Megfúrják az állami fogászatot
2022. december 19. Az állami fogorvosok működésének stabilitást adó finanszírozási elemet, az alapdíjat megszüntetné a Belügyminisztérium – értesült a Népszava. Így jövő januártól az energia- és egyéb, a működtetéshez szükséges kiadások fedezete is attól függhetne majd, hogy megfelelő volt-e a forgalom.Mint egy rendelettervezetből kiderül, az állami fogorvosok finanszírozását is át akarja alakítani a Belügyminisztérium – írta meg a Népszava. A közfinanszírozott páciensek ellátását végző fogászatok jelenleg több jogcímen kapnak juttatást. A teljes összeg a körzet lakosságának száma, és összetétele alapján számított alapdíjból, valamint a forgalmat tükröző teljesítménydíjból, továbbá a bértámogatásból jön össze.
A szakmai szervezetek karácsony szentestéjéig tehetnek észrevételeket a jövő év első napjaiban már hatályos új szabályokhoz.
Január elsejétől azonban az iskolafogászatok kivételével az összes többi rendelés finanszírozásának egyetlen fix eleme a bértámogatás és a rezsitámogatás maradna. Így az energia- és egyéb, a működtetéshez szükséges kiadások fedezete is attól függ majd, hogy az adott időszakban megfelelő volt-e a forgalom. A lapnak Dúl Zoltán szombathelyi fogorvos arról beszélt, hogy katasztrófa várható, ha mindez így valósul meg. A tervezet szerint négy indikátort vezetnek be. Ha valaki az egyik indikátorban sem ér el pontszámot, akkor nem kap arra a hónapra teljesítmény-finanszírozást. Ez akár havi 800 ezer - egymillió forintos bevételkiesést is jelenthet. Magyarul az a körzet, amelyik így járt, nem tud bért fizetni, anyagot pótolni a következő hónapokban.
Szerző: Azénpénzem/Népszava
Címkék: egészség, egészségügy, orvos, fogorvos, közfinanszírozás
Kapcsolódó anyagok
- 2023.08.31 - Kényszerít az állam, hogy magánorvosra költsünk
- 2023.06.05 - Gyógyszerek tűnhetnek el a patikákból a kormány miatt
- 2023.04.03 - Az orvosok több mint kétharmada kamarai tag marad
- 2023.02.08 - Ezért annyira beteg a magyar egészségügy
- 2023.02.05 - Fellázadnak a magyar orvosok?
- 2023.02.02 - Drágák a magánorvosok, de nem csak ez velük a baj
- 2022.12.28 - A számok igazolják: sikerült magánorvoshoz terelni a magyarokat
- 2022.12.07 - Beperli a GVH-t az AIR7 brand tulajdonosa
- 2022.12.02 - Jókora bírságot ért a kamu tüdővitamin
- 2022.11.17 - Kidobhatják a kórházakból a krónikus betegeket
- 2022.11.07 - Ennyiért születnek magánklinikán a babák
- 2022.11.04 - Teljes központosításra készül a kormány az egészségügyben
- 2022.11.03 - Óriásiak az országon belüli különbségek
További kapcsolódó anyagok