Már behódolt a CCC és az Answear, felkészül az About You

Megregulázza a GVH a ruházati akciókat

2025. április 12. Mintegy két éve indított vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három nagy hazai ruha- és cipőkereskedő webáruház – a CCC, az Answear és az About You – magyar, lengyel, illetve német üzemeltetőjével szemben. Korábban a CCC és most az Answear is vállalta, hogy másképp kommunikálja leárazásait.

A hazai online ruha- és cipőkereskedelem jelentős szereplőivel szemben egyszerre három vizsgálatot is indított 2023 nyarán a GVH. Úgy vélték ugyanis, hogy a CCC, az Answear és az About You magyar, lengyel, illetve német üzemeltetője megtévesztő módon tünteti fel az akciós árakat. Korábban a CCC, most pedig az Answear is vállalta, hogy termékei akciós hirdetésének időtartamát önkéntes módon, részletes és nyomon követhető képlet szerint korlátozni fogja: egy legalább 30 napos eredeti áron történő értékesítést követően legfeljebb 60 napig hirdeti termékeit akciósként.

A vállalás az erről kiadott közlemény szerint biztosítja, hogy az akciók és leárazások kommunikációja nem nyúlik túlságosan hosszúra – szemben a vizsgált időszakkal, amikor a leárazás időtartama jellemzően érdemben, akár többszörösen is meghaladta a kezdeti, bevezetéskori teljes ár alkalmazásának időtartamát. Bizonyos termékek esetén az „akció” éveken át folyamatosan tartott.
A GVH felhívta a figyelmet, hogy 2022 májusa óta a hazai kereskedőnek is egyértelműbb szabályok szerint kell feltüntetniük az árakat annak érdekében, hogy a fogyasztók tájékozottan mérlegelhessék az akciós ajánlatokat.
Az Answear üzemeltetője által felajánlott komplex vállaláscsomag biztosítja azt is, hogy a helyes akciótartási elvek az Answear gyakorlatába beépüljenek (compliance és informatikai fejlesztés révén), és hogy azokról a fogyasztók is megfelelően tájékozódhassanak a honlapon, illetve a termék oldalán.Az Answear kötelezettségvállalása a GVH értékelése szerint alkalmas az ügyindítás során azonosított problémák hatékony kezelésére. Ennek megfelelően a Versenytanács a kötelezettségvállalás elfogadásával és kötelezővé tételével – jogsértés vagy annak hiányának megállapítása nélkül – lezárta az ügyet.

A CCC és az Answear vállalásainak teljesítését a GVH utóvizsgálatban teljeskörűen és maradéktalanul fogja ellenőrizni. Az About you üzemeltetőjével szembeni eljárás még folyamatban van.

Szerző: BVJ
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok