A társasházak nyerhetik meg a pénzt

Milliókra lehet pályázni az OTP-nél

2017. február 15. Az idén is elindítja a társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítését támogató, vissza nem térítendő támogatást kínáló pályázatát az OTP Bank, amelynek keretében ismét 10 társasház, illetve lakásszövetkezet juthat pénzhez.

Az előző nyolc év kiírásaihoz hasonlóan az OTP által meghirdetett, most startoló pályázat célja elősegíteni a lakóközösségek életminőségét javító projektek megvalósulását. A másfél-, egy- és félmillió forintos díjaknak köszönhetően olyan kisebb értékű beruházásokat valósíthatnak meg a tulajdonosok, amelyekre egyébként forrás hiányában nem volna lehetőségük – emelték ki a bank szakértői.

A pályázat országos szintű, társasházak és lakásszövetkezetek számára egyaránt nyitott. A társasházak, illetve lakásszövetkezetek 2017. február 15-e és 2017. június 18-a között nevezhetnek a pályázatra a www.hazforum.hu oldalon, az „OTP Társasházi Pályázat” menüpont alatt. Tavaly összesen több mint 860 pályázat érkezett, ami jelzi, mekkora igény lenne az ilyen támogatásra. (A tavalyi nyertesekről itt olvashat.)

A pályázók idén is három kategóriában adhatják be projektötleteiket. Az „Ezermester” kategóriában az energetikai, informatikai és a különféle felújításokhoz nyerhetnek forrást a résztvevők. Így például ebben a kategóriákban nyújthatják be a napelemek felszerelését, a hőszigetelések korszerűsítését, a lépcsőházak felújítását és a különféle ügyviteli szoftverek és hardverek beszerzését célzó projektjeiket a társasházak és lakásszövetkezetek. A „Biztonság” kategóriában a személyi és vagyonvédelmet támogató beruházások tervei nyújthatóak be, ideértve a térfigyelő rendszerek kiépítéséről, a liftfelújításról és akár az akadálymentesítésről szóló terveket.

A „Közösségépítés” kategóriában a lakóközösség tagjait összehozó, a közösségi tereket fejlesztő ötleteket várják a szervezők a kerti sütők létesítésétől egészen az olyan – a tavalyi kiírásban díjazott – kezdeményezésekig, mint amikor a lakóközösség saját egészségszobát alakított ki. Emellett egy további nyertest hirdet a pályázat, aki a Facebookos közönségszavazás győzteseként egymillió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz jut majd.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok