MEKH: semmiképpen sem kell korlátozni a lakossági gázfogyasztást
2021. december 20. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) közleményben hangsúlyozta: nem lehet olyan extrém hideg, hogy korlátozni kelljen a lakossági gázfogyasztást. Tájékoztatásuk szerint a tárolókba folyamatosan érkezik az utánpótlás Oroszországból és a hazai lelőhelyekről.Ságvári Pál, a MEKH elnökhelyettese a hatóság közleményében tudatta, hogy számos modellszámítást végeztek a különböző hőmérsékleti forgatókönyvekre, és ennek alapján nincs olyan ellátási helyzet, hogy korlátozni kellene a magyar lakossági földgázfogyasztást. A legnagyobb hidegben is elegendő a rendelkezésre álló gázmennyiség, és bőséges a biztonsági tartalék is – nyomatékosította Ságvári Pál.
A MEKH elnökhelyettese elmondta, a magyar lakosság éves teljes fogyasztási igénye, hőmérséklettől függően, átlagosan 3,5-4 milliárd köbméter, és jelenleg 3,7 milliárd köbméter, azaz nagyjából egy teljes fűtési szezonra elég mennyiség áll a tárolókban. A hazai tárolói készletszint folyamatosan nyomon követhető a hivatal honlapján.
Korábban voltak kiugróak a készletek
A közlemény szerint az elmúlt két év kiugró készletszintjét egyebek mellett az Ukrajna és Oroszország közötti geopolitikai feszültségek, illetve a 2019 végén lejárt orosz-ukrán tranzitmegállapodás indokolta. Ezek miatt a kereskedők 2019-ben és 2020-ban a szokásosnál több gázt tároltak be. Jelenleg azonban Ukrajna és Oroszország között él a tranzitmegállapodás, ráadásul az október végén megkötött hosszú távú orosz-magyar szerződés értelmében már nem Ukrajna, hanem elsősorban Szerbia felől érkezik Magyarországra az importgáz. A déli betáplálási pont megnyitásával Magyarország kezelte az ukrán-orosz tranzitkockázatot.
A fogyasztók téli ellátása három forrásból történik: a hazai kitermelésből, importból és a tárolókból. A hazai tárolókban lévő 3,7 milliárd köbméter gázból 2,8 milliárd a kereskedelmi készlet, ez elég lesz nagy hideg esetén is. De ha kell, ott a Nyugat-Európában unikumnak számító, 900 millió köbméter stratégiai készlet is. Magyarország 2006 körül az ukrán-orosz gázvita miatt döntött úgy, hogy létrehozza a stratégiai gáztárolókat, amelyeket csak akkor használ, ha valamilyen ellátási zavar keletkezik. A stratégiai készlet jó ideje megvan, de még nem kellett hozzányúlni – fogalmazott Ságvári Pál.
Szerző: Azénpénzem/MTI
Címkék: energia, gáz, tároló, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, MEKH
Kapcsolódó anyagok
- 2022.09.21 - Mennyibe kerül az áram és miért?
- 2022.07.15 - Visszamenőleg büntetnek minket a rezsi emelésével
- 2022.07.13 - Túl sok energiát használ? Sokszorosára nő az ára
- 2022.02.03 - Sohasem fogyott annyi áram, mint idén januárban
- 2021.11.03 - Az ország egyes tájain jobban szökik az energia
- 2021.10.05 - Már igényelhető a 70 milliós zöld hitel
- 2021.10.01 - Világraszóló energiaválság jöhet?
- 2021.08.06 - Nagyot drágult a gáz és az áram
- 2021.07.30 - Zűrzavart hoztak az új energiacímkék
További kapcsolódó anyagok