A svájci módszer már az év elején 6,8 százalékot hozott volna

Mégis emelkedhet a nyugdíj novemberben

Lehet számolgatni
2020. augusztus 12. Nagy meglepetésre júliusban jókorát gyorsult az infláció. Egyre valószínűtlenebb, hogy az éves ütem ne haladná meg a nyugdíjemeléshez az év elején használt mértéket. Átlagosan plusz 6 ezer forintot hozott volna havonta, ha a kormány másképp számol.

Tavasszal még valószínűnek tűnt, hogy a koronavírus nemcsak a nyugdíjprémiumnak tett be, elvitte az áremelkedések miatti plusz nyugdíjemelést is. Úgy nézett ki, hogy az idei infláció egyáltalán nem vagy csak alig haladja majd meg azt a mértéket, amit a nyugdíjasok már az év elején, az árak emelkedésének ellentételezéseként kaptak.

Júniusban viszont már látszott, hogy nekilódulhat az infláció. A KSH akkor közzétett adatai szerint az éves áremelkedés a májusi 2,2 százalékról júniusra 2,9 százalékra gyorsult. A friss adat tükrében azonban mindez még semmi volt. Júliusban ugyanis a hivatalos statisztika szerint a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a friss adat érdemben meghaladta az előzetesen vártat. Mint kifejtette: a koronavírus-válság miatt várt dezinflációs hatások nem igazán látszanak érvényesülni a tényleges inflációs adatokban. Az áremelkedések mögött pedig nem csak egyszeri hatások álltak, ami jól tükröződik a maginflációs mutatók emelkedésében is. Jelenleg Nyeste valószínűtlennek látja, hogy az éves index 3 százalék alá kerüljön.
 
A mostani számokból – állította Németh Dávid, a K&H vezető elemzője – az látható, hogy az idén hullámvasúton utazik az infláció. A folyamatokat pontosabban mutató, a változékony élelmiszer-, energia- és hatósági árak nélkül számolt szezonálisan korrigált maginfláció éves szinten 4,5 százalékot, havi szinten pedig 0,7 százalékot tett ki.  Mindkettő többéves csúcsot jelent, és áremelkedési nyomásra utal.
Fokozottan szenvedhetnek az idősebbek?
A nyugdíjas infláció a KSH adatai szerint még a júliusi átlagos áremelkedésnél is magasabbra rúgott, 4,3 százalékot tett ki (júniusban a 2,9 százalékhoz képest volt 3,6 százalékos). Ez az eltérés érthető, hiszen mostanában a nyugdíjasok kosarában nagyobb arányban kerülő élelmiszerek ára lódult igazán meg. Júliusban az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 17,1, a párizsi, kolbászé 16,1, a cukoré 14,5, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 11,5, a tojásé 8,9 százalékkal lett magasabb az egy évvel korábbinál.

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s elnöke, Korózs Lajos arra szólította fel a kormányt, hogy vizsgálja felül és a korrigálja eddigi nyugdíjemelési politikáját. Korózs is emlékeztetett arra, hogy a kormány év elején 2,8 százalékos nyugdíjemelést adott az időseknek, és a törvény szerint csak novemberben kerülhet sor a nyugdíj-kiegészítésre, amit - állította a szocialista politikus – 100-105 ezer nyugdíjas már nem fog megérni.

Jelezte: az MSZP már korábban javasolta, hogy a kormány vezesse vissza svájci indexálást, ami 6,8 százalékos nyugdíjemelést eredményezett volna év elején, valamint emelje meg a 100 ezer forint alatti nyugdíjakat, és fizessen egyszeri támogatást a nyugdíjasoknak a koronavírus-járvány miatt. Az Azénpénzem.hu számításai szerint az átlagnyugdíjak a nagyjából 4 ezer forint helyett mintegy 10 ezer forinttal emelkedtek volna. Már eddig, nem várva tehát a novemberi kompenzációra. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy az ilyen emelés (szemben például a nyugdíjprémiummal) beépül, vagyis a következő évben már erről indul a számláló.

Arról, hogy miként rövidíthetik meg az idősebbeket, itt olvashat

Nézze meg karikatúránkat is!

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok