Az ÉVOSZ az előrehozott beruházásokat szorgalmazza

Megint állami segítségre vár az építőipar

2020. május 15. Az idei első negyedévben az előző évihez mérten az építőipari termelés lényegében nem változott – hangsúlyozta az államtitkár. Ez alighanem sokaknak lehet rossz hír, mert az ágazatban állami segítségre számítanak. Ahogy eddig is.

Az idei márciusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – tette közzé a KSH. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a februárihoz mérten 5,2 százalékkal mérséklődött. Az első negyedévben azonban 2019 első negyedévéhez képest a visszaesés mindössze 0,1 százalékot tett ki. Az árak ebben az időszakban 8,5 százalékkal emelkedtek.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára csütörtöki online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az adat stagnálásként értelmezhető. Boros Anita szerint a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései az építőipart is segítették, és hozzájárultak ahhoz, hogy az ágazat márciusi visszaesése mérsékelt legyen.
A koronavírus itt nem annyira hatott
Az építőipar más ágazatokhoz képest kevésbé kitett a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseknek, de a gazdaság többi szereplője által elszenvedett hatások a kereslet alakulása révén a megrendeléseken keresztül sújthatják, amennyiben az állami beruházások és beruházásösztönzés ezt nem vagy csak részben kompenzálja – kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH jelentését.

Németh Dávid, a K&H Bank vezetőelemzője azt emelte ki, hogy az építőipar teljesítményét a következő időszakban meghatározó rendelésállományok negatív tartományban voltak márciusban. Még nem lehet megmondani, hogy az új megrendelések mostani visszaesése a szokásos változékonyság számlájára írható, vagy már szerepet kapott benne a járvány. Konkrétumokat majd csak az áprilisi, májusi és júniusi adatok alapján lehet látni.

Horváth András, a Takarékbank vezetőelemzője a márciusi adatokat úgy értékelte, hogy az életbe lépett korlátozások az építőipart kevésbé érintik, mint más iparágakat, így nem szükségszerűen fognak kiugró csökkenést jelző adatok megjelenni később sem. Negatív fejlemény, hogy sok vendégmunkás hazatért a korlátozások előtt, ám ezt ellensúlyozhatja, hogy Nyugat-Európából is visszaáramlott a magyar munkaerő - jegyezte meg. A jelenlegi rendelésállományok alapján a Takarékbank szakértője szerint továbbra sem látszik probléma az ágazat kilátásaiban, némi csökkenés az egyéb építményeknél látszik az uniós források kifutásával párhuzamosan, de itt a kormányzat új beruházásokat indíthat majd.
Kellenek a kormányzati, önkormányzati megrendelések!
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) legfrissebb összefoglalójában azt jelezte, hogy május első hetének végéig tovább romlott a helyzet. Drasztikusan csökkent a március-április hónapban indított, kivitelezésbe vett új lakóingatlanok száma. A falusi CSOK jótékony hatását pedig a mai napig blokkolja a járvány. Ismételten hangsúlyozzuk – olvasható az ÉVOSZ tájékoztatójában –, hogy az építőipari rendelésállomány, a tevékenység összértéke nagyobb volumenű kormányzati és önkormányzati megrendelések nélkül zuhanásszerűen csökken majd. Mint kiderült, az ágazat az ITM javaslati csomagjában szereplő „előrehozott” beruházásokra vár.
Érdemes felidézni, hogy egyöntetű vélemény szerint a kormány intézkedéseinek eredményeképpen futott tavaly tízéves csúcsra a lakásépítés. A további kilátások pedig eleve sem voltak annyira rózsásak – mint mindig, amikor erőszakkal térítenek el a realitástól egy piacot.
Az ITM vezető tisztségviselője, Boros Anita viszont most azt hangsúlyozta: a friss adatok értelmezésénél figyelembe kell venni, hogy 2019 márciusában az előző év azonos időszakához képest közel 70 százalékkal bővült az ágazat (ez jól látszik grafikonunkon is). Az építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár kiemelte, hogy a gazdaságvédelmi akciótervben 65 milliárd forintot különítettek el az építőipar számára. Ez a forrás elsősorban az ágazatban dolgozó kis- és közepes vállalkozások technológiai fejlesztésére, munkaerő-megtartó képességének támogatására szolgál.

Arról, hogy az ingatlanos cégek szerint miként alakulhatnak a lakásárak, itt írtunk

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok