Mégis lesz hitelbírálat a babaváró támogatásra

Megjelentek a családtámogatási rendeletek

2019. március 13. Már közzétették a Magyar Közlönyben a „családvédelmi akcióterv” részleteit taglaló rendeleteket. Bármit mondtak korábban, a babaváró kölcsönnél lesz banki hitelbírálat. Ráadásul a hitelintézetek saját belső szabályzata szerint.

Megjelentek a babaváró kölcsönre, a használt lakásokra kiterjesztett CSOK-ra és a nagycsaládosok autótámogatására vonatkozó kormányrendeletek is (ezeket részletesen itt olvashatja). A legnagyobb érdeklődés érzékelhetően a 10 millió forintos, kamatmentes, bármire felhasználható kölcsönt övezte, ezért részletesebben egyelőre ezzel foglalkozunk.

A szabályok számos pontja a korábban ismertettetnek megfelelő. Határozott meglepetés azonban, hogy az asszonyhitelnél (ami már a babaváró támogatás nevet viseli) – a kancelláriaminiszter bejelentése ellenére – lesz banki hitelbírálat. Ráadásul a hitelintézetek saját belső szabályzata szerint. Az esetleges elutasítás ellen azonban a járási hivatalhoz lehet fordulni.
A rendeletben foglalt igénybevételi feltételek és a  hitelképesség meglétét a hitelintézet teljeskörűen köteles ellenőrizni (44/2019. kormányrendelet 6. § 5. bekezdés).
A hároméves munkaviszony előírása megmaradt, de ennek nem kell feltétlenül egybefüggőnek lennie. A közmunkában töltött időszakból egyetlen évet hajlandók beszámítani. Kizáró ok a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) nyilvántartott tartozás. (A még mindig a devizahitelük következményeivel küzdő adósok így kimaradhatnak az új lehetőségből.)

A törlesztő havi összege a kamattámogatás időszaka alatt – a kezességvállalási díjjal együtt – a rendelet szerint nem haladhatja meg az 50 000 forintot. A támogatott személy a kamattámogatás időszakában ügyleti kamatot nem fizet, azt kamattámogatás formájában az állam nevében a kincstár folyósítja a hitelintézet részére, annak elszámolása alapján. A törlesztés szüneteltethető az újonnan megszületett gyerekek után.  Ha a kölcsönszerződést a várandósság ideje alatt, a várandósság betöltött 12. hetét követően kötik meg, a törlesztés szüneteltetése iránti kérelmet a kölcsönszerződés megkötésekor is be lehet nyújtani. Örökbefogadott gyerekre is jár a kedvezmény. A második gyerek megszületése után a kölcsön 30 százaléka, a harmadik gyerek után a teljes összeg vissza nem térítendő gyermekvállalási támogatássá válik. Magyarul: nem kell visszafizetni (ahogy ezt korábban már bejelentették).

A kölcsön kamatát egyébként – tehát, ha például a házaspár elválik, ezért megszűnik a támogatás, vagy gyerektelenül lejár az 5 év – az 5 éves lejáratú állampapírokhoz kötik, a kamatperiódus is 5 éves (közben nem lehet változtatni a kamaton). A kölcsön törlesztését a folyósítás napját követő hónaptól kell megkezdeni. Teljes futamideje a 20 évet nem haladhatja meg, amibe nem számít bele az első gyermek születését vagy örökbefogadását követően igénybe vett szüneteltetés időtartama.

A jogosulatlanul igénybevett babaváró támogatást és a meg nem fizetett kezességvállalási díjat az államháztartásról szóló törvény szerinti késedelmi kamattal növelt összegben – a  visszafizetést, megfizetést előíró határozat véglegessé válását követő 120 napon belül – kell kifizetni.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok