Megjelent a webáruházi toplista
2017. június 15. Kutatások, szakértői modellezés, a nyilvánosan megismerhető adatok értékelése alapján ismét összeállították a legjelentősebb online áruházak rangsorát. Az élbolyba ezúttal beverekedte magát a Media Markt, három helyet zuhant a Libri-Bookline.Az első 10 kereskedő adja a hazai e-kereskedelmi forgalom 35 százalékát – állapította meg a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatása. A képen látható toplistán szereplők 2016-ban együttesen mintegy nettó 110 milliárd forint forgalmat realizáltak online értékesítésből, ami összesen több mint 5 millió sikeres tranzakciót (rendelést) jelentett.
A top10 lendülete azonban a vizsgálódás szerint már csökkent. Míg 2014-ről 2015-re az első 10 szereplő átlagos bővülése 73 százalék volt, addig ez a mutató 2015-ről 2016-ra 20 százalékra szelídült. Ez összhangban van a teljes hazai kiskereskedelmi piac lassuló növekedési ütemével, ugyanakkor – jegyezték meg – a toplistán több olyan szereplő is van, aki tavaly a teljes piac 18 százalékos bővülésénél kisebb mértékben tudott nőni.
A dobogó első két fokán az előző felméréshez képest nem történt változás, a harmadik helyre azonban most sikeresen befutott a Media Markt online áruháza. Ezzel a műszaki áruházlánc a 2013-as indulást követően 2016-ra az ország legnagyobb, offline háttérből induló e-kereskedelmi szereplőjévé nőtte ki magát. A Libri-Bookline – amelyet az ország „kultúráért felelős” webshopjának aposztrofáltak – három helyet visszaesett, bár az online vásárlók továbbra is náluk adták le a legnagyobb számú rendelést 2016-ban.
A lista kiinduló alapját ez alkalommal is a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, negyedéves Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozata, valamint szakértői modellezése és nyilvános adatok másodelemzése adta. Az eredményt az érintett szereplővel egyeztették.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: online, internet, vásárlás, webshop
Kapcsolódó anyagok
- 2018.08.15 - Online kereskedelem: a multik fognak uralkodni
- 2018.05.31 - Drágul az online rendelt áruk kézbesítése
- 2017.07.18 - Összeborul a Visa a PayPallal
- 2017.07.10 - Magasabb fokozatba kapcsol a dinnyeháború
- 2017.07.07 - Kétezer terméket bekékít az Auchan
- 2017.06.14 - Nagy csapás jöhet az illegális letöltésre
- 2017.06.07 - Vége lehet a fájlmegosztó platformoknak?
- 2017.05.25 - Befellegzett az ingyenes szállításnak?
- 2017.03.29 - Még automatizáltabb csomagküldés
- 2017.02.02 - Drágít az online rendelésnél a Tesco
- 2017.01.12 - Egyre többet veszünk online külföldről
- 2016.12.16 - Ezekre figyeljen netes vásárláskor
További kapcsolódó anyagok