Lazán kezeltek több szabályt is

Mit művelnek a biztosítók? Szarvashibák a CIG-nél

2016. január 18. Újabb viszonylag jelentős bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti bank (MNB). A határozatot böngészve a CIG-nél meghökkentő hiányosságokat és szabálytalanságot találtak, például a unit-linked életbiztosításoknál, de a kgfb-nél is.

Néhány napja értesülhettünk arról, hogy az MNB 12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az NN Biztosítóra, mert az egyes esetekben az ügyleti döntéshez szükséges dokumentumokat nem adott át, lényegi információkat nem közölt, sőt egy alkalommal a fogyasztói szándéktól eltérő szerződés megkötését szorgalmazta. Ma a CIG Pannónia 19 millió forintra bírságolásáról tájékoztattak. Mint kiderült: a gondokra az MNB átfogó vizsgálata keretében bukkant. A felügyeleti hatóság elsősorban a vállalatirányítási és informatikai szabálytalanságokra helyezte tájékoztatásában a hangsúlyt, de a határozatot alaposabban átböngészve egészen meghökkentő megállapításokra is bukkantunk.

A vagyonbiztosítót kötelezték például arra, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításai (kgfb) esetében a jövőben időben küldje ki a biztosítási évfordulóról, a következő időszak díjáról tájékoztató, a kártérítési igényekre vonatkozó, illetve a díjnemfizetések miatt megszűnt szerződésekről szóló ügyfélértesítőket. (Ezek szerint ezt eddig nem tették így.)

A felügyeleti hatóság akár július végéig is vár


Találtak gondokat az életbiztosítónál is. Ott azt írták elő – többek közt –, hogy tegyék egyértelművé ügyfeleik számára a szerződők díjmódosításra, ügyleti döntéseitől függő kedvezményekre, a biztosítási események meghatározására, illetve a nyugdíjbiztosítási járadékszolgáltatásra vonatkozó szerződések feltételeit, előírásait. (Lefordítva: eddig alighanem több ponton zavaros és érthetetlen megállapodásokat kötögettek.)

Az MNB kötelezései alapján a biztosítóknak ki kell küszöbölniük az egyes nyilvántartási-adatfeldolgozási rendszereikben tapasztalt – a vagyonbiztosítónál például egyes fedezetigazolási dokumentumok kiállítására, az életbiztosítónál pedig az ajánlati nyilatkozatok beérkezésének rögzítésére és a megkötött unit-linked befektetési életbiztosítások első díjának jogszerű jóváírására, befektetésére vonatkozó – hiányosságokat, illetve gondoskodniuk a feltárt számviteli és információbiztonsági problémák megszüntetéséről is.

Az előírt különböző intézkedések teljesítéséről idén áprilisban, illetve július végén kell számot adniuk. Azokról az ügyfelekről, akiknek bosszúságot, pláne esetleg anyagi veszteséget okozhatott az eddig gyakorlat, nem esik szó.


Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok