Nem példátlan, hogy több évnyi inflációt egyben érvényesítenek a bankok

Megérkezett a nagy tavaszi számladrágulás

Legdrágább a fiókba járás lehet
Fotó: K&H
2018. május 15. Mától szinte minden díját emeli a Budapest Bank (BB). Korábban többnyire nyáron, most azonban már tavasszal drágított a legtöbb bank. Nem példátlan, hogy több évnyi inflációt most egyben érvényesítettek. A hivatalos statisztika szerint áprilisban 3,5 százalékkal került többe a bankolás az egy évvel korábbihoz képest, ami jócskán meghaladja a hivatalos inflációt.

Az átlagdíjak alapján manapság körülbelül háromszor annyiba kerül 25 ezer forintot bankszámláról átutalni, mint hat évvel ezelőtt – számoltuk ki korábban. Még a KSH adatai is azt mutatták, hogy a pénzügyi szolgáltatások 48 százalékkal drágultak öt év alatt. Ebben már az is benne van, hogy az állami elvonás (a tranzakciós illeték 2013-as bevezetése) hatására jócskán megugrott költségek kezdtek visszarendeződni. Az idén azonban újabb változás érzékelhető.

A KSH adatai szerint az idén áprilisban a banki költségek 3,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, miközben a fogyasztói árak 2,3 százalékkal emelkedtek. A bankok tehát nagyobbat drágítottak, mint az infláció (jogszabály szerint pedig csak ezt követhetik). Nem „elkanászodtak” azonban a hitelintézetek, többen nem egyetlen év drágulását érvényesítették most – ráadásul előre hozva.
Mindenkinek ajánljuk, hogy semmiképpen se csak a hangzatos hirdetéseknek, a banki ügyintézők kalkulációinak higgyen! Akkor sem, ha elsőre nagyon jól hangzik. (Arról, hogy miként verhetnek át a bankszámlával, itt írtunk.)
Például a K&H az eredetileg június elsejére meghirdetett inflációkövetést április elsejére módosította. A költségek növekedése nem mindenkit érint majd egyformán. Például az Okos plusz számlacsomagok havi díja csak azoknak emelkedik, akik nem tudják maradéktalanul teljesíteni a feltételeket (ez a számlára érkező elvárt jövedelem és megtakarítási összeg – a különböző feltételekről részletesebben itt írtunk).

Sok kicsi sokra mehet


Áprilisban drágított például az MKB, a Raiffeisen és az Erste is. A BB – szintén négyévnyi inflációt érvényesítve – mától lép (marad azért bank, ahol csak később várható ilyen intézkedés). A bank tényleg majdnem minden díját emeli. A kártyák a második évtől (az első feltételesen kedvezőbb) 220 forinttal kerülnek többe. Az aranykártya díját 544 forinttal emelik. A tranzakciós költségeknek minden eleme (százalékos mérték, fix és maximális díj) magasabb lesz.

A díjemelés egyébként tulajdonképpen minden pénzintézeti díj esetében néhány forintra, de a nagyobb költségeknél is legfeljebb tíz-, illetve néhány száz forintokra rúg. Mivel azonban szinte mindenre kiterjed a drágulás (a nagyobb bankok közül ezt elsőként márciusban az OTP lépte meg), összességében már nagyon is érzékelhető a díjak emelkedése. Különösen akkor, ha valaki emlékszik még arra, hogy több évvel ezelőtt mennyit fizetett.

A nagyobb bankok most nyitható számláinak díját itt kalkulálhatja

Nézze meg karikatúránkat is!

 Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok