Előkerültek a párnacihából az euró bankjegyek

Megrohanták a pénzváltókat

Fotó: Latzer Anna
2013. március 12. Jelentősen megugrott a valutaváltók forgalma, helyenként kifejezetten sorok alakultak ki. Senki sem akar azonban vásárolni, mindenki eladni szeretné az euróját. Az árak akár percenként is változhatnak.

Jókorát zuhant ma a forint. Az euró árfolyama  elérte a 305,8 forintot is. Budapest belvárosában a pénzváltók már tegnap csúcsra jártak. A forgalom pedig azóta még tovább nőtt. Ilyenkor előkerülnek a fiókokból, a „párnacihából” a valuták, mindenki jó áron szeretné azokat eladni – mondta el az Azénpénzem.hu érdeklődésére Madarász Gyula, a legnagyobb hazai pénzváltó hálózat, az Exclusive-csoport vezetője. Mint hozzátette: most senki sem vásárol. A szakember ugyanakkor érzékeltette: akár tovább is drágulhat az euró. Például aki tegnap rohant kihasználni a 300 forint körüli árfolyamot (tapasztalataink szerint a váltók hétfőn 298-299 forintot adtak egy euróért), ma már bánhatta sietségét.

Madarász szerint lehet számítani némi korrekcióra, de akár 310-320 forintig is drágulhat az euró. Aki jó árat szeretne elérni, nem árt, ha figyel arra, hogy ilyen piaci viszonyok között a valutaváltók többször módosítják ajánlataikat. Naponta négyszer simán változhat az árfolyam, de ez akár az egyik percről a másikra is bekövetkezhet. Mi is tapasztaltuk, hogy néhányan az egyik váltótól a másikhoz rohannak a jobb ár reményében. Mire azonban átértek oda, ahol a korábban kedvezőbb volt a feltétel, az időközben már megváltozott.


Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok