Döcög az online bankolás, idegesek az ügyfelek
2018. július 10.
Bár az MKB Bank szerint sikeres volt a több mint 5 napig tartó digitális átállás, valójában az ügyfelek közül sokan azóta sem tudják használni a bank online csatornáit, így már több mint 11 napja nem tudnak utalni. A bank az eseteket kivizsgálja, a normál működést helyreállítja, addig is az ügyfelek türelmét kéri – közölte az MKB Bank portálunk kérdésére.
Tetűlassú a rendszer – kommentálta olvasónk, Gábor az MKB Bank internetes banki szolgáltatásának, a NetBankárnak a működését, amikor július 10-én, kedden délután 5 –kor végre sikerült belépnie. A meglehetősen hosszú ideig, több mint 5 napig tartó digitális átállás után elvileg már július 5-étől működtek az elektronikus csatornák. Ő azonban azóta egyszer sem tudta használni a szolgáltatást, hiába próbálkozott vele naponta többször is. Igaz, ma délután sem járt sikerrel, mert utalni végül nem tudott, sem a céges, sem a magánszámlájáról.
Az MKB Bank Facebook oldalán is sokan panaszkodnak, hogy az átállás óta nem tudnak utalni. Probléma az is, hogy a terhelésekről az sms-ek napokkal az átállás után egyszerre estek be, de akkor – biztos, ami biztos alapon - legalább többször is megjöttek ugyanazok.
A netbankár működésére, illetve nem működésére panaszkodik a legtöbb ügyfél, valamint arra, hogy a bankot nem lehet telefonon elérni. Van olyan ügyfél is, akinek eltűnt a 200 ezer forint feletti július 5-i utalása. Sem a számláján, sem a kedvezményezettnél nincs a pénz, egyszerűen nyoma veszett, július 10-én még nem találják.
Ugyanakkor többen jelezték, hogy nekik működött a rendszer, ez viszont nem derítette jobb kedvre azokat, akik 11 napja nem tudnak elektronikusan hozzáférni a számlájukhoz. Van, akinek a bank telefonon azt ígérte, hogy holnaptól (július 11.) minden rendben lesz.
Mit megírtuk, az MKB Bank új informatikai rendszer használatára állt át. Ezért 2018. június 29. (péntek) 17:45 órától július 5. (csütörtök) reggel 8 óráig leállt a rendszer, a fiókok zárva voltak, és ez idő alatt utalni sem tudtak az ügyfelek. Mivel a hitelintézeti törvény szerint csak 2 bankszünnapot lehet meghirdetni, a felügyeleti hatóság külön engedélyezte, hogy a bank még egy napot ráhúzzon. Így lehetett a múlt héten 3 napon át zárva a bank.
A problémákkal kapcsolatban megkerestük az MKB Bankot. Kérdésükre azt válaszolták, hogy a június 5. napján kiadott közlemény tartalmazta, hogy az MKB Bank minden tőle telhetőt elkövet annak érdekében, hogy az ilyen nagyságrendű digitális rendszercserével együtt járó időszak a lehető legkevesebb kényelmetlenséggel járjon ügyfelei részére.
Mint írják: ugyanezen közleményben rögzítették, hogy „valószínűsíthető, hogy az ügyfélérdeklődés növekedése miatt az MKB Bank kommunikációs csatornái a következő napokban, időlegesen, a megszokottnál nehezebben lesznek használhatóak.”
Az MKB Bank új digitális alaprendszere stabilan működik. Az ügyfelek szűk rétegénél, bizonyos szolgáltatások esetében, időszakosan előfordulhat lassabb vagy korlátozott ügyintézés. Az ilyen esetek kivizsgálása és a normál működés helyreállítása folyamatosan történik, ezekkel kapcsolatosan kérjük ügyfeleink megértését és türelmét – írta az MKB Bank az Azénpénzem.hu kérdésére.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: MKB, átállás, bankszünnap, informatika, online bankolás, NetBankár, nem működik, digitális
Mégsem akkora siker a digitális átállás az MKB-nál

Kapcsolódó anyagok
- 2019.05.31 - Nyolc hónapot csúszik az azonnali fizetés bevezetése
- 2019.04.26 - Egész héten gondok voltak a CIB Bankkal
- 2018.09.25 - Adathalászok támadják az MKB ügyfeleit
- 2018.09.20 - Modernebb kártyarendszerre áll át a Budapest Bank
- 2018.09.07 - Sok ügyfél járt pórul az MKB-nál, de ők nem kapnak vissza pénzt
- 2018.08.01 - Vigyázat, üzemszünet jön az Ersténél!
- 2018.07.12 - MKB-ügyfél? Ellenőrizze számláit!
- 2018.06.25 - MKB: már a héten leáll a bank
- 2018.05.28 - Az Államkincstár is aggódik az MKB leállása miatt
- 2018.03.27 - Feljelentést tesz az MKB
- 2017.06.10 - Bukhattak Mészárosék az FHB részvényeken
- 2017.06.03 - Felcsúti bankjátékok több porondon
- 2017.03.21 - Hátraléka van az MKB-nál? Az idén élesbe fordulhat minden
- 2016.07.20 - Banktulajdonosok lehetnek az MKB dolgozói
- 2016.07.18 - Szinte minden díját emeli az MKB
- 2016.06.30 - Már hivatalosan nem tudjuk, kik vették át az MKB-t
- 2016.04.03 - Az MKB titokzatos vevői
További kapcsolódó anyagok