Melyik valójában a legjobb biztosító?

2013. október 1. Az idén már több biztosítói rangsor is megjelent, de az élbolyban nem sok egyezés akad. Sőt, olyan szempontra is bukkantunk, ami kifejezetten megkérdőjelezheti egyes helyezések realitását.

A biztosítási szolgáltatási kategória első helyét a K&H szerezte meg a biztositas.hu által szervezett szavazáson. Az egy hónapig tartó, több mint 25 ezer szavazatot hozó voksolás a kárrendezési kategóriában a pálmát a Wáberer Hungáriának ítélte oda. A K&H Biztosító mögött a tavaly is jól szereplő Signal és a Genertel Biztosító végzett, míg a Wáberer Hungária a tavaly e kategóriában első Signalt és második Aegont utasította maga mögé.
 Nyilvánvalóan nem mindegy, hogy az értékeléshez milyen módon gyűjtik a szerepelőket, szavazatokat. Még a panaszok száma alapján kirajzolódó kép is téves lehet, mint ugyanis megtudtuk: a PSZÁF arra nem figyel, hogy a beérkezett panasz később jogosnak bizonyul-e.  Érdemes lehet tehát figyelni a rangsorokra, de túl nagy jelentőséget alighanem kár lenne tulajdonítani nekik.
Az alkuszi portál arról tájékoztatott, hogy a szavazók átlagos elégedettsége a 2012-es méréshez képest érdemben nem változott, de emögött a korábbinál sokkal jelentősebb eltérések húzódnak meg. A lista elején végző társaságok ugyanis a tavalyinál magasabb (8,5-es) átlagos ügyfél-elégedettséggel büszkélkedhetnek, a lista végén azonban 6 pontos társaságok is akadnak, ami komoly visszaesés a tavalyi adatokhoz képest. Mint a biztositas.hu közleményéből kiderült: a nyertesek mögé felzárkózott a Generali és a KÖBE, de a többi társaság nem tudott érdemben javítani ügyfelei átlagos elégedettségén.
 
Ezzel még egy rangsort ismerhettünk meg. A független alkuszok szavazatai alapján
korábban a Generali, az Allianz, az Aegon és az Union kapta a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítónak járó díjat. A pénzügyi felügyelet (PSZÁF), a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz), az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület és a Tetszett Magyar Fogyasztóvédelmi Elégedettségi Monitor alkotta tanács pedig az Év Fogyasztóbarát Biztosítója címet tavasszal az Erste Biztosítónak ítélte. Az Allianz Hungária és a tavalyi győztes K&H Biztosító oklevélben részesültek. (Persze nem mellékes, hogy összesen hat társaság vállalkozott a megmérettetésre.)

A PSZÁF-hoz érkezett panaszok alapján kicsit más kép rajzolódik ki. A statisztikát értékelve most először nyerteseket is hirdettünk, amit a biztosítók közül az Aegon nyert. Ezt a címet azzal érdemelte ki, hogy a piacrészesedésétől jócskán elmaradt a biztosítóra panaszkodók aránya. Egyáltalán nem ez volt azonban a helyzet több, a biztositas.hu ügyfél felmérésén jól szereplő társaság esetében sem. Az abszolút számok alapján viszonylag kevesen panaszkodtak a Közlekedési Biztosító Egyesületre és a Wábererre, de a megkeresések száma a társaságok piacrészesedéséhez képest jelentős. A nagyobbak közül 2013-ban (az előző évhez hasonlóan) a Groupama és a Generali mutatói voltak kedvezőtlenek.


Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok