Megvan az időpont, mikor kerülnek a Citisek az Erstéhez

2016. november 21. Hosszú átmenet után közzétette a Citibank, hogy lakossági ügyfelei a 2017. február 4-ével kezdődő hétvégén kerülnek át az Erste Bankhoz. Több olyan jelzés érkezett hozzánk, amely szerint a Citi levelet is küldött az érintetteknek, de így is úgy érzik, még mindig tart a bizonytalanság.

A Citibank által közzétett menetrend szerint ebben a hónapban értesítik tértivevényes postai küldeményként személyre szabott tájékoztató levélben lakossági ügyfeleiket arról, miként és hogyan kerülnek át az Erste bankhoz. Mint ismert, már tavaly decemberben áldását adta a jegybank és a versenyhivatal is arra, hogy a Citibank lakossági üzletágát az Erste vegye meg. Már az idén februárban fontos mérföldkőként az Erste átvette a Citibank hitelkártyáinak direkt értékesítését végző csapatát.

Mindez azonban nem jelentette azt, hogy ne maradtak volna meg a citis hitelkártyák. Mint több olvasónk is ebben az időszakban nem egyszer értetlenül jelezte: a kivonuló Citibank még különleges ajánlatokkal is bombázta. Nem volt ebben semmi meglepő, a bank maga is többször hangsúlyozta, hogy az átadásig a rendes ügymenet szerint működik tovább, „beleértve az ügyfelek magas színvonalú kiszolgálását és az ügyfélszerzési tevékenységeket”.

Most kiderült, pontosan mikor is lesz vége a dalnak. A Citibank lakossági ügyfelei a 2017. február 4-ével kezdődő hétvégén kerülnek át az Erste Bankhoz. Erről már pontos képe lehet tehát mindenkinek, de – ahogy többen kifogásolták portálunknak – számos ponton érzik bizonytalanul magukat. Például a hitelkártyásoknak leírták: szerintük a legjobb, ha az Erste Wizzair plasztikot választják. Amennyiben pedig néhány napon belül ajánlott levélben nem jelzik, hogy ezt nem fogadják el, meg is történik a csere. Akadt olvasónk, aki arról beszélt, hogy a Citinél és az Ersténél sem tudtak konkrét kérdéseire válaszolni.
A Citibank honlapján azt ígéri, hogy ügyfelei minden kérdésükre kapnak választ. Összeállítottak egy általános, termékekre lebontott tájékoztatót, de a novemberi levélben kiküldött egyéni kóddal személyre szabott válaszok is szerezhetők.
A Citibank tájékoztatása szerint viszont nincs semmi gond, a pontos eljárásról majd januárban közölnek információkat. Erre a hónapra jelzik egyébként az Esrte bankkártyák postázását is (nyilván azokat kapják kézhez az érintettek, amelyekről nem nyilatkozták korábban, hogy nem kérik). Hasonló a helyzet az ügyfélstátusszal is. Aki nem tiltakozott, az 2017. február 4-étől erstés lesz és punktum.

Aki nem akar átkerülni, az 30 napos felmondási idővel díjmentesen felmondhatja a Citibankkal jelenleg fennálló kapcsolatát írásban a Citibank fiókokban, vagy levélként elküldve. Hangsúlyozzák azonban, hogy az írásbeli felmondásnak legkésőbb 2017. február 3-áig be kell érkeznie a Citibankhoz. Többen panaszolták, de magunk is úgy érezzük, hogy mintha nyomást gyakorolna a Citi a mellette eddig kitartó ügyfeleire az Erstéhez kerülés érdekében. A hiteleseknek nem sok választásuk lehet, hiszen – mint arról őket értesítik –,ha másik bankhoz mennének, akkor minden tartozást egy összegben ki kell fizetniük.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok