Megkezdődött a Wirecard vezetőinek büntetőpere
2022. december 13.
Múlt héten kezdődött az elmúlt évek egyik legnagyobb német botrányának, a Wirecard vezetőinek büntetőpere. Miközben a volt vezérigazgató mindent tagad, a valóság az, hogy eltűnt több milliárd euró, és a valaha legsikeresebb német technológiai vállalatnak hazudott Wirecard a valóságban egy óriási átverés volt csupán.
Az internet robbanásszerű elterjedése az ezredforduló táján fájóan nyilvánvalóvá tette a tényt, hogy a német gazdaság lassabban képest olyan új óriás technológiai cégeket kitermelni, mint például az amerikai Szilícium-völgy, ahol gombamód születtek és nőttek nagyra az Apple, a Google és más hasonló vállalkozások. Éppen ezért rendkívül nagy kormányzati és PR támogatást kapott egy valójában csak 2004-ben indult vállalkozás, a München melletti álmos külvárosban bejegyzett Wirecard AG. Azt remélték, hogy ebben az új vállalkozásban megtalálják azt a sikersztorit, amit felmutathatnak majd, mondván, hogy lám, Németországban is lehet unikornisokat, azaz legalább 1 milliárd dolláros részvény értékelést elérő cégeket létrehozni és fejleszteni.
A Wirecard saját elmondásuk szerint egy online fizetéskezelő rendszert hozott létre, ahol összekötötték az online értékesítő honlapokat (webshopokat), a bankokat, a hitelkártyacégeket és a fogyasztókat. A fizetési tranzakciók száma és értéke nagyságrendekkel bővült az elmúlt két évtizedben, így érthető volt, hogy nagyon nagy volt az érdeklődés egy olyan cég iránt, amely ezen a fejlődő piaci szegmensben volt aktív. Természetesen egy-egy tranzakció megfelelő lebonyolítása, az adatok helyes útra való továbbítása nem jelentett önmagában nagy bevételt, de mivel igen sok tranzakcióról és egyre növekvő értékről beszélünk, így kevesen kérdőjelezték meg, hogy a cég egy idő után imponálóan magas növekedést tudott felmutatni bevételeiben és profitjában egyaránt.
A kis cégből előbb egy tisztes középvállalat lett, majd hirtelen tovább nőtt és a legnagyobbak közt volt már a részvény kapitalizációja szerint. Ennek leglátványosabb jeleként 2018-ban a Wirecard bekerült a 30 legnagyobb német vállalatot tömörítő DAX részvényindexbe, egész pontosan a második legnagyobb német pénzügyi szolgáltatót, a Commerzbankot szorítva ki. Úgy tűnt, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van a piac üdvöskéjével, de a háttérben addigra már egész komoly viharfelhők gyülekeztek...
Mindazonáltal a 2010-es évek közepén több külső szemlélő számára úgy tűnt, hogy a Wirecard által jelentett bevételek és nyereségek nem álltak összhangban a valósággal. Olyasfajta következtetésekre jutottak a pénzügyi beszámolók tanulmányozása után, hogy valami nem stimmel a céggel, például az ázsiai leánycégek túl nagy profitot termelnek, miközben nem látszódik, hogy honnan származik a bevételek szintén nagyon dinamikus növekedése. A kétkedők szerint az lehetett a magyarázat, hogy valójában a bevételek egyszerűen eltúlzottak, azokat manipulálják valahogyan.
Néhány befektető elkezdett arra fogadást kötni, hogy hamarosan kiderülhet, hogy a cég valamilyen módon kozmetikázza adatait, és ha ez napvilágra kerül, akkor majd a részvényárfolyam csökkenni fog. Ahogy azt korábban megírtuk, a részvények eladása azért, hogy majd olcsóbban visszavásárolják őket, azaz a shortolás igazi művészetnek számít a befektetők körében, és bár megítélése meglehetősen vegyes, de teljességgel elfogadott és hasznos eszköz. Shortoló befektetők kezdtek tehát egyre inkább érdeklődni a Wirecard iránt, és amikor eléggé biztosak voltak a dolgukban, és eladták már a kölcsönkért részvényeiket, akkor a Wirecard feltételezett csalásáról szóló információkat szivárogtattak ki a pénzügyi újságírás egyik sarokkövének számító Financial Times riporterének.
Az újságíró, Dan McCrum tanulmányozta a hozzá eljuttatott 100 oldalas jelentést, azt meggyőzőnek találta, és bejegyzést is írt róla a Financial Times blogrovatában. Normál esetben itt annak kellene következnie, hogy kiderült a turpisság, és a felelősök szégyenükben bocsánatot kértek – de a Wirecard vezetősége beismerés helyett ellentámadásba ment át, ügyvédek írtak fenyegető leveleket az újság vezetőinek, magándetektívek követték az újságírót, lehallgattak befektetőket, és más módon is igyekeztek megfélemlíteni az ellenfeleiket. A nyomásgyakorlás itt még nem ért véget, bevetették magas rangú kapcsolataikat is, így a német ügyészség és a német tőzsdefelügyelet eljárást indított az angol újságíró ellen, mondván összejátszott az áresésre játszó befektetőkkel, és direkt azért jelentette meg a lejárató cikkeit, hogy ártson a német piac üdvöskéjének. A több éves procedúra végén ejtették ugyan a vádakat, de arra ez elég volt, hogy ideiglenesen eltántorítsa a cég iránt túlságosan érdeklődőket.
Miközben ők ketten minden erővel azon voltak, hogy elnyomják a negatív piaci hangokat, újabb - és mint utóbb kiderült, elháríthatatlan - gondjuk támadt. A cégnek ugyanis, hogy lenyugtassa a külső kritikusokat, vállalnia kellett, hogy ellenőrizteti a pénzügyi beszámolóit egy külső audit céggel. A négy globális könyvvizsgáló cég egyikét, a KPMG-t kérték fel erre a feladatra 2019-ben, és abban bíztak, hogy a cég főkönyvelője és a dubaji leányvállalat vezetője által szolgáltatott adatok alapján megnyugtató jelentés készülhet majd. A KPMG azonban hónapok munkája után olyan jelentést készített, aminek alapján a Wirecard rendes könyvvizsgálóinak, az Ernst & Young szakembereinek újra át kellett tekinteni a teljes könyvelést és a rendelkezésre álló adatokat.
A következő év kora nyarán robbant a bomba, amikor végül kiderült, hogy a shortolóknak volt végig igazuk, és igazságtalanul hurcolták meg az FT újóságíróját: a KPMG által vezetett vizsgálat során a főkönyvelő hamis iratokat mutatott be, a bevételek valójában messze elmaradtak a közöltektől, a cég a valóságban már 2015. óta veszteséget termelt. Az Ernst & Young néhány nappal azután, hogy a rendőrség házkutatást tartott a cég székhelyén, közölte, hogy 1,9 milliárdnyi bankbetét nincs meg – sőt az a valószínű, hogy ez az összeg, ami két ázsiai banknál volt elvileg letétbe helyezve, valóságban sosem létezett, egy percre sem.
A rendőrség közben tovább kutatott, és egyre inkább beigazolódott a gyanú: a Wirecard sosem volt igazán nyereséges, valódi működésének lényege az volt, hogy különböző illegális társaságok bevételeit mosta tisztára. A gyanú szerint a fizetési rendszerben a törvénytelenül szerzett bevételt átcímkézték, valahol a folyamat közepe táján más néven futott már a pénz, különböző kies tájakra bejegyzett üres postafiókként üzemelő álcégek hálóján át futtatták az ilyen összegeket, hogy a végén egy jogszerűen működő online vállalkozás bevételeként jelenjen meg valahol. A terv jól működött, több mint egy évtizeden keresztül sikerült minden érintett német hatóságot félrevezetniük.
A német rendőrség a vezérigazgatót elfogta és előzetes letartóztatásba helyezte, társát azonban nem találták, Jan Marsalek ugyanis idejében megneszelte, hogy menekülnie kell. Többen azt gondolják, hogy az orosz titkosszolgálatok segíthetik őt, sőt egyesek szerint Marsalek jelenleg is Moszkvában bujkál.
A most kezdődő perben a vezérigazgató Markus Braun továbbra is vehemensen tagad minden bűnösséget, szerinte mások esetleg követhettek el csalásokat a tudta nélkül, de ő maga semmiért sem felelős – legjobb bizonyíték szerinte erre az, hogy sosem adta el Wirecard részvényeit, jelentős profittól esve így el.
Forrás: bloomberg.com
A cég dubai leánycégének vezetője és a volt főkönyvelő ugyanakkor már együttműködőbb, bár esetükben azt gyanítják, hogy a kisebb büntetés reményében vallanak be mindent és tesznek terhelő vallomást volt főnökeikre. Nem tudjuk utólag kideríteni a pontos felelősségeket, de az mindenesetre tény marad, hogy a két éve csődbe jutott Wirecard az intő példa: ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor nagy eséllyel nem is igaz.
Szerző: Szepesi László
Címkék: fintech, fizetés, nemzetközi, felügyelet, MNB, Wirecard, bankkártya, pénzküldés, csőd, büntetőper, fizetésképtelenségi eljárás, német, osztrák
Milliárdos csalás lett a német sikersztori
A Wirecard honlapja most
Az internet robbanásszerű elterjedése az ezredforduló táján fájóan nyilvánvalóvá tette a tényt, hogy a német gazdaság lassabban képest olyan új óriás technológiai cégeket kitermelni, mint például az amerikai Szilícium-völgy, ahol gombamód születtek és nőttek nagyra az Apple, a Google és más hasonló vállalkozások. Éppen ezért rendkívül nagy kormányzati és PR támogatást kapott egy valójában csak 2004-ben indult vállalkozás, a München melletti álmos külvárosban bejegyzett Wirecard AG. Azt remélték, hogy ebben az új vállalkozásban megtalálják azt a sikersztorit, amit felmutathatnak majd, mondván, hogy lám, Németországban is lehet unikornisokat, azaz legalább 1 milliárd dolláros részvény értékelést elérő cégeket létrehozni és fejleszteni.
A Wirecard saját elmondásuk szerint egy online fizetéskezelő rendszert hozott létre, ahol összekötötték az online értékesítő honlapokat (webshopokat), a bankokat, a hitelkártyacégeket és a fogyasztókat. A fizetési tranzakciók száma és értéke nagyságrendekkel bővült az elmúlt két évtizedben, így érthető volt, hogy nagyon nagy volt az érdeklődés egy olyan cég iránt, amely ezen a fejlődő piaci szegmensben volt aktív. Természetesen egy-egy tranzakció megfelelő lebonyolítása, az adatok helyes útra való továbbítása nem jelentett önmagában nagy bevételt, de mivel igen sok tranzakcióról és egyre növekvő értékről beszélünk, így kevesen kérdőjelezték meg, hogy a cég egy idő után imponálóan magas növekedést tudott felmutatni bevételeiben és profitjában egyaránt.
A kis cégből előbb egy tisztes középvállalat lett, majd hirtelen tovább nőtt és a legnagyobbak közt volt már a részvény kapitalizációja szerint. Ennek leglátványosabb jeleként 2018-ban a Wirecard bekerült a 30 legnagyobb német vállalatot tömörítő DAX részvényindexbe, egész pontosan a második legnagyobb német pénzügyi szolgáltatót, a Commerzbankot szorítva ki. Úgy tűnt, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van a piac üdvöskéjével, de a háttérben addigra már egész komoly viharfelhők gyülekeztek...
Az árnyoldal
Kevesen foglalkoztak eleinte vele, pedig nem volt titkos információ, hogy a Wirecard eredetileg olyan honlapoknak szolgáltatott kártyaelfogadási lehetőséget, amelyeket más szolgáltatók nem tekintettek elsőrangú ügyfeleknek. Az online világ árnyoldalán a pornógráfiával vagy szerencsejátékkal foglalkozó honlapok voltak azok, amelyek nagyon vágytak arra, hogy online fizetési lehetőséget kapjanak. Erre az óriási piaci szegmensre ugrott rá a Wirecard a kezdetek kezdetén, és az ilyen jellegű cégek (eredetileg legális) fizetési igényeit szolgálta ki. Hangsúlyozni kell, hogy bár mindenkinek meglehet a maga értékítélete ezekről a honlapokról, de az tény, hogy ezek a fennálló törvényeket nem feltétlenül szegték meg, a bevételeik többnyire jogszerűek voltak.Mindazonáltal a 2010-es évek közepén több külső szemlélő számára úgy tűnt, hogy a Wirecard által jelentett bevételek és nyereségek nem álltak összhangban a valósággal. Olyasfajta következtetésekre jutottak a pénzügyi beszámolók tanulmányozása után, hogy valami nem stimmel a céggel, például az ázsiai leánycégek túl nagy profitot termelnek, miközben nem látszódik, hogy honnan származik a bevételek szintén nagyon dinamikus növekedése. A kétkedők szerint az lehetett a magyarázat, hogy valójában a bevételek egyszerűen eltúlzottak, azokat manipulálják valahogyan.
Néhány befektető elkezdett arra fogadást kötni, hogy hamarosan kiderülhet, hogy a cég valamilyen módon kozmetikázza adatait, és ha ez napvilágra kerül, akkor majd a részvényárfolyam csökkenni fog. Ahogy azt korábban megírtuk, a részvények eladása azért, hogy majd olcsóbban visszavásárolják őket, azaz a shortolás igazi művészetnek számít a befektetők körében, és bár megítélése meglehetősen vegyes, de teljességgel elfogadott és hasznos eszköz. Shortoló befektetők kezdtek tehát egyre inkább érdeklődni a Wirecard iránt, és amikor eléggé biztosak voltak a dolgukban, és eladták már a kölcsönkért részvényeiket, akkor a Wirecard feltételezett csalásáról szóló információkat szivárogtattak ki a pénzügyi újságírás egyik sarokkövének számító Financial Times riporterének.
Az újságíró, Dan McCrum tanulmányozta a hozzá eljuttatott 100 oldalas jelentést, azt meggyőzőnek találta, és bejegyzést is írt róla a Financial Times blogrovatában. Normál esetben itt annak kellene következnie, hogy kiderült a turpisság, és a felelősök szégyenükben bocsánatot kértek – de a Wirecard vezetősége beismerés helyett ellentámadásba ment át, ügyvédek írtak fenyegető leveleket az újság vezetőinek, magándetektívek követték az újságírót, lehallgattak befektetőket, és más módon is igyekeztek megfélemlíteni az ellenfeleiket. A nyomásgyakorlás itt még nem ért véget, bevetették magas rangú kapcsolataikat is, így a német ügyészség és a német tőzsdefelügyelet eljárást indított az angol újságíró ellen, mondván összejátszott az áresésre játszó befektetőkkel, és direkt azért jelentette meg a lejárató cikkeit, hogy ártson a német piac üdvöskéjének. A több éves procedúra végén ejtették ugyan a vádakat, de arra ez elég volt, hogy ideiglenesen eltántorítsa a cég iránt túlságosan érdeklődőket.
Az osztrák Steve Jobs és a mosoda
A Wirecardot úgy tűnt, hogy két osztrák férfi vezette, a vezérigazgató Markus Braun és a technológiai igazgató Jan Marsalek. Előbbi gyakran vett fel keretnélküli szemüveget, fekete garbót és farmert, és állt ki a pódiumra egyedül, hogy bejelentse a cég következő történelmi sikerét – nyilván erősen másolva az Apple ikonikus vezérét, Steve Jobs-t. Igazi, talán túlságosan is komoly menedzser benyomását keltette, kissé kontrasztosan társához képest, aki nyitottabb személyiség volt és jól motiválta a vállalat dolgozóit.Miközben ők ketten minden erővel azon voltak, hogy elnyomják a negatív piaci hangokat, újabb - és mint utóbb kiderült, elháríthatatlan - gondjuk támadt. A cégnek ugyanis, hogy lenyugtassa a külső kritikusokat, vállalnia kellett, hogy ellenőrizteti a pénzügyi beszámolóit egy külső audit céggel. A négy globális könyvvizsgáló cég egyikét, a KPMG-t kérték fel erre a feladatra 2019-ben, és abban bíztak, hogy a cég főkönyvelője és a dubaji leányvállalat vezetője által szolgáltatott adatok alapján megnyugtató jelentés készülhet majd. A KPMG azonban hónapok munkája után olyan jelentést készített, aminek alapján a Wirecard rendes könyvvizsgálóinak, az Ernst & Young szakembereinek újra át kellett tekinteni a teljes könyvelést és a rendelkezésre álló adatokat.
A következő év kora nyarán robbant a bomba, amikor végül kiderült, hogy a shortolóknak volt végig igazuk, és igazságtalanul hurcolták meg az FT újóságíróját: a KPMG által vezetett vizsgálat során a főkönyvelő hamis iratokat mutatott be, a bevételek valójában messze elmaradtak a közöltektől, a cég a valóságban már 2015. óta veszteséget termelt. Az Ernst & Young néhány nappal azután, hogy a rendőrség házkutatást tartott a cég székhelyén, közölte, hogy 1,9 milliárdnyi bankbetét nincs meg – sőt az a valószínű, hogy ez az összeg, ami két ázsiai banknál volt elvileg letétbe helyezve, valóságban sosem létezett, egy percre sem.
Patyomkin webshopok
A szakma azon hüledezett, hogy miként lehetett a világ egyik legnagyobb és legprofibb könyvvizsgáló cégét átverni sima hamisítványokkal és a vizsgálatok idejére Patyomkin faluként működtetett webshopokkal. Az valóban a könyvvizsgálati ellenőrzés egyik legelső pontja, hogy a vizsgált cég által jelentett banki egyenlegeket az audit cég ellenőrzi, közvetlenül lekérdi az adatokat a banktól és összehasonlítja a kapott adatokat. Itt erre állítólag nem volt lehetőség, mert a pénz nem a cég saját nevén volt letétbe helyezve, de az sem érthető teljesen, hogy miként lehetett ennek az összegnek a teljes körű és megnyugtató ellenőrzése nélkül jóváhagyni a pénzügyi beszámolókat.A rendőrség közben tovább kutatott, és egyre inkább beigazolódott a gyanú: a Wirecard sosem volt igazán nyereséges, valódi működésének lényege az volt, hogy különböző illegális társaságok bevételeit mosta tisztára. A gyanú szerint a fizetési rendszerben a törvénytelenül szerzett bevételt átcímkézték, valahol a folyamat közepe táján más néven futott már a pénz, különböző kies tájakra bejegyzett üres postafiókként üzemelő álcégek hálóján át futtatták az ilyen összegeket, hogy a végén egy jogszerűen működő online vállalkozás bevételeként jelenjen meg valahol. A terv jól működött, több mint egy évtizeden keresztül sikerült minden érintett német hatóságot félrevezetniük.
A német rendőrség a vezérigazgatót elfogta és előzetes letartóztatásba helyezte, társát azonban nem találták, Jan Marsalek ugyanis idejében megneszelte, hogy menekülnie kell. Többen azt gondolják, hogy az orosz titkosszolgálatok segíthetik őt, sőt egyesek szerint Marsalek jelenleg is Moszkvában bujkál.
A most kezdődő perben a vezérigazgató Markus Braun továbbra is vehemensen tagad minden bűnösséget, szerinte mások esetleg követhettek el csalásokat a tudta nélkül, de ő maga semmiért sem felelős – legjobb bizonyíték szerinte erre az, hogy sosem adta el Wirecard részvényeit, jelentős profittól esve így el.
A Wirecard részvény árfolyama indulásától bukásáig
Forrás: bloomberg.comA cég dubai leánycégének vezetője és a volt főkönyvelő ugyanakkor már együttműködőbb, bár esetükben azt gyanítják, hogy a kisebb büntetés reményében vallanak be mindent és tesznek terhelő vallomást volt főnökeikre. Nem tudjuk utólag kideríteni a pontos felelősségeket, de az mindenesetre tény marad, hogy a két éve csődbe jutott Wirecard az intő példa: ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor nagy eséllyel nem is igaz.
Nézze meg korábbi karikatúránkat is!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Szepesi László
Címkék: fintech, fizetés, nemzetközi, felügyelet, MNB, Wirecard, bankkártya, pénzküldés, csőd, büntetőper, fizetésképtelenségi eljárás, német, osztrák
