Nincs megállás, egyre terjednek a pénzbefizetős ATM-ek

Milliárdokat tömködnek a gépekbe

2017. január 18. A K&H tervei szerint még az idén tovább fejleszt, a cél, hogy minden fiókban alkalmassá tegyen bankjegykiadó automatát (ATM) a befizetésre is – tudta meg az Azénpénzem.hu. Az OTP nemrég kezdett ilyen fejlesztésbe, de már 2 milliárd forintot „tömködtek” be ügyfelei az automatákba. Az Unicredit és az Erste is kedvező tapasztalatokról számolt be.

Az Erste és a K&H egymást követő napon jelentette be, hogy a „megváltozott ügyféligények”, illetve a tömeges kereslet miatt jócskán bővíti pénzbefizetésre alkalmas ATM-hálózatát. Mint akkor kiderítettük: ebben nem maradtak egyedül. Most felmértük, hogy az akkori tervekből mi valósult meg, és a fejlesztések mennyire váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
Egyre tartja magát a piacon az a pletyka, hogy a depozitos ATM-ek terjedése kapcsolatban állhat a húszezres lecserélésével. Az időpontok egybeesése mindenesetre elég feltűnő, de az is sokatmondó, hogy a jegybank meghosszabbította a régi húszezresek kivonásának határidejét.  A K&H 2017 márciusának végéig tolta ki a régi húszezresek díjtalan újra cserélését, amit ráadásul nem csak saját ügyfeleinek tesz lehetővé. Az egyik pénzváltó is rámozdult a lehetőségre, ott 0,8 százalékos díj ellenében címletváltást is vállalnak.
Az OTP – mondták el érdeklődésünkre – 2016 végéig 40 fióki helyszínen telepített új, ki- és befizetésre egyaránt alkalmas (depozitos) ATM-et, többnyire a korábbi, csak kifizetésre alkalmas ATM-ek lecserélésével. Az újonnan telepített befizetésre is alkalmas ATM-eken a befizetési forgalom már elérte a 2 milliárd forintot, az ügyfelek visszajelzései pozitívak. A bank 2017 végére 200 ki- és befizető ATM-ből álló hálózat kiépítését tervezi, a gépek kihelyezése folyamatos lesz.

Az a szabály, hogy nincs szabály


A K&H arról tájékoztatta portálunkat, hogy jelenleg 102 készpénzbefizetésre alkalmas ATM-et üzemeltet, amivel piacvezetőnek számítanak. Az első tapasztalataik alapján az ügyfelek nagyon szeretik ezt az új lehetőséget, a kezdetek óta a befizetések összege meghaladta a 100 milliárd forintot. A befizetések automatizáltsága a bank szerint folyamatosan növekszik, népszerűsége pedig nem köthető semmilyen földrajzi vagy más egyéb tényezőhöz, nagyjából hasonló ügyfélmagatartások láthatók az ország különböző pontjain. Arra, hogy mennyire kedvezőek a tapasztalataik, az is egyértelműen utalhat, hogy terveik szerint mind a 207 fiókukban rendelkezésre áll majd a depozitos szolgáltatás.

Az UniCredit 2011 márciusában kezdte a befizetős ATM-ek telepítését. Már a kezdetekben az volt a tapasztalatuk, hogy ügyfeleik hamar megkedvelik ezt a szolgáltatást, ezért a kifizetős ATM-eket ütemterv szerint folyamatosan cserélték befizetésre alkalmas készülékekre. Ennek eredményeként – tudtuk meg a banktól – mára országszerte 80 befizetős ATM áll rendelkezésre. Ebből Budapesten 32 helyen fizethetik be a készpénzüket az ügyfelek bármikor, a bankfiókok nyitvatartási idejétől függetlenül bankszámláikra várakozás vagy időveszteség és plusz költségek nélkül. A befizetett összeg díjmentesen és azonnal megjelenik a számláikon, így azonnal felhasználható átutalásokra, betétlekötésre vagy egyéb tranzakciókra.

Az UniCreditnek is lehet oka dicsekedni. Mint kiemelték: az ATM-befizetési tranzakciók számában mára 50 százalékos, piacvezető részesedést értek el. Ennél a banknál is úgy látják, hogy az ügyfelek egyre nagyobb számban használják a befizetős ATM-eket. A nyilvánvaló ügyféligényeknek megfelelve – tették hozzá – a bank természetesen folytatja a befizetős ATM-ek telepítését.

Az Erste országos ATM hálózatában 60 terminálon tette elérhetővé a készpénzbefizetés lehetőségét az ügyfelei számára. Az elmúlt néhány hónap tapasztalatai itt is azt mutatják, hogy az ügyfelek szívesen használják a készpénz befizetési funkciót is az ATM terminálokon, változó összegben, és a bankfióki nyitvatartástól eltérő időpontban is.
 

A befizetés feltételeit, díjait itt nézheti meg, és itt találja ATM és fiókkeresőnket is

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok