Egy helyen nézheti meg az összes intézkedést
2019. május 15.
Egy nemrégiben végzett kutatás szerint a gyermektelenek esetenként nagyobb arányban fogadják kedvezően a „családvédelmi akciótervet” a gyerekeseknél. Kigyűjtöttük az összes, a családok számára fontosnak tekinthető kormányzati intézkedést.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerint Magyarországon mostanra már „nem kell félni a túladósodottságtól”. Alighanem ez a hozzáállás is látható a szárnyaló hitelezési adatokon. Mindez azonban még semmi. Jönnek ugyanis a „családvédelmi akcióterv” intézkedései, amelyek között bőven akad a hitelfelvételt támogató, illetve ösztönző lépés. (Arról, hogy a Babaváró hiteltől mit várnak, itt írtunk.)
Összefoglaltuk, milyen lehetőségeket vehetnek igénybe a gyerekes szülők. A különböző kedvezmények kihasználásával (az egyik igénybevétele nem zárja ki a másikat) a fiatal családok 2019. július 1-jétől akár plusz 40 millió forinthoz juthatnak. Nagyon fontos azonban áttekinteni a részleteket, hiszen ennek egy része hitel, amit vissza kell fizetni.
A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) áprilisban ezer, 18–45 év közötti magyart kérdezett meg – a válaszadók fele volt nő, és ugyanekkora arányt képviseltek a gyerektelenek – a júliusban induló családtámogatásokkal kapcsolatban. Mint kiderült: a babaváró hitel (ezt következetesen támogatásnak nevezik) elsősorban az egygyerekesek, illetve a gyermektelenek körében népszerű. A CSOK-ra viszont főként a már most több gyereket nevelők ugranának.
Fűrész Tünde, a KINCS elnöke a Magyar Nemzetnek hangsúlyozta: pozitív meglepetés, hogy a gyermektelek között néhol nagyobb arányban vannak, akik kedvezően fogadták az akciótervet. Szerinte az akcióterv javíthat a népesedési helyzeten, a válaszadók is úgy látják ugyanis, hogy az intézkedések növelhetik a gyermekvállalási kedvet.
Az eredmény annyira azért nem meglepő, hiszen a júliusi intézkedések kitüntetetten a hatályba lépést követően születendő babákra fókuszálnak, amit indokolhatnak a meglehetősen pocsék születési adatok. Röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy ha lesz gyerek, lesz támogatás is, ami addig tulajdonképpen nem más, mint kölcsön. A tehetősebbek mindenesetre jól profitálhatnak a dologból. Nem egy olvasónk dörzsöli már a kezét, hogy felveszi az egész 10 millió babahitelt, és azon vesz, a júniusban megjelenő bombázó kamatozású (a hozam ráadásul még a kamatadótól is mentes) állampapírból. A kalkuláció nem nehéz: ha születik gyerek, akkor a babaváró kamatmentes, az új állampapír pedig majdnem 5 százalékot hoz évente. (Amennyiben nincs gyerek, persze rosszabb a helyzet.)
Ennek a körnek az sem gond, hogy állja a született baba felnevelésének (egyre magasabb) költségeit. Még a magasabb jövedelmű családok is megérezhetik viszont, hogy ahogy nő a gyerek, úgy emelkednek a kiadások – egyúttal pedig csökken a támogatás. Az érettségi után ugyanis már nem jár a családi pótlék és a családi adókedvezmény. Érdemes gondolni például arra is, hogy a nagycsaládosok autótámogatási jogosultságához a felsőoktatásban továbbtanuló az érettségi évének júniusától már nem is számít gyereknek.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: családtámogatás, felmérés, KINCS, babaváró hitel, CSOK, családvédelmi akcióterv
Mégis szülnek pénzért a nők?
Fotó: Szigetváry Zsolt, MTI

A gyereket fel is kell nevelni

Itt nézheti meg, milyen intézkedések segítik a családokat most és a jövőben
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: családtámogatás, felmérés, KINCS, babaváró hitel, CSOK, családvédelmi akcióterv
Kapcsolódó anyagok
- 2019.08.28 - A babaváró felpörgette az esküvőket
- 2019.07.17 - Kiszámolták, ennyibe kerülnek a családtámogatások
- 2019.07.03 - Jönnek a családi és a minibölcsik
- 2019.07.03 - Sok volt devizahitelest kizárhatnak a babaváróból
- 2019.07.02 - Már többen vették fel a babaváró maximális összegét
- 2019.06.28 - Igen, a hitel is számíthat önerőnek
- 2019.06.27 - Itt vannak a babaváró és az autótámogatás fontos módosításai!
- 2019.06.18 - Babaváró: bankonként jelentős eltérések lehetnek
- 2019.06.12 - Olyan hitelt is adott a Provident, amit nem lett volna szabad
- 2019.06.12 - A 2008-asnál kisebb lakásárzuhanásra számít az OTP
- 2019.06.05 - Kedvezmény jön a postai csekknél is
- 2019.06.03 - Tébolyodott vásárlásba kezdett a magyar?
- 2019.05.29 - Mit bukhat a gyedet választó nagyszülő?
- 2019.05.28 - A Babaváróval együtt érkezik a hitelszigorítás
- 2019.05.24 - Már túlértékeltek a budapesti lakások
- 2019.05.22 - Ezt várják a falusi CSOK-tól
- 2019.05.14 - Az ingatlanpiacnak is betehet a Nemzeti Kötvény
- 2019.05.13 - Megjelent a rendelet a falusi CSOK-ról
- 2019.05.02 - A vártnál kevésbé nőtt az új autók eladása
- 2019.04.25 - Még nincs, de már pörgeti a lakáspiacot az új támogatás
- 2019.04.24 - Falusi CSOK: valami itt nagyon gyanús
- 2019.04.12 - 300 ezer család kérhet Babaváró hitelt
- 2019.03.17 - Már rohamoznának a vevők a támogatott autókért
- 2019.03.14 - Siralmasak a tavalyi születési adatok
- 2019.02.26 - Már reagált a piac a családvédelmi akciótervre
További kapcsolódó anyagok