Nőttek az órabérek, sokan keresik a fiatalokat
2021. június 3.
A koronavírus-járvány harmadik hullámának lecsengésével, a fokozatos újranyitásnak köszönhetően ismét egyre több diák vállalhat munkát az újraéledő gazdaságban. Bár a nagy fesztiválok idén is elmaradnak, a vendéglátás és a turizmus is keresi már a fiatalokat. A minimálbér idén tovább emelkedett, így az órabérek is nőttek.
A nyár kezdetével beindul a diákmunka szezonja, bár egyre több diák dolgozik tanév közben is. A koronavírus-járvány és a vele járó lezárások miatt azonban sokan vesztették el állásukat. A MŰISZ Iskolaszövetkezet tagjai között végzett friss felmérés szerint a válaszadók közel fele (43 százalék) elveszítette a korábbi állását az utóbbi hónapokban, és 36 százalékuk tudta otthonról folytatni addigi vagy új munkáját.
A járvány miatti korlátozások enyhülésével a gazdasági élet szereplői is új lendületet vesznek, és ismét szükségük lesz a diákok munkájára. A MŰISZ Iskolaszövetkezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a vállalkozások pénzügyeinek alakulása nem minden esetben kedvez az főállású munkaerő-állomány azonnali foglalkoztatásának. Éppen ezért a cégeknek segítség lehet a diákmunkások alkalmazása. Egyre több munkaadó ismeri fel, hogy főiskolai, egyetemi hallgatókkal a gyakornoki, projektszerű, időszakos pozíciók kényelmesen és gyorsan betölthetőek, de akár az átmeneti helyettesítések is gördülékenyen megoldhatók.
A gyorséttermek pedig eddig is sok diákot foglalkoztattak iskolaszövetkezeten keresztül, és a vírushelyzet ideje alatt felvirágzó házhoz rendelési kedvnek köszönhetően sikeresen fennmaradt a gyorsétterméknél diákmunkát vállaló fiatalok foglalkoztatottsága. A pandémia elején tapasztalt lassú visszaesést a szektor még tavaly nyár elején ledolgozta, és mára már nem csak hozza az eddig megszokott számokat, de még növekszik is. Ezáltal a gyorséttermi láncok továbbra is nagy felvevő piacot jelentenek a diákmunkások számára.
Azok a szektorok, ahová a diákmunkások érettségi után a leggyorsabban elhelyezkedhetnek:
A diákszövetkezetek állásajánlatait böngészve 1000 forint alatti bruttó óradíjat csak elvétve találni. Lízingcégnél részmunkaidős állásra angol nyelvtudással 1294 Ft/óra az ajánlat, csomagküldő társaságnál 1411 Ft/óra. HR toborzó bruttó 1353 forintot kap óránként, a vendéglátásban pultos 1176-1529 forintot kereshet. Banki gyakornok 1294 forintot kap, akárcsak a bolti eladó. Belvárosi étterem 1176 forintot fizet. Kereskedelmi láncnál a pénztáros és árufeltöltő 1169 forintot kap, tapasztalt felszolgáló, segédfelszolgáló 1471-1589 forintot óránként. Gyorsétteremnél 1025 forintot lehet keresni, de van, ahol 1200 forintot, gyümölcsszedésre pedig 1000 forintot fizetnek. Balatoni vendéglátásban a pultosnak 1400 forintot adnak óránként, plusz éjszakai pótlékot. Ezek bruttó órabérek.
Az iskolaszövetkezeteknél csak a 15 százalékos személyi jövedelemadó csökkenti a bruttó bért, más levonással a diákoknak nem kell számolniuk. A tanulóknak azonban taggá kell válniuk, ehhez jellemzően egy egyszeri, 1000-3000 forint értékű szövetkezeti részjegyet kell váltani. Ezt egyébként a munka végeztével visszaadják, mert olyankor kiléptetik a diákot. Iskolaszövetkezetnél olyan diák is dolgozhat a kedvezőbb szabályok szerint, aki most fejezte be a tanulmányait. A diákigazolvány ugyanis a tanév lejártát követő október 31-ig érvényes.
Bármilyen munkára szerződik a diák, a feltételeket a legtöbb esetben írásba foglalják. A szerződést alapos átolvasás nélkül nem szabad aláírni, hiszen nemcsak jogokat, de számos kötelezettséget is tartalmaz. A munkavégzés valamennyi formájához szükséges, hogy a tanulónak legyen adóazonosító jele. Ezt az adóhatóságnál lehet igényelni.
A diákok munkavállalásával és adózásával kapcsolatos, 2021-ben érvényes szabályokat részletesen itt foglaltuk össze.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Lovas Judit
Címkék: diákmunka, iskolaszövetkezet, diákok adózása, NAV, diák
Mennyit lehet keresni idén diákmunkával?
A nyár kezdetével beindul a diákmunka szezonja, bár egyre több diák dolgozik tanév közben is. A koronavírus-járvány és a vele járó lezárások miatt azonban sokan vesztették el állásukat. A MŰISZ Iskolaszövetkezet tagjai között végzett friss felmérés szerint a válaszadók közel fele (43 százalék) elveszítette a korábbi állását az utóbbi hónapokban, és 36 százalékuk tudta otthonról folytatni addigi vagy új munkáját.
A járvány miatti korlátozások enyhülésével a gazdasági élet szereplői is új lendületet vesznek, és ismét szükségük lesz a diákok munkájára. A MŰISZ Iskolaszövetkezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a vállalkozások pénzügyeinek alakulása nem minden esetben kedvez az főállású munkaerő-állomány azonnali foglalkoztatásának. Éppen ezért a cégeknek segítség lehet a diákmunkások alkalmazása. Egyre több munkaadó ismeri fel, hogy főiskolai, egyetemi hallgatókkal a gyakornoki, projektszerű, időszakos pozíciók kényelmesen és gyorsan betölthetőek, de akár az átmeneti helyettesítések is gördülékenyen megoldhatók.
A vendéglátásba sokan térhetnek vissza
A MADS - Márton Áron Iskolaszövetkezet közleménye szerint a vendéglátóhelyek munkaközössége a kijárási korlátozások hatására változásokon ment keresztül. A hosszú szünet következtében egyes esetekben főállású felszolgálók elbocsátására kényszerültek, akik közül időközben sokan más területen helyezkedtek el, és koránt sem biztos, hogy feltétlenül tervezik a vendéglátóiparba való visszatérést. Így a diákoknak jó lehetőségeik vannak az elhelyezkedésre.A gyorséttermek pedig eddig is sok diákot foglalkoztattak iskolaszövetkezeten keresztül, és a vírushelyzet ideje alatt felvirágzó házhoz rendelési kedvnek köszönhetően sikeresen fennmaradt a gyorsétterméknél diákmunkát vállaló fiatalok foglalkoztatottsága. A pandémia elején tapasztalt lassú visszaesést a szektor még tavaly nyár elején ledolgozta, és mára már nem csak hozza az eddig megszokott számokat, de még növekszik is. Ezáltal a gyorséttermi láncok továbbra is nagy felvevő piacot jelentenek a diákmunkások számára.
Azok a szektorok, ahová a diákmunkások érettségi után a leggyorsabban elhelyezkedhetnek:
- gyorséttermek
- nagy kávézóláncok
- logisztikai szektor
- gyártás szektor
Mennyit lehet keresni?
A minimálbér idén is emelkedett, igaz a hosszas alkudozások miatt január helyett csak február 1-jétől. Ennek köszönhetően a diákok is többet kereshetnek. A minimálbér óradíja idén bruttó 963 forintra nőt a tavalyi 926 forintról. Ennél a diákok sem kaphatnak kevesebbet. A garantált bérminimum, azaz a legalább középfokú végzettséghez, szakképzettséghez kötött munka óradíja pedig bruttó 1259 forint lett a tavalyi 1211 forint után.A diákszövetkezetek állásajánlatait böngészve 1000 forint alatti bruttó óradíjat csak elvétve találni. Lízingcégnél részmunkaidős állásra angol nyelvtudással 1294 Ft/óra az ajánlat, csomagküldő társaságnál 1411 Ft/óra. HR toborzó bruttó 1353 forintot kap óránként, a vendéglátásban pultos 1176-1529 forintot kereshet. Banki gyakornok 1294 forintot kap, akárcsak a bolti eladó. Belvárosi étterem 1176 forintot fizet. Kereskedelmi láncnál a pénztáros és árufeltöltő 1169 forintot kap, tapasztalt felszolgáló, segédfelszolgáló 1471-1589 forintot óránként. Gyorsétteremnél 1025 forintot lehet keresni, de van, ahol 1200 forintot, gyümölcsszedésre pedig 1000 forintot fizetnek. Balatoni vendéglátásban a pultosnak 1400 forintot adnak óránként, plusz éjszakai pótlékot. Ezek bruttó órabérek.
Adózás
Fontos tudni, hogy a meghirdetett órabérből még adót, esetenként járulékot is vonnak. Nem mindegy az sem, milyen formában foglalkoztatják a diákokat. Ők ugyanúgy adóznak és fizetnek járulékot, ahogy mások. Ez alól kivétel, ha a diákszövetkezeten keresztül kapnak munkát. A levonás mértéke a bruttó fizetésből attól függ, hogy milyen munkát végez valaki, és milyen módon foglalkoztatják. Így például a háztartási munka után kapott pénzből semmit nem kell befizetni az államnak, az egyszerűsített foglalkoztatás keretében (mezőgazdasági és turisztikai idénymunka, alkalmi munka) végzett munka után pedig napi ötszáz, illetve ezer forint az adóteher, amit a munkáltató fizet, a diáknak pedig a minimálbér vagy garantált bérminimum 130 százalékáig nem kell adóznia. (Az adózásról részletesen itt írunk.)Az iskolaszövetkezeteknél csak a 15 százalékos személyi jövedelemadó csökkenti a bruttó bért, más levonással a diákoknak nem kell számolniuk. A tanulóknak azonban taggá kell válniuk, ehhez jellemzően egy egyszeri, 1000-3000 forint értékű szövetkezeti részjegyet kell váltani. Ezt egyébként a munka végeztével visszaadják, mert olyankor kiléptetik a diákot. Iskolaszövetkezetnél olyan diák is dolgozhat a kedvezőbb szabályok szerint, aki most fejezte be a tanulmányait. A diákigazolvány ugyanis a tanév lejártát követő október 31-ig érvényes.
Bármilyen munkára szerződik a diák, a feltételeket a legtöbb esetben írásba foglalják. A szerződést alapos átolvasás nélkül nem szabad aláírni, hiszen nemcsak jogokat, de számos kötelezettséget is tartalmaz. A munkavégzés valamennyi formájához szükséges, hogy a tanulónak legyen adóazonosító jele. Ezt az adóhatóságnál lehet igényelni.
A diákok munkavállalásával és adózásával kapcsolatos, 2021-ben érvényes szabályokat részletesen itt foglaltuk össze.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Lovas Judit
Címkék: diákmunka, iskolaszövetkezet, diákok adózása, NAV, diák
Kapcsolódó anyagok
- 2024.07.19 - Összeszedtük, hogyan adózik a diákmunka 2024-ben
- 2023.05.25 - Ennyivel nőtt a diákok órabére
- 2022.07.01 - Hogyan adózik a diákmunka 2022-ben?
- 2022.05.25 - Ennyit kereshetnek most a diákok
- 2022.04.01 - Ennyit keresnek most a diákok
- 2021.09.28 - Családi pótlék: most kell lépniük a továbbtanulók szüleinek
- 2021.09.14 - Októbertől ismét lehet igényelni a Diákhitel Pluszt
- 2021.08.27 - Olcsón, de akár ingyen is megúszható a diákszámla, csak okosan kell használni
- 2021.08.04 - Jaj, már a nyakunkon a sulikezdés!
- 2021.07.13 - Itt az első újrahasznosított bankkártya
- 2021.07.07 - Még több támogatást adnak a diákmunkához
- 2021.06.03 - Így adózik a diákmunka 2021-ben
- 2021.04.06 - Ingyenes bankkártyák már 14 éves kortól
- 2021.02.12 - Se családi pótlék, se adókedvezmény nem jár az érettségi után
- 2020.12.17 - Még jobban eladósodnak a diákok
- 2020.11.12 - Június végéig nem kell fizetni a diákhitelt
- 2020.06.02 - Ennyit kereshetsz idén a diákmunkával
- 2020.06.02 - 2020-ban így adózik a diákmunka
- 2019.06.13 - Így adózik a diákmunka 2019-ben
- 2019.06.13 - Mutatjuk, mennyit kereshetnek idén a diákok
- 2018.06.18 - Diákmunka: idén nyáron többet kereshetsz
- 2018.06.18 - Így adózik a diákmunka 2018-ban
További kapcsolódó anyagok