok érdekes kérdést felvet. Kiszámolták, a banki befektetések extra sarca 50 milliárd forintot hozhat.

Pénteken fogadták el Magyarország 2024. évi költségvetését. A Niveus ezt értékelve felhívta például a figyelmet arra, hogy a számok szerint a kormány az általános forgalmi adó 7 százalékos többletét várja. A közel 8600 milliárd forintos bevétellel kapcsolatban viszont kérdés, hogy annak az infláció leszorításával mekkora a realitása. Mint Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group adótanácsadási partnere megjegyezéséből kiderül, a forint gyengülése sokat hozhat a konyhára. 

A második legnagyobb bevételi forrást jelentő személyi jövedelemadóból 10 százalékos növekedéssel számolnak, ami további bérfejlesztésekből, a minimálbér emeléséből jöhet össze. A társasági adó tervezett bevételi összege 150 milliárd forinttal nő, ami főként a globális minimumadó bevezetéséből (amit a 2024-es évre már fizetni kell) adódhat. Ezzel összefüggésben Bagdi Lajos megjegyezte, hogy az őszi adócsomagban várhatóak az ezzel kapcsolatos részletszabályok, de 2-3000 cég biztosan érintett lesz, amelynek ezzel foglalkoznia kell. 

Számottevőnek tekinthető a kisvállalati adó (KIVA) 24 százalékos és a kiskereskedelmi adó 22 százalékos növekedése. KIVA adónemből már csaknem 230 milliárd forintot várnak. A szektorális adók közül a kiskereskedelmi adó mellett minden extraprofit adó velünk marad, de egyes adónemekből (például bankadó, gyógyszergyártói adó, Robin Hood adó) a tervezett bevétel csökkenni fog. Biztosítói adóból viszont 7 százalékkal, a jövőben már „zöld” adóként aposztrofált légiforgalmi adóból 12 százalékkal nagyobb összeget várnak. 

Jelentősnek mondható még a jövedéki adó 15 százalékos növekedése, amelyet a korábban már bejelentett – üzemanyagokat terhelő – jövedéki adó emelés fedezhet. Végül Bagdi Lajos hozzáfűzte, hogy a banki befektetések hozamán fizetendő 13 százalékos szociális hozzájárulási adó a Niveus Consulting Group számítása szerint közel 50 milliárd forinttal segítheti a költségvetést.

Szerző: BVJ
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok