Marad az alapkamat

Megköszönhetjük Trumpnak az emelkedő inflációt

2026. március 24. A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybaki alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank, az továbbra is 6,25 százalékon marad. A jegybanki várakozások szerint a közel-keleti háború miatt kisebb lesz a gazdasági növekedés Magyarországon, az infláció pedig nőni fog.

A várakozásoknak megfelelően nem változtatott ma az alapkamaton és a kamatfolyosón a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A közel-keleti helyzet miatt rendkívül óvatos üzeneteket küldtek a piacnak a döntéshozók.

5 százalék fölé megy az infláció

Varga Mihály jegybankelnök a szokásos sajtótájékoztató keretein belül ismertette a döntés hátterét és bemutatta a csütörtökön megjelenő, új Inflációs Jelentés főbb megállapításait, valamint a frissített előrejelzéseket.

A frissített, negyedéves előrejelzés alapján a harmadik negyedévben az éves bázison számított infláció kiléphet a jegybanki toleranciasávból, majd év végére 5 százalék fölé emelkedhet. Ezt követően ismét csökkenhet, majd 2027 harmadik negyedévében érheti el fenntarthatóan a 3 százalékos jegybanki célszintet. Az idei évi inflációs előrejelzést 3,2 százalékról 3,8 százalékra, a jövő évit 3,3 százalékról 3,7 százalékra emelte az MNB, az iráni konfliktus következtében megugró energiaárak miatt.

A sajtótájékoztatón Varga Mihály elmondta, hogy csökkentek a lakossági inflációs várakozások, az érzékelt infláció 12,2 százalékról 9,9 százalékra, míg az 1 évvel később várt infláció 8,2 százalékról 7,2 százalékra, de a felmérést még az iráni háború kitörése előtt készítették.

Kisebb lesz a GDP növekedése

A növekedésre negatív hatással lesznek a geopolitikai fejlemények, az idei évi GDP-növekedési várakozást 2,4 százalékról 1,7 százalékra csökkentették, míg a jövő évit 3,1 százalékról 3 százalékra módosították. A Monetáris Tanács kockázati értékelése alapján a márciusi előrejelzés alappályáját többségében felfelé mutató inflációs és lefelé mutató növekedési kockázatok övezik. A Tanács által kiemelt kockázati pályák a geopolitikai feszültségek elhúzódásával, a fogyasztás gyorsabb bővülésével, valamint a vártnál lassabban javuló külső konjunktúrával számolnak.

Az MNB jelenlegi előretekintő iránymutatása szerint: „A geopolitikai feszültségekből fakadó inflációs kockázatok és a bizonytalan pénzügyi piaci környezet óvatos és türelmes monetáris politikát tesznek szükségessé. A Monetáris Tanács elkötelezett az inflációs cél fenntartható elérése mellett. A szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt. A Tanács folyamatosan értékeli a beérkező makrogazdasági adatok és a pénzügyi piaci fejlemények inflációs kilátásokra gyakorolt hatásait, amelyek alapján körültekintően és adatvezérelten dönt az alapkamat mértékéről.”

Kamatemelést áraz a piac

A közlemény előretekintő részéből kikerült az ülésről-ülésre passzus és kiegészült a közel-keleti konfliktus okozta kockázatok és bizonytalanságok hangsúlyozásával – hívta fel a figyelmet Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője. A kommunikáció kiemelt figyelmet szentelt a pozitív reálkamat jelentőségének. Varga Mihály nem kommentálta érdemben a piaci kamatemelési várakozásokat, ugyanakkor nem zárt ki semmilyen lépést.

A negyedik hete tartó közel-keleti konfliktus időbeli kiterjedtsége, elhúzódása minden gazdasággal foglalkozó szereplő számára bizonytalan, tekintettel a jegybankokra is. A korábbi kamatcsökkentések időzítésének kérdése mára kamatemelési kérdéssé alakult át – írtuk meg a múlt héten, amikor sem a Fed, sem az EKB, sem a Bank of England nem változtatott a kamatokon. Nagy János arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarország esetében egyéves időhorizonton jelenleg nagyjából 125 bázispont szigorítás látható a határidős kamatmegállapodásokban. A jegybanki döntéshozatal ezzel együtt – nemcsak itthon – egyelőre a kivárásra és kilátások tisztulására alapul. A közép-kelet-európai központi bankok számára irányadó elsősorban az EKB kamatpályája lesz - mondta az Erste makrogazdasági elemzője. 

Az olajársokk a magyaroknak nagyon fájni fog

Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója arra hívja fel a figyelmet, hogy az elemzői becslések szerint a fejlődő országok közül a magyar és a lengyel inflációba gyűrűzik át a legnagyobb mértékben az olajáremelkedés hatása, indokolt az óvatosság. Noha a jegybankok általában a volatilisebb energia- és élelmiszerárak nélküli maginflációra koncentrálnak, a fejlődő piacokon az olajsokkon való „átnézés" több szempontból is nehezebb, mint a fejlett piacokon: a fejlődő piaci inflációs indexekben magasabb a súlya az energiának, a sokkokat itt általában felnagyítja a deviza gyengülése, amihez hozzájárul az is, hogy a monetáris politika hitelessége ezekben a régiókban alacsonyabb. A jelenlegi helyzetben a kiindulópont az MNB számára relatíve kedvező, mert az általa kínált reálkamat magas, a vezetés megítélése pedig – éppen emiatt – kedvező. Bár a rendszerben sok az ártorzító tényező, jelenleg úgy gondoljuk, hogy az MNB csak eltolja a kamatvágási pályát, de ez nem fordul át kamatemelésbe, ahogy azt a piac árazza. Ez azonban nagymértékben függ az iráni konfliktus alakulásától – véli Kiss Péter.

A monetáris politika alakulásával kapcsolatban újra szorosan figyelt mutatóvá válhat a külkereskedelmi mérleg, ahogy az történt a 2022-t követő években. A pénteken érkező tavalyi negyedik negyedéves folyó fizetési mérleg adat előzetes képet nyújthat az iráni háború előtti időszak külső folyamatairól (a várakozások alapján romlott az egyenleg), és még időszerűbb információkkal szolgál majd erről a februári külkereskedelmi mérleg hétfőn megjelenő egyenlege. Az újabb háborús konfliktus hatásáról a márciusi külkereskedelmi mérleg árulkodik majd először, de a várakozások fokozatosan romlanak - tette hozzá Kiss Péter.

Óriási a volatilitás a forintban

Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője azt hangsúlyozta, hogy rendkívül volatilis most a forint árfolyama. Az euró-forint árfolyama Trump tegnapi, állítólagos iráni tárgyalásokkal kapcsolatos üzenetére visszaerősödött, de nem tudta letörni a 387,40-es támaszt, melyre a következő napokban is érdemes figyelni. A tegnapi korrekciót követően ma ismét emelkedés indult, és a 200 napos mozgóátlag fölé került a jegyzés, mely 389,05-nél húzódik jelenleg. A következő fontos ellenállási szintek 391,80-nál, majd 392,93-nál láthatóak a grafikonon.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!


Szerző: Lovas Judit
Címkék:  , , , , , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok