Örülnek a privátbankárok és ügyfeleik
2019. április 10.
Állampapírt nagyobb arányban csak a leggazdagabb magyar réteg vesz – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) háztartási vagyonról közzétett felmérésének első eredményeiből. A hazai privátbanki piac vezető tanácsadó cége már jelezte is, hogy a júniusban debütáló Nemzeti Kötvény akár teljes idei kibocsátása elkelhet ebben a körben.
Az egy háztartásra jutó átlagos nettó vagyon 27 millió forint, a medián érték 12 millió forint (ennél ugyanannyian rendelkeztek többel, mint amennyien kevesebbel) volt 2017 végén – számolta ki az MNB már másodszor elvégzett háztartási vagyonfelmérése alapján. Eszerint egyébként egy fővárosi panellakás (ami nem feltétlenül budai) tulajdonosa, ha nincs számottevő tartozása, már átlagosan „gazdag” Magyarországon. (Az MNB kiadványát itt nézheti meg.)
Az ingatlanárak megugrása a számok szerint szépen gyarapította a magyarok vagyonát. Már akinek van. Az MNB által közzétett táblázatból jól látszik, hogy míg a legfelső réteg kétharmadának több ingatlana is van, a legszegényebbek bő kétharmadának egy sincs. Na, ők azok, akiknek a jelenlegi körülmények (a kormány intézkedései által fűtött lendületes áremelkedés) mellett nem is lesz. Hitele azonban ennek a rétegnek van a legnagyobb arányban.
A táblázatban más érdekes adatok is akadnak. Ilyen például, hogy állampapírt nagyobb arányban csak a leggazdagabb magyar réteg vesz. Ilyen körülmények között mondhatjuk azt is, hogy az újabb és újabb kamatemelések, a „szuperkötvény” kibocsátásának terve is egy olyan eszköz, ami a szegényebbek zsebéből a pénzt a legtehetősebbekhez csoportosítja át (az állam finanszírozását például az adókon keresztül mindannyian fizetjük, a hozam pedig így szűk csoporthoz jut).
A privátbanki portfoliók hangsúlyos elemévé válhat a júniusban debütáló Nemzeti Kötvény, így a Pénzügyminisztérium idei terveiben szereplő 500 milliárd forintos kibocsátást akár önmagában is felszívhatja a szektor – állítja Karagich István. A hazai privátbanki piac vezető tanácsadó cége, a Blochamps Capital ügyvezetője szerint a konstrukció a jelenlegi iránytalan tőkepiaci helyzetben – amikor a szakértők szerint érdemes kivárni – rendkívül alkalmas arra, hogy az ügyfelek jó hozam mellett itt parkoltassák a pénzüket.
A Nemzeti Kötvény megismert részletei szerint – részletezte Karagich – az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a papírokat legrosszabb esetben is 99,75 százalékos árfolyamon váltja majd vissza, ami kedvezőbb az eddigi állampapírok 99 százalékos kincstári visszaváltási arányánál. Mindez azt teszi lehetővé, hogy egy kedvezőbb befektetési lehetőség esetén akár egy hónap múlva is tőkeveszteség nélkül szálljon ki a befektető a konstrukcióból.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: vagyon, ingatlan, háztartások, MNB, állampapír
Megvan, kiknek szánják az új állampapírt!
Elvben neki is van nettó 27 milliója
Fotó: Azénpénzem

A leggazdagabbak már dörzsölhetik a kezüket
A privátbanki portfoliók hangsúlyos elemévé válhat a júniusban debütáló Nemzeti Kötvény, így a Pénzügyminisztérium idei terveiben szereplő 500 milliárd forintos kibocsátást akár önmagában is felszívhatja a szektor – állítja Karagich István. A hazai privátbanki piac vezető tanácsadó cége, a Blochamps Capital ügyvezetője szerint a konstrukció a jelenlegi iránytalan tőkepiaci helyzetben – amikor a szakértők szerint érdemes kivárni – rendkívül alkalmas arra, hogy az ügyfelek jó hozam mellett itt parkoltassák a pénzüket.
A Nemzeti Kötvény megismert részletei szerint – részletezte Karagich – az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a papírokat legrosszabb esetben is 99,75 százalékos árfolyamon váltja majd vissza, ami kedvezőbb az eddigi állampapírok 99 százalékos kincstári visszaváltási arányánál. Mindez azt teszi lehetővé, hogy egy kedvezőbb befektetési lehetőség esetén akár egy hónap múlva is tőkeveszteség nélkül szálljon ki a befektető a konstrukcióból.
A sávos kamatozással az ötéves megtartás mellett fizetett 4,95 százalékos, kamatadó-adómentes éves átlagkamat ma a tőkepiacokon önmagában nehezen kitermelhető hozam, ezért a kockázatkerülő portfoliók kedvence lehet majd a Nemzeti Kötvény. A Blochamps Capital ügyvezetője megemlítette azt is, hogy az új konstrukcióval párhuzamosan a jutalékrendszer is kedvezőbb lesz (ami jó az értékesítőknek). Így a privátbankok és a privátbanki üzletágak Karagich szerint „kockázatmentesen” az egyik legjövedelmezőbb szegmensei lesznek a hazai megtakarítási piacnak.
Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: vagyon, ingatlan, háztartások, MNB, állampapír
Kapcsolódó anyagok
- 2020.02.18 - Már csaknem tizenkétezer-milliárdnyi vagyon hever parlagon
- 2019.12.02 - Megugrott a leggazdagabbak vagyona
- 2019.11.28 - Különbnek érzi magát? Itt egy újabb prémium program
- 2019.10.03 - Kik gazdagodtak itt ötezermilliárddal?
- 2019.09.19 - Az egész világon szegényebbek lettek az emberek
- 2019.06.18 - Viszik az új állampapírt, mint a cukrot
- 2019.05.31 - Az állam minden pénzünket besöpörné
- 2019.05.20 - Teljesülhet a kormány nagy terve
- 2019.05.09 - Nagyot ugrott a leggazdagabbak listáján a nemzet veje
- 2019.05.03 - Erre várnak ugrásra készen a megtakarítók
- 2019.04.30 - Rekordösszegű pénzt tart a lakosság párnacihában
- 2019.04.12 - Csökkent a lakosság kezében levő állampapír
- 2019.04.11 - Az állam csak 2060-ig képes megfelelő nyugdíjat biztosítani
- 2019.04.04 - Saját magára is rálicitál az állam
- 2019.03.22 - Az állam tízszeres pénzt fizet
- 2019.03.21 - Reménytelen a budapesti lakásvétel
- 2019.03.06 - Gyorsan pusztulnak le a magyar lakások
- 2019.02.26 - Már reagált a piac a családvédelmi akciótervre
- 2019.02.19 - Nincs a családban fejenként 5,5 millió? Ez pech!
- 2018.10.01 - Már nem a 30. leggazdagabb ország a miénk
- 2018.08.21 - Mutatjuk, hova teszik a pénzüket a magyarok
- 2017.06.14 - Tényleg annyira gazdag a magyar? Itt van néhány kijózanító igazság!
További kapcsolódó anyagok