Megint kiderült: bajban a lakosság
2023. október 4. A kiskereskedelmi forgalom legfrissebb, augusztusi adatai azt mutatják, hogy továbbra is visszafogja a lakosság a fogyasztását. A forgalom éves visszaesése ugyan kisebb lett, mint a korábbi hónapokban, de az is kiderült, hogy júliushoz képest is csökkent a forgalom volumene.A KSH ma nyilvánosságra hozott adatai szerint augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 7,1 százalékkal csökkent 2022 augusztusához képest.
Kevesebb élelmiszer fogy
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 4 százalékkal kisebb lett. Az élelmiszer-kiskereskedelem 75 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 4,2 százalékkal, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 3,4 százalékkal mérséklődött.Itt fontos megjegyeznünk, hogy az élelmiszer forgalomban már egy évvel ezelőtt, tehát 2022 augusztusában is visszaesés volt. A 2022-es választások előtti osztogatás után már 2022 júliusában elkezdődött az élelmiszerek vásárlásának visszafogása. Az infláció is akkor kezdett beindulni, bár az igazi, brutális drágulás szeptemberben érkezett el.
Drága az üzemanyag? Kevesebbet tankolunk!
A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 5,2 százalékkal csökkent. Az eladások volumene a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben 4,8 százalékkal nőtt, a használtcikk-üzletekben 1 százalékkal, a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletekben 6 százalékkal, a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 7,8 százalékkal, az iparcikk jellegű vegyes üzletekben 11 százalékkal, a bútor-, műszakicikk-üzletekben 15 százalékkal kisebb lett.Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 7,3 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene lényegében nem változott.
Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 18,1 százalékkal elmaradt az előző év azonos havitól. Ez brutális zuhanás. De emlékezzünk vissza, hogy tavaly augusztusban még ársapka volt az üzemanyagon, így akkor közel 18 százalékkal többet tankoltunk, mint 2021 augusztusában. Vagyis a hatósági ár hatalmas többletfogyasztást hozott egy évvel ezelőtt. Ami – lássuk be! – nem a normál folyamatok része volt.
A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai lényegében nem változtak augusztusban.
Visszaesés júliushoz képest
Nemcsak éves szinten volt visszaesés, hanem júliushoz képest is. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint ugyanis augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,5 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest. Az elemzők nem erre számítottak. A jelek szerint ismét összébb húzta a nadrágszíjat a lakosság.A KSH adatai szerint az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 1594 milliárd forintot ért el augusztusban. A forgalom 48 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 34 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 18 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott.
9 hónap visszaesése
Idén 9 hónap alatt, januártól augusztus végéig a kiskereskedelmi forgalom volumene 9,6 százalékkal kisebb lett az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 6,6 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 7,3 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 21,3 százalékkal esett vissza az értékesítés volumene.Szerző: L.J.
Címkék: infláció, árak, boltok, kiskereskedelem, statisztika, KSH, kiskereskedelmi forgalom
Kapcsolódó anyagok
- 2024.08.06 - Itt az újabb pocsék adat a magyar gazdaságról
- 2023.12.08 - Ismét látványosan csökkent az infláció
- 2023.12.06 - Semmi jót nem mutatnak a kiskereskedelmi adatok
- 2023.11.08 - Még mindig nincs elég pénze a magyaroknak a vásárlásra
- 2023.10.26 - Itt a lista, melyek a leggazdagabb magyar települések
- 2023.10.19 - Már az Auchanba is beszállt a NER
- 2023.10.18 - Még a tavalyinál is csekélyebb leárazások várhatók karácsonyra
- 2023.10.05 - A neten is inkább külföldről rendelünk
- 2023.09.24 - A Spar ellen 1600 fogyasztóvédelmi eljárást indítottak
- 2023.08.17 - Csaknem mindent teljesített a Tesco, de azért kapott 7 milliós bírságot
- 2023.07.06 - Tovább esett a bolti forgalom
- 2023.06.23 - Teljes zűrzavar jöhet a bolti áraknál?
- 2023.06.06 - Nagyot esett a boltok forgalma, mégis többet költöttünk
- 2023.05.13 - Az infláció miatt így spórolnak a magyarok
- 2023.05.05 - Alaposan bezuhant a bolti forgalom
- 2023.04.06 - Még nagyobb bajban a lakosság
- 2023.03.06 - Meghúzták a magyarok a nadrágszíjat
- 2023.02.06 - Bezuhant a boltok forgalma decemberben
- 2022.12.07 - Visszaesett a bolti forgalom? Lesz ez még sokkal rosszabb is!
- 2022.08.03 - Már látszik a vásárlás kényszerű visszafogása a boltokban
További kapcsolódó anyagok