Minden sikeres pályázó megkaphatja a támogatást
Az idén májusban hirdették meg, de valójában augusztusban indult el a háztartási nagygépek csereprogramja. A pályázatra rendelkezésre álló keretösszeg 600 millió forint volt, de már a jelentkezési lehetőség első óráiban özönlöttek a pályázatok. A tendert területenként így sokszor még az ebédidő vége előtt lezárták.
Mint azonban a minisztérium ma bejelentette: a háztartási nagygépek energia-megtakarítást eredményező cseréjére meghirdetett alprogram eredetileg 600 millió forintos keretösszegét az óriási érdeklődésre tekintettel 2,6 milliárd forintra emeli. A több mint négyszeres forrásmennyiségnek köszönhetően minden sikeres pályázó megkapja a 25-45 ezer forint közötti támogatást.
Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár elmondta: a pályázatok elbírálása a végéhez közeledik, várhatóan karácsonyig lezárul, a döntésekről minden pályázó e-mailes értesítést kap. A keretösszeg megemelésével több mint 61 ezer magyar család cserélheti le háztartási gépeit, ezáltal további 12-20 ezer forinttal csökkenhetnek a háztartások éves rezsikiadásai.
Az államtitkár az Otthon Melege Program másik két, párhuzamosan zajló alprogramja kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a támogatói okirattal rendelkező pályázó a beruházást már elvégezte, és most benyújtja a kiírásnak megfelelő, hiánytalan elszámolását, akkor az elnyert támogatási összeget még idén kifizetik neki. A 2017-ben fűtési rendszerek korszerűsítésére és a gázkonvektorok cseréjére (erről itt írtunk) elindított alprogramokra összesen mintegy 5 ezer pályázat érkezett be. A megtakarítás éves összege korszerű gázkonvektor beszerzése esetén közel 50 ezer forint lehet, egy kazáncserével pedig elérheti a 100 ezer forintot.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: energiahatékonyság, pályázat, támogatás, Otthon Melege Program, hűtőgép, mosógép
Megemelik a hűtőcsere keretét
2017. december 7. Az idén tavasszal az energiahatékony hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosó- és szárítógépek beszerzéséhez meghirdetett támogatás eredetileg tervezett 600 millió forintos keretösszegét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2,6 milliárd forintra emeli. A tárca tájékoztatása szerint így minden sikeres pályázó megkapja a 25-45 ezer forint közötti összeget az államtól.Az idén májusban hirdették meg, de valójában augusztusban indult el a háztartási nagygépek csereprogramja. A pályázatra rendelkezésre álló keretösszeg 600 millió forint volt, de már a jelentkezési lehetőség első óráiban özönlöttek a pályázatok. A tendert területenként így sokszor még az ebédidő vége előtt lezárták.
Mint azonban a minisztérium ma bejelentette: a háztartási nagygépek energia-megtakarítást eredményező cseréjére meghirdetett alprogram eredetileg 600 millió forintos keretösszegét az óriási érdeklődésre tekintettel 2,6 milliárd forintra emeli. A több mint négyszeres forrásmennyiségnek köszönhetően minden sikeres pályázó megkapja a 25-45 ezer forint közötti támogatást.
Még az idén érkezik a pénz
Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár elmondta: a pályázatok elbírálása a végéhez közeledik, várhatóan karácsonyig lezárul, a döntésekről minden pályázó e-mailes értesítést kap. A keretösszeg megemelésével több mint 61 ezer magyar család cserélheti le háztartási gépeit, ezáltal további 12-20 ezer forinttal csökkenhetnek a háztartások éves rezsikiadásai.
Az államtitkár az Otthon Melege Program másik két, párhuzamosan zajló alprogramja kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a támogatói okirattal rendelkező pályázó a beruházást már elvégezte, és most benyújtja a kiírásnak megfelelő, hiánytalan elszámolását, akkor az elnyert támogatási összeget még idén kifizetik neki. A 2017-ben fűtési rendszerek korszerűsítésére és a gázkonvektorok cseréjére (erről itt írtunk) elindított alprogramokra összesen mintegy 5 ezer pályázat érkezett be. A megtakarítás éves összege korszerű gázkonvektor beszerzése esetén közel 50 ezer forint lehet, egy kazáncserével pedig elérheti a 100 ezer forintot.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: energiahatékonyság, pályázat, támogatás, Otthon Melege Program, hűtőgép, mosógép
Kapcsolódó anyagok
- 2018.11.22 - Mindenki kap pénzt hűtő- és mosógépcserére, aki pályázott
- 2018.11.19 - Lefagyott az állami hűtőgépcsere
- 2018.08.10 - Csak majdnem tízévente cserél hűtőt a magyar
- 2018.01.08 - Kedvezőbb és egyszerűbb lett a lakossági nullás hitel
- 2017.09.22 - Már fel is függesztik két régióban a konvektorcserét
- 2017.09.21 - A konvektorcsere buktatói
- 2017.08.17 - Átszabják a lakossági házfelújítás támogatását
- 2017.08.16 - Légy résen, ha állami pénzt akarsz hűtőre és mosógépre
- 2017.08.10 - Gyakorlati tanácsok a hűtő- és mosógépcseréhez
- 2017.08.07 - Így kaphat hűtő- és mosógépre pénzt az államtól
További kapcsolódó anyagok