Évente is érdemes átvizsgálni a lakásbiztosítást

Mennyit fizet a biztosító baj esetén?

2013. október 14. Hiába költünk sokat otthonunkra, ha a lakásbiztosítást nem igazítjuk hozzá, ami baj esetén milliós veszteségeket jelenthet. A lakosság 70 százalékának van lakásbiztosítása, azonban nem ennyire rózsás a kép, ha a felszín mögé nézünk. Sok lehet az alulbiztosított ingatlan.

A lakosság 70 százalékának van ma lakásbiztosítása, azonban jelentős részüknél felmerül az alulbiztosítottság „gyanúja”. A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) statisztikái szerint átlagosan 5-6 évente újítjuk meg a lakásbiztosításunkat. Ugyanakkora GfK legutóbbi, az Allianz megbízásából készített kutatásából kiderült, hogy a megkérdezettek több mint fele vásárolt nagyobb értékű vagyontárgyat az elmúlt 5 évben, azonban csak harmaduk aktualizáltatta a lakásbiztosítását ezek értékével.

A felmérés azt mutatja, hogy a társasházban élők több mint 90 százalékának van lakásbiztosítása, de egyharmaduk csak társasház-biztosítással rendelkezik. Az pedig vagy csak a közös tulajdonban lévő házrész után fizet, vagy azon felül térít a saját tulajdonú ingatlan után is, viszont nem fizet az ingóságokért, amelyekre külön kellene biztosítást kötni. (A cikk a lakásbiztosítással foglalkozó Lakásom rovat része.)


Sok a felújítás


Nem csak a lakásba kerülő új vagy régi értéktárgyak esetében merül fel a kérdés, hogy utána igazította-e a tulajdonos a biztosítás értékét. A felmérésből ugyanis az is kiderült, hogy a saját maguk által épített ingatlanban élők kétharmada végzett valamilyen felújítást az építkezés óta, míg a készen vett ingatlanokban élők esetében 86 százalék ez az arány. A felújításoknak köszönhetően ma már sokkal korszerűbb műszaki megoldások, berendezések találhatók a házakban, amelyekre az évtizedekkel ezelőtt kötött biztosítás nem feltétlenül nyújt megoldást. A tíz évnél nem régebben építkezők több mint háromnegyede például ügyelt arra, hogy energiatakarékos építőanyagokat, berendezéseket építsen be, éppen ezért húsz százalékuk napkollektort, napelemet építtetett otthonába.

Márpedig a korábbi biztosítások ezekre nem nyújtanak fedezetet, azonban mára megjelentek a piacon újabb és korszerűbb termékek. Ezek a napkollektorokban, napelemekben, hőszivattyúkban és szélturbinákban keletkezett károk esetén is fizetnek. Ráadásul vannak olyanok is, amelyek nem csak lakáson belül, de a lakás körül, a kertben és az udvaron is védelmet biztosítanak: így térítést nyújtanak többek között a kerti bútorokban, kerti gyerekjátékokban, kutyaházban, kerti világításban, a kültéri medencék, kerti tavak gépészeti berendezéseiben keletkezett károkra, de még a saját fogyasztásra termesztett növények, vagy tartott házi állatok elpusztulása esetén is fizetnek.

Jön a levél, számolj!


A biztosítók a szerződés minden évfordulója előtt levélben értesítik az ügyfeleiket arról, hogyan alakul a következő évben a biztosításuk díja, amit az inflációval indexálnak. Érdemes megnézni az egyes tételeket (ingatlant, ingóságot stb.), hogy pontosan mennyit is kapnánk kár esetén. Ha a valós érték magasabb, akkor ajánlott felvenni a kapcsolatot biztosítónkkal azért, hogy módosíthassunk. A magasabb biztosítási összeg vagy bővebb szolgáltatási kör nem feltétlenül jelent drágább biztosítást. A verseny ugyanis az elmúlt években jelentős árcsökkenéshez vezetett. Ráadásul az interneten is könnyen utánanézhetünk a különböző ajánlatoknak, így a kellően felkészült ügyfél akár a korábbinál kedvezőbb árat is kialkudhat magának. De az is előfordulhat, hogy az addigi áron bővebb szolgáltatást is bevállalhat a biztosító. Az mindenképp kifizetődő, ha körülnézünk a piacon.

Arra azonban figyelni kell, hogy ne csússzunk ki a határidőből, ha váltani akarunk. A szerződést ugyanis csak évfordulóra mondhatjuk fel, ami azt jelenti, hogy az évforduló előtt 30 nappal ezt írásban jelezni kell a biztosítónak. Ellenkező esetben vagy várunk egy újabb évet, vagy nemfizetéssel szabadulhatunk tőle, de ekkor csak 90 nap után szűnik meg a biztosítás, aminek a díját ma már – a korábbi gyakorlattól eltérően - visszamenőleg beszedik a biztosítók.


Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok