Milliárdos kárt okozott a múlt keddi vihar

Budapest, Béke tér május 23-án
Fotó: Bruzák Noémi, MTI
2017. május 29. Közel 8 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz a május 23-i, kedd délutáni felhőszakadást követően: a károk becsült értéke elérheti az 1,2-1,3 milliárd forintot – adta hírül a MABISZ.

A legtöbb kárt a felhőszakadás és az azt követő beázás miatt jelentették be az ingatlanok tulajdonosai. Gyakoriak voltak a tetősérülések, illetve panelhézag-beázások is, az első összesítések alapján azonban a legtöbb kárt az alacsonyabban fekvő ingatlanokat, illetve pincéket, garázsokat ért elöntések okozták.

A biztosító társaságok szakemberei arról számoltak be, hogy mind területileg, mind időben szokatlanul koncentráltan jelentkezett a csapadék. A káresemények 75-80 százaléka a fővárosban történt, 15 százaléka Pest megyében, és mindössze 5-10 százalékuk az ország többi területén – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Az első összesítések szerint a felhőszakadás egyértelműen Budapest észak-déli vonalát érintette, a kelet-nyugati kerületekben jóval kevesebb kárt okozott a nagy mennyiségű csapadék.  

A kárstatisztikák alapján a szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a tapasztalatok szerint az utóbbi években a korábbinál gyakrabban fordultak elő szinte monszunszerű esőzések Magyarországon is, amikor az egyébként ilyenkor szokásos mennyiségű csapadék időbeli és térbeli koncentrációt mutatott.

Magyarországon az év leginkább kárveszélyes, viharokkal, felhőszakadásokkal tarkított időjárási periódusa a május-augusztusi időszak. 2010. és 2015. között ezekben a hónapokban összesen több mint 885 ezer kárt rendeztek a biztosító társaságok, a tavaszi-nyári viharok okozta károkra kifizetett összeg pedig  megközelítette a 70 milliárd forintot.
Az elmúlt években májustól augusztusig mért adatok alapján egy biztosított lakossági ingatlanban átlagosan 115 ezer forint összegű kárt okoztak a nyári viharok és esőzések. 
Az elmúlt évtized legviharosabb, illetve súlyos árvizekkel sújtott éve a 2010-es volt, abban az évben május eleje és augusztus vége között 312 ezer biztosított ingatlanra 30 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki a biztosítók.

A MABISZ adatai szerint 2016. végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a hazai biztosító társaságok. A mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással. Magyarországon egy olyan alapbiztosítás, amely az úgynevezett elemi kockázatokat, a katasztrófakockázatokat tartalmazza, már havi 2-3 ezer forint összegű díjért megköthető. A piacot 15 biztosító 85-féle terméke alkotja, közülük 37-féle típusú szerződés ma is elérhető.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok