Helyenként kifejezetten csökkentek az árak
A korábbi nyaralóeladási bumm után most kevesebben akarják eladni hétvégi házaikat – derül ki az otpotthon.hu adataiból. Tavaly júniushoz képest harmadával csökkent az eladó nyaralók száma, az idei tavaszi szezonkezdéshez képest pedig csak feleannyian értékesítenék a nyaralóikat. Míg áprilisban az otpotthon.hu felületén 1382 nyaralót kínáltak eladásra, addig júniusban már csak 690-et.
A kínálat csökkenése az árakra is hatással volt: a nyaralók átlagos négyzetméterára 2024-ben 9,5 százalékkal magasabb, mint tavaly, ugyanakkor az idei márciushoz képest valamennyivel csökkent a nyár közepére. Az átlag persze jelentős eltéréseket takar. Árban és az árak változásának irányában is.
A legtöbb hétvégi házat Siófok és Gárdony környékén hirdetik, de Ráckevén és a Balaton északi partján is meglehetősen sok eladó ingatlan van. Siófokon átlagosan 1,6 millió forintos négyzetméteráron kínálják a nyaralókat, ugyanez tavaly 1,2 millió forint volt. Fonyódon 1,1, Almádiban pedig 1,4 millió forintos négyzetméterárat határoznak meg átlagosan az eladók.
Hasonlóan drágultak tavalyhoz képest a Duna-menti ingatlanok is. Ráckevén most átlagosan 657 ezer forintot kérnek az eladók négyzetméterenként, ami 3,5 százalékos áremelkedést jelent tavalyhoz képest. Olcsóbban lehet viszont üdülőhöz jutni az Orfűi tavaknál, illetve a Velencei-tónál is. Orfűn nemcsak tavalyhoz képest, hanem idén hónapról hónapra is csökkent az ilyen típusú ingatlanok ára. Most átlagosan 45 millió forintért vehető itt nyaraló.
A Velencei-tónál Gárdonyban kínálják eladásra a legtöbb ingatlant, ráadásul itt is csökkentek évközben az árak. Most átlagosan 825 133 forintos négyzetméterárat határozott meg a kínálati oldal. A legolcsóbb nyaralóövezet az országban továbbra is a Tisza-tó. Bár 2023-hoz képest drágultak itt is a tó menti településeken az ingatlanok árai, még így is átlagosan 28,4 millió forintért hozzájuthatunk egy-egy hétvégi házhoz a térségben.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: ingatlan, nyaraló, árak, OTP Ingatlanpont
Mennyiért lehet most nyaralót venni?
2024. július 13. A legtöbb hétvégi házat Siófok és Gárdony környékén hirdetik. Balatonon kevesebb az eladó, így emelkedtek az árak. A Velencei-tónál és az Orfűi tavaknál viszont olcsóbbak lettek az üdülők tavalyhoz képest. A legolcsóbb nyaralóövezet az országban továbbra is a Tisza-tó.A korábbi nyaralóeladási bumm után most kevesebben akarják eladni hétvégi házaikat – derül ki az otpotthon.hu adataiból. Tavaly júniushoz képest harmadával csökkent az eladó nyaralók száma, az idei tavaszi szezonkezdéshez képest pedig csak feleannyian értékesítenék a nyaralóikat. Míg áprilisban az otpotthon.hu felületén 1382 nyaralót kínáltak eladásra, addig júniusban már csak 690-et.
A kínálat csökkenése az árakra is hatással volt: a nyaralók átlagos négyzetméterára 2024-ben 9,5 százalékkal magasabb, mint tavaly, ugyanakkor az idei márciushoz képest valamennyivel csökkent a nyár közepére. Az átlag persze jelentős eltéréseket takar. Árban és az árak változásának irányában is.
Nagyot drágult Siófok
A legtöbb hétvégi házat Siófok és Gárdony környékén hirdetik, de Ráckevén és a Balaton északi partján is meglehetősen sok eladó ingatlan van. Siófokon átlagosan 1,6 millió forintos négyzetméteráron kínálják a nyaralókat, ugyanez tavaly 1,2 millió forint volt. Fonyódon 1,1, Almádiban pedig 1,4 millió forintos négyzetméterárat határoznak meg átlagosan az eladók.
Hasonlóan drágultak tavalyhoz képest a Duna-menti ingatlanok is. Ráckevén most átlagosan 657 ezer forintot kérnek az eladók négyzetméterenként, ami 3,5 százalékos áremelkedést jelent tavalyhoz képest. Olcsóbban lehet viszont üdülőhöz jutni az Orfűi tavaknál, illetve a Velencei-tónál is. Orfűn nemcsak tavalyhoz képest, hanem idén hónapról hónapra is csökkent az ilyen típusú ingatlanok ára. Most átlagosan 45 millió forintért vehető itt nyaraló.
A Velencei-tónál Gárdonyban kínálják eladásra a legtöbb ingatlant, ráadásul itt is csökkentek évközben az árak. Most átlagosan 825 133 forintos négyzetméterárat határozott meg a kínálati oldal. A legolcsóbb nyaralóövezet az országban továbbra is a Tisza-tó. Bár 2023-hoz képest drágultak itt is a tó menti településeken az ingatlanok árai, még így is átlagosan 28,4 millió forintért hozzájuthatunk egy-egy hétvégi házhoz a térségben.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: ingatlan, nyaraló, árak, OTP Ingatlanpont
Kapcsolódó anyagok
- 2024.09.13 - Jó hír a lakásvásárlóknak: többet lehet alkudni
- 2024.09.02 - Nincs ok örömre, az állami támogatás hajtja a lakáshiteleket
- 2024.08.25 - Behúzta a féket a balatoni ingatlanpiac
- 2024.07.15 - Kitalálja, melyik párt hívei nyaralnak leginkább?
- 2024.07.11 - Nekilódultak az árak, már megindult a diákok albérletkeresése
- 2024.07.02 - Újabb rossz hírek a lakáspiacon
- 2024.07.01 - Durván megemelték a földhivatali díjakat
- 2024.06.28 - Mutatjuk, mennyit lehet alkudni a lakáspiacon
- 2024.06.14 - Lassan pörög fel a lakásépítés, de ehhez árcsökkenés is kellett
- 2024.06.14 - Kiderült, mennyivel nőhetnek idén a lakásárak
- 2024.05.20 - Megugrott az eladásra kínált nyaralók száma
További kapcsolódó anyagok