Nagyot nőtt a SZÉP-kártya
Egyre inkább beigazolódik, hogy a cafeteria idei átalakításának a hazai turizmus és az abban érdekelt vállalkozók bevételeinek növelése volt a célja. 2019-től gyakorlatilag egyeduralkodóvá tették a cafeteria rendszerében a SZÉP-kártyát, számos adómentes juttatási lehetőség is megszűnt. (Például búcsút mondhattunk a diákhitel tavaly bevezetett törlesztésének, és elvérzett az egykor óriási reményekkel elindított lakáscafeteria is.) (A cafeteria jelenlegi szabályait itt nézheti meg.)
Vagyis a dolgozóknak a SZÉP-kártya maradt, hacsak nem ragaszkodtak más, jóval nagyobb adóteherrel járó juttatáshoz, ami számukra kevesebb elköthető összeget jelent. Ezek után nem kell csodálkozni, hogy a SZÉP-kártyával kapcsolatban sorra jelennek meg a győzelmi jelentések. Már a KSH júliusi számaiból is jól látszott, hogy a belföldi turizmus a cafeteria átalakítása nélkül visszaesne. Hiába terelik ugyanis a SZÉP-kártyára a cafeteriás pénzeket, a vendégéjszakák száma így is csökken.
Idén kétszeresére, 130 milliárd forintra emelkedett a munkáltatói feltöltések összege – mondta Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Bank cafeteria üzletágának vezetője. Hozzátette: mára minden harmadik magyar munkavállaló zsebében ott lapul egy OTP-SZÉP kártya.
A nyári költések összege közel duplájára emelkedett. A Szallas.hu adatai szerint a közvetített pénzforgalom 2019 júniusa és augusztusa között harmadával emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest.
Az OTP SZÉP-kártya és a Szallas.hu adatai azt mutatják, hogy a nyáron a legtöbben a Balatonon és környékén foglaltak szállást. Az idei nyári foglalások 38,5 százaléka erre a vidékre szólt. Az OTP SZÉP-kártya esetében a nyári költések 12 százaléka, több mint 6,6 milliárd forint koncentrálódott a balatoni régióban, ezzel a főváros és környéke mögött a Balaton lett a második..
A cafeteria szabályait, adókulcsait itt nézheti meg.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: turizmus, SZÉP-kártya, pihenőkártya, Széchenyi Pihenőkártya, belföldi, külföldi, vendég, vendégéjszaka, cafeteria, adókedvezmény
Mekkora siker, ha kényszerítenek a költésre?
2019. szeptember 25. A kormány a SZÉP-kártyának adta a cafeteria adókedvezményét, a versenytársakról pedig elvette. Ezek után nem csoda, ha a munkáltatói pénzek ide ömlenek. A számokból azonban kiderül, a belföldi turizmus enélkül bajban lenne. Idén az OTP Szép-kártyára dupla annyi befizetés érkezett, mint tavaly, a költések harmadával nőttek.Egyre inkább beigazolódik, hogy a cafeteria idei átalakításának a hazai turizmus és az abban érdekelt vállalkozók bevételeinek növelése volt a célja. 2019-től gyakorlatilag egyeduralkodóvá tették a cafeteria rendszerében a SZÉP-kártyát, számos adómentes juttatási lehetőség is megszűnt. (Például búcsút mondhattunk a diákhitel tavaly bevezetett törlesztésének, és elvérzett az egykor óriási reményekkel elindított lakáscafeteria is.) (A cafeteria jelenlegi szabályait itt nézheti meg.)
Vagyis a dolgozóknak a SZÉP-kártya maradt, hacsak nem ragaszkodtak más, jóval nagyobb adóteherrel járó juttatáshoz, ami számukra kevesebb elköthető összeget jelent. Ezek után nem kell csodálkozni, hogy a SZÉP-kártyával kapcsolatban sorra jelennek meg a győzelmi jelentések. Már a KSH júliusi számaiból is jól látszott, hogy a belföldi turizmus a cafeteria átalakítása nélkül visszaesne. Hiába terelik ugyanis a SZÉP-kártyára a cafeteriás pénzeket, a vendégéjszakák száma így is csökken.
Erre jár a kedvezmény
Az idei év első nyolc hónapjának adatai szerint a SZÉP-kártya birtokosainak száma átlépte az 1,7 milliót. A feltöltések összege duplájára, a költések összege pedig másfélszeresére emelkedett 2018 azonos időszakához képest. Az OTP SZÉP-kártyások idén eddig több mint 100 milliárd forintot költöttek pihenésre és feltöltődésre, ami több mint 150 százalékos bővülés 2018 első nyolc hónapjához képest. A KSH adatai alapján látható, hogy a szálláshelyek magyar vendégektől származó bevételeinek közel negyede a SZÉP-kártyának köszönhető – derül ki az OTP Bank közleményéből.Idén kétszeresére, 130 milliárd forintra emelkedett a munkáltatói feltöltések összege – mondta Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Bank cafeteria üzletágának vezetője. Hozzátette: mára minden harmadik magyar munkavállaló zsebében ott lapul egy OTP-SZÉP kártya.
A nyári költések összege közel duplájára emelkedett. A Szallas.hu adatai szerint a közvetített pénzforgalom 2019 júniusa és augusztusa között harmadával emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest.
SZÉP-kártyától nő a belföldi turizmus
Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója kiemelte: mind a nyári, mind az éves forgalom kapcsán elmondható, hogy a SZÉP-kártya a belföldi turizmus hajtómotorja. Ennek a béren kívüli juttatási formának kulcsszerepe van abban, hogy a közvetített szállásdíj növekedése az idei évben is elérje a 10 százalékot. Ugyanakkor hozzátette: az emelkedő bevételek mellett azonban egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a minőségi szálláshelykínálat kialakítására, hogy ez a pozitív folyamat fenntartható lehessen a jövőben is.Mire költöttek az emberek?
A legtöbben kettő (28 százalék) vagy egy (27 százalék) éjszakára foglaltak szállást, háromra már csak a foglalások 19 százaléka szólt. A legnagyobb hazai szállásfoglaló kimutatása szerint a legkeresettebb szállástípusok az apartmanok (27 százalék) és a vendégházak (21 százalék) voltak. Tavaly nyárnál valamivel többen keresték idén a 4-5 csillagos hotelek szolgáltatásait; ezekben 10 százalékra nőtt a foglalási arány. Az átlagos foglalási érték a nyári időszakban 63500 forint volt, ami 10 százalékkal több, mint 2018 nyarán. A költéseken belül a SZÉP-kártyás költések átlagos összege 30 százalékkal, 118 ezer forint fölé emelkedett a szálláshelyeken.Az OTP SZÉP-kártya és a Szallas.hu adatai azt mutatják, hogy a nyáron a legtöbben a Balatonon és környékén foglaltak szállást. Az idei nyári foglalások 38,5 százaléka erre a vidékre szólt. Az OTP SZÉP-kártya esetében a nyári költések 12 százaléka, több mint 6,6 milliárd forint koncentrálódott a balatoni régióban, ezzel a főváros és környéke mögött a Balaton lett a második..
A cafeteria szabályait, adókulcsait itt nézheti meg.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: turizmus, SZÉP-kártya, pihenőkártya, Széchenyi Pihenőkártya, belföldi, külföldi, vendég, vendégéjszaka, cafeteria, adókedvezmény
Kapcsolódó anyagok
- 2023.08.03 - Bezuhant a belföldi turizmus
- 2020.06.05 - A karantén letarolta a turizmust
- 2020.05.08 - Ez segíthetne a bajban, ha előbb gondoltunk volna rá
- 2020.04.19 - Már a szezonra készülnek a Balatonnál
- 2020.02.13 - Elviszi a SZÉP-kártya a cafeteria pénzt
- 2020.02.11 - SZÉP profitot vágtak zsebre a magyar hotelek
- 2020.01.30 - Ennyit adnak idén a cégek béren kívül
- 2020.01.06 - Idén is változik a cafeteria
- 2019.12.30 - SZÉP-kártya: a maradék pénzt is lenyúlhatják a bankok
- 2019.10.08 - Ide utaznak a legtöbben a magyar reptérről
- 2019.09.11 - A SZÉP-kártya tartja fenn a belföldi turizmus bevételét
- 2019.08.09 - Megállíthatatlanul száguld a SZÉP-kártya
- 2019.06.20 - Rogán elégedett a cafeteria átalakításával
- 2019.06.12 - Tovább száguld a SZÉP-kártya
- 2019.05.06 - Ömlik a pénz a SZÉP-kártyákra
- 2019.04.21 - Cafeteria: szinte eltűnt az öngondoskodás
- 2019.03.21 - Kiderült, tényleg a tehetősebbeknek jó a SZÉP-kártya
- 2019.02.14 - Vigyázat, ha kápét kínál a munkáltató!
- 2019.01.03 - Erzsébet-utalvány: akad jelentkező
- 2019.01.03 - Brutálisan drágult a SZÉP-kártya elfogadása
- 2018.12.27 - Nagyot változik januártól a világ
- 2018.12.13 - SZÉP-kártya: százezrek maradhatnak hoppon januárban
- 2018.07.09 - Nem hátrál cafeteria-ügyben a kormány
- 2018.06.21 - Ugrik a céges bérlet, az iskolakezdési támogatás
További kapcsolódó anyagok