Visszaköszön a felügyeleti javaslat
2013. május 25.
Néhány, az árfolyamgát határidejének további kitolását értelmetlennek nevező kormányzati nyilatkozat után a Fidesz frakciója karolta fel az ügyet. Rogán Antal (képünkön) bejelentette: javaslatuk szerint folyamatosan lehetne jelentkezni a fix árfolyamú törlesztésre. A törvényt már hétfőn el is fogadhatja a parlament.
A jövő héten lejárna az árfolyamgátra jelentkezés már kétszer meghosszabbított határideje. Korábban több kormányzati nyilatkozatból is úgy tűnt, elképzelhető, hogy a május 31-i időpont már valóban a végleges lesz. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azonban sajtótájékoztatón jelentette be: a Fidesz azt javasolja, hogy legyen folytonos az árfolyamgátba való belépés lehetősége. Ezzel tulajdonképpen a kormány a pénzügyi felügyelet elnöke, Szász Károly elgondolását karolta fel (erről viszont nem ejtett szót Rogán). A pontos részleteket még nem tudjuk, a törvénymódosítás szövege az ígéret szerint vasárnap kerülhet a parlament elé. Rogán úgy kalkulál, hogy azt hétfőn már el is fogadhatja a parlament.
A sietség ez esetben érthető, bár korábban nem mindig (például az árfolyamgát bevezetése idején) zavarta a kormánypártot a sokakat érintő bizonytalanság. A politikus az MTI híradása szerint a tájékoztatón elmondta: 200 milliárd forinttal csökkenne a devizahitelesek terhe, ha mindenki a fix árfolyamú törlesztést választaná. Egy átlagos devizahitellel rendelkező adós az árfolyamgáttal évente 175 ezer forintot spórolna. A rögzítést választók eddig összesen 9,2 milliárd forint hitelkamat megfizetése alól mentesültek.
Kérdésre válaszolva a frakcióvezető megjegyezte: arra kérte a szakminisztert, tájékoztassa az ügyben a bankszövetséget. Elképzelhetőnek nevezte ugyanakkor, hogy a bankszövetség vitatni fogja a lépés indokoltságát, a Fidesz azonban úgy gondolja, az érintett 300 ezer család szempontjai előbbre valók. Megjegyezzük, a bankszövetség reklámkampányban igyekezett minél több ügyfelet rábírni arra, hogy lépjen be az árfolyamgát alá, és több bankos maga is a határidő meghosszabbításának szükségessége mellett érvelt.
Címkék: árfolyamgát, határidő, parlament, PSZÁF, devizahiteles perek, Fidesz, Rogán Antal
Mégis mindörökké árfolyamgát?
Fotó: Soós Lajos, MTI
Az én pénzem véleménye
Az árfolyamgát – mint azt már többször hangsúlyoztuk – jó lehetőség az adósok részére (a részletekről itt tájékozódhat). Mindig meg is kaptuk ezért a magunkét az adósokat „védő” civil szervezetektől és a mögöttük álló jogászoktól. Tapasztalataink szerint sokakat éppen ők beszéltek le arról, hogy a fix árfolyamon törlesztést válasszák. Azzal azonban, hogy a legfőbb ügyész is beszállt az ügybe, a tömeges perek ideje lejárhat. Talán ez és a mostani fideszes javaslat sem független egymástól.A sietség ez esetben érthető, bár korábban nem mindig (például az árfolyamgát bevezetése idején) zavarta a kormánypártot a sokakat érintő bizonytalanság. A politikus az MTI híradása szerint a tájékoztatón elmondta: 200 milliárd forinttal csökkenne a devizahitelesek terhe, ha mindenki a fix árfolyamú törlesztést választaná. Egy átlagos devizahitellel rendelkező adós az árfolyamgáttal évente 175 ezer forintot spórolna. A rögzítést választók eddig összesen 9,2 milliárd forint hitelkamat megfizetése alól mentesültek.