Megérkezett az újabb kamatemelés, de ez még nem a végső
2021. augusztus 24. A jegybank ma újabb 0,3 százalékponttal 1,5 százalékra emelte az alapkamatot. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, Virág Barnabás ezt követő tájékoztatójában jelezte: október-november újabb inflációs csúcsot hozhat.A jegybank folytatta a korábban megkezdett kamatemelési ciklust. A jegybanki alapkamat ennek megfelelően holnaptól a mostani 1,2 százalék helyett már 1,5 százalék lesz. Az overnight jegybanki betét és hitel, valamint az egyhetes fedezett hitel kondíció (a kamatfolyosó) is 30 bázisponttal változnak. Betétet így 0,55 százalékon lehet elhelyezni, a hitel pedig 2,45 százalékba kerül.
Az MNB alelnöke online tájékoztatóján elmondta: a kamatemelési ciklust addig folytatják, amíg az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak. Virág Barnabás szavai szerint újabb értékelésre a szeptemberi inflációs jelentés ismeretében kerül majd sor. Annyit azonban elárult, hogy október-novemberben újabb áremelkedési csúcsra számítanak, a drágulás – bázishatások következtében – 5 százalék fölé is mehet.
A tájékoztatón Virág kitért arra, hogy az előzetes bejelentésnek megfelelően az MNB döntött az állampapír-vásárlási program fokozatos kivezetéséről. Ez egyelőre annyit tesz, hogy a heti 60 milliárd forint helyett 50 milliárd forintért vásárol az állami adósságlevelekből a jegybank. Mint az alelnök jelezte: ha a piaci viszonyok indokolják, akkor újra emelhetik a tétet, vagyis ismét több állampapírt vehetnek majd.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: kamat, alapkamat, MNB, Monetáris Tanács, kamatemelés, állampapír, infláció
Kapcsolódó anyagok
- 2021.12.06 - Akkor se kapunk többet a pénzünkre!
- 2021.10.22 - Belendült a banki kamatemelés
- 2021.10.19 - Maradt a lassú kamatemelés
- 2021.10.11 - Nagyot drágult a temetés
- 2021.10.07 - Mennyivel nőttek a betéti kamatok? Semennyivel!
- 2021.09.21 - Bő öt éve nem volt ilyen magas a kamat, mégis sokan csalódtak
- 2021.09.09 - Így számolják a nyugdíjasokat érintő drágulást
- 2021.09.02 - Bajban lehetnek a nyugdíjba készülők
- 2021.08.23 - Ha nem lenne moratórium, nem lenne megtakarítás
- 2021.08.12 - Kisegítette az MNB a külföldön nyaralókat
- 2021.08.11 - Választások után jöhet a kamatok stabilizációja
- 2021.08.04 - A vártnál jobban pöröghet a gazdaság, de a drágulás is
- 2021.07.30 - Megeszi a drágulás a béremelést
- 2021.07.28 - Sorra emelik kamataikat a bankok
- 2021.07.27 - Öt éve nem látott szinten az alapkamat
- 2021.07.16 - Szép csendben kevesebbet fizet az állam a pénzünkre
További kapcsolódó anyagok