Megjött a szülési kedv, kevesebb a halál
2020. augusztus 25. 2020 első 7 hónapjában 4,9 százalékkal több gyermek született, mint egy évvel korábban, és 5,1 százalékkal kevesebben haltak meg. Ennek köszönhetően a természetes fogyás 23 százalékkal, 6480 fővel csökkent – derül ki a legfrissebb KSH-adatokból.Idén júliusban 8523 gyermek jött világra, ami 145 újszülöttel, 1,7 százalékkal több, mint 2019 júliusában. Ugyanakkor 9436 fő vesztette életét, ez 614 elhunyttal, 6,1 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a havi természetes fogyás a 2019. júliusi 1672-vel szemben 45 százalékkal 913 főre csökkent – derül ki a KSH előzetes adataiból.
Csökkent viszont a házasságkötési kedv; 7544 pár lépett frigyre, 6,8 százalékkal, 547-tel kevesebb a 2019. júliusihoz képest.
Nőtt a termékenységi arányszám
2020 első 7 hónapjában 52825 gyermek jött világra, ami 2488-cal, 4,9 százalékkal több a 2019. január–júliusi születésszámnál. Ezen belül január–februárban 8,8, március–májusban 2,3, júniusban 8,9, júliusban pedig 1,7 százalékkal több gyermek született 2019 azonos hónapjaihoz képest.A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,53 volt a 2019. január–júliusra számított 1,44-hoz képest.
Idén 7 hónap alatt összesen 74093-an haltak meg, 5,1 százalékkal, 3992-vel kevesebben, mint egy évvel korábban. Január–februárban 13 százalékkal kevesebben, március–áprilisban 1,8 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbinál. Ezt követően májusban 0,7, júniusban 3,5, júliusban pedig 6,1 százalékkal ismét csökkent a halálozások száma.A halálozások számának csökkenése, valamint a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás a 2019. január–júliusi 27748 fővel szemben 21 268 fő volt, ami 23 százalékkal, 6480 fővel kevesebb.
Többen házasodtak volna, de lecsapott a járvány
Idén 34337 pár kötött házasságot, ami 6,7 százalékkal, 2158-cal több házasságkötést jelent. Január–márciusban 101, áprilisban 8,9 százalékkal több, míg május–júniusban 26, júliusban 6,8 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2019 azonos hónapjaiban. A kisebb mértékű áprilisi növekedés és a későbbi csökkenés hátterében a koronavírus-járvány miatt bevezetett, csoportos rendezvényeket korlátozó intézkedések állhattak – véli a KSH.Idén ezer lakosra 9,3 élveszületés és 13,0 halálozás jutott. Az előbbi 0,4 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2019. január–júliusi időszakénál. Mindezek következtében a természetes fogyás 3,7 ezrelékes értéke 1,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 2020. január–júliusban ezer élveszületésre 3,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos csökkenés az előző év január–júliusihoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 6,0 ezrelék volt, 0,4 ezrelékponttal több 2019 azonos időszakánál.
Szerző: Azénpénzem/KSH
Címkék: statisztika, KSH, születés, halál, járvány, házasságkötés
Kapcsolódó anyagok
- 2022.04.30 - Még gyorsabban fogy a magyar
- 2021.01.29 - KSH: nagyot nőtt a halálozás decemberben
- 2020.11.25 - Már hivatalos: így ugrott meg a halálozás a koronavírus miatt
- 2020.08.31 - Próbanépszámlálást tart a KSH
- 2020.07.12 - Mikor sok a születésnap? A KSH megmondja
- 2020.06.26 - A magyarok a járvány alatt kevésbé haltak a korábbinál
- 2020.03.31 - Elérhető, hogy ne fogyjon a magyar?
- 2020.03.24 - Idén januárban megugrott a születések, zuhant a halálozások száma
- 2020.02.25 - Futószalagon jönnek az Orbán-gyerekek?
- 2019.12.03 - Soha nem látott mértékben pusztul a magyar?
- 2019.11.27 - Házasság, gyerek, halál – mindent automatizál az állam
- 2019.11.26 - Ez sem jött be a kormánynak
További kapcsolódó anyagok