Megtudtuk, ennyi citis nem kért az Erstéből

2017. február 14. Sikeresen zárta le az Erste a Citibank lakossági ügyfeleinek átvételét. A kezdeti tiltakozások és háborgások ellenére – mint az Azénpénzem.hu megtudta – az átvétel napja előtt nem egészen kétezer ügyfél választotta csak az elvándorlást az Erstéhez kerülés helyett.

Épp egy hete „bútoroztak” végképp össze a Citibank egykori lakossági ügyfelei az Erstével.  A rendszer a hétvégi szünet és a hétfői bankszünnap után kissé döcögősen indult, de úgy tűnik, gyorsan megoldódott minden. Több ügyféltől kaptunk olyan jelzést, hogy ők bizony egyáltalán nem is érzékeltek semmilyen gondot. Akadtak azért panaszkodók is.

A beérkezett ügyfélpanaszok – válaszolta az Erste megkeresésünkre – 60 százaléka a struktúra használatával kapcsolatos. Ezek közé tartozott a netbank és a call center kezdeti leterheltsége, átmeneti akadozása, illetve azok a visszajelzések, melyek a kártyalogisztikához kapcsolódtak. (Például nem kapta meg vagy nem találja az új kártyáját). Az Erste az előbbiek mellett sok olyan kérdést kapott, amelyek a számladíjakhoz, netbank-használathoz kapcsolódtak. Ezek tapasztalataik szerint a személyes tájékoztatás után megoldódtak.

Meglepően kevesen távoztak


Aki nem akart átkerülni az Erstéhez, az 30 napos felmondási idővel díjmentesen felmondhatta a Citibankkal fennálló kapcsolatát. Ezt csak írásban lehetett megtenni. A postán is feladható felmondásnak legkésőbb 2017. február 3-áig be kellett érkeznie a Citibankhoz.

A kezdeti tiltakozások és háborgások után (sok citis akkoriban még mintha elképzelhetetlennek tartotta volna, hogy az Erste ügyfelévé váljon) meglepően kevesen éltek felmondási jogukkal. Mint ugyanis Erstétől megtudtuk: az átvétel napjáig elvándorló ügyfelek száma egy százalék alatti, vagyis mindössze kétezren lehettek, akik nem kértek az Erstéből. Tapasztalataik alapján közülük sokan korábban már volta erstések, és éppen azért kerestek inkább másik bankot maguknak.

Az Erste igazán elégedett lehet a történtekkel. Mint ugyanis arról tájékoztattak, most csaknem 200 ezer új ügyfélre tettek szert. Az akvizícióval az Erste a legnagyobb hazai hitelkártya szolgáltatóvá vált (280 ezer hitelplasztikot kezelnek), emellett vagyonkezelési portfoliója lényegesen megnőtt, lakossági ügyfeleinek száma pedig egymillió fölé emelkedett.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , ,

Kapcsolódó anyagok