Megúszható, ha nem születik meg a bevállalt gyerek?

2019. április 8. Úgy tűnik, számolatlanul szórja a gyerekszületési szám remélt bővülésének hevében az állam a támogatásokat. Mint az egyik lap utánajárt: ha nem teljesül a gyerekvállalás, a magyar állam csak ímmel-ámmal megy utána a pénzének, a tartozások töredékét hajtja be.

Tízmilliárdokat fizet ki a magyar állam családvédelmi támogatásokra úgy, hogy a vállalt célok soha nem teljesülnek – derítette ki a Napi.hu. A lap erről közérdekű adatigényléssel szerzett információt a Pénzügyminisztériumtól (PM). A lakástámogatást igénybe vevőkkel szemben fennálló állami követelés összege a Magyar Államkincstár számára 2018 decemberében szolgáltatott adatok szerint 30,7 milliárd forint volt – tudta meg a lap.

A Pénzügyminisztériumból megkapott adatok szerint 1998 és 2002 között minden évben többet fizettek vissza a családok az államnak, mint amennyi támogatást fel tudtak venni – írja a lap. A fiatal párok a jelek szerint mindig is túlságosan optimisták voltak, a babák pedig nem születtek meg, sokszor a házasságok sem bírták ki az idő próbáját.

Már el sem különítik az álmokat a valóságtól


Mostanra azonban nagyot változott a helyzet. Hogy mennyi pénz ment ki megelőlegező kölcsönként, azt a PM sem tudja pontosan. Az biztos, hogy 2009 óta 38,4 milliárd forintnyi megelőlegező támogatást fizetett ki az állam a Napi.hu által megszerzett adatok szerint. Ez a szám azonban jóval kisebb a valóságosnál, mivel az új, 2015-ben bevezetett CSOK-nál már nem különítik el a meglévő gyerekek után kifizetett, és a csak vállalt gyerekekre igényelt összegeket.

Könnyen lehet, hogy a szocpolt gyermekvállalás nélkül megtartók, csak akkor szembesülnek azzal, hogy esetleg fizetniük kell, ha - ez történhet akár egy válás miatt - el akarnák adni az ingatlant, amire be van jegyezve az állam elidegenítési tilalma és jelzálogjoga. Ha viszont nincs ingatlanértékesítés, könnyen lehet, hogy megússzák, mert senki sem megy utána a meg nem született gyerekek után visszajáró állami pénznek. Elképzelhető, hogy azért van így, mert az nem is hiányzik. A költségvetési törvényben ilyen tétel nem szerepel, a kiadási oldalon van csak nyoma a lakástámogatásoknak.

Azért az Azénpénzem.hu senkit sem bíztatna arra, hogy abban bízzon, hogy örökre megmarad ez a lazaság. Az ilyen ügyekkel mindig az a gond, hogy egy pillanat alatt visszatérhet a szigor. Érdemes elolvasni a Napi.hu cikkét, amiben további részletek, konkrét eset is van.

Szerző: Azénpénzem/Napi
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok