Megdobta a bolti forgalmat a nyugdíjasok utalványa
2018. május 24. Még az előzetesen számítottnál is nagyobb lendületet vettek a húsvéti időszakban a bolti költések. Ebben szerepet játszhattak a nyugdíjasoknak juttatott Erzsébet-utalványok is. Kérdés, mikor és mennyire apaszthatják majd a pénztárcákat a meglóduló árak.Márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 8,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit –jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A május 4-én kiadott első becsléshez képest mind a nyers, mind a kiigazított adatot 0,2 százalékponttal felfelé javította a hivatal.
A márciusi növekedést az MTI tudósítása szerint az élelmiszer eladások 7,7 százalékos növekedése húzta a februári 3,6 százalék és az előzetesen jelzett 7,0 százalék után. Ebben pedig szerepük lehetett a nyugdíjasoknak adott tízezer forintos Erzsébet-utalványoknak és a húsvéti bevásárlásnak. Az élelmiszer-kiskereskedelem 79 százalékát adó élelmiszerjellegű vegyes üzletekben 9,6, százalékkal nőtt a változatlan áron számolt forgalom, míg az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzletekben 2,1 százalékkal.
A nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 7,4, százalékkal nőtt a naptárhatástól megtisztított forgalom az első becslésben közölt 7,8 százalék helyett. A gyógyszer-, gyógyászati termék- és illatszerüzletekben 15,8 százalékkal nőtt az értékesítés, az iparcikk jellegű vegyesboltokban 7,2 százalékkal, a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk üzletekben 5,7 százalékkal emelkedtek az eladások. A bútor-, műszakicikk-üzletekben 4,6 százalékos volt a növekedés. Ezzel szemben csökkent a forgalom volumene a textil-, ruházati és lábbeli üzletekben 6,1 százalékkal, valamint a használtcikk üzletekben 13,5 százalékkal.
Mindenképpen jön a drágulás?
A Blokkk.com elemzésében kétségeit fejezte ki, hogy ilyen ütemben folytatódhat a kiskereskedelem száguldása. Mint leírták: a vásárlók ma is elsősorban az árat nézik a boltban, amikor költekeznek, hiába vaskosabb a pénztárcájuk. Az üzemanyagok máris drágábbak, 400 forint körül mozog az ár. Ez viszont, ha a magasabb árszint elhúzódik, amire van esély, azzal a következménnyel járhat, hogy fékeződik a vásárlás belőlük és máshonnan, másra szánt kiadásokból is pénzt vesznek el a tankolók. Ez látszott már a korábbi üzemanyag drágulásoknál, amikor meglódult a kőolaj világpiaci ára.
A szinte napok alatt meggyengült forint esetében a döntő kérdés, milyen hosszú távon marad drágább az euró vagy a dollár a magyar fizetőeszközhöz képest. Ez pedig már megviseli az import fogyasztási cikkek és a nagyobb import tartalmú hazai termékek költségeit. Így legalább egy átmeneti drágulás várható például az import élelmiszereknél, illatszerféleségeknél, ruháknál és a műszaki cikkeknél is, ahol nagyobb arányú vagy teljes a behozatal a boltokba. A vásárlók hiába keresnek tehát többet a munkahelyükön, a bérnövekmény egy részét megzabálja a gyengébb forint.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: vásárlás, boltok, kiskereskedelem, KSH, Blokkk.com, infláció, drágulás
Kapcsolódó anyagok
- 2019.08.23 - Erzsébet helyett rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok
- 2019.04.03 - Szárnyra kapott a magyarok vásárlási kedve
- 2018.12.06 - Rohamra számítanak karácsony előtt a boltokban
- 2018.11.08 - Bolti költésekben is szakad az ország
- 2018.10.11 - Megugrott a drágulás, mire számíthatnak a nyugdíjasok?
- 2018.08.28 - Baj lehet az utalványokkal
- 2018.08.22 - Így lett Spar a CBA üzletekből
- 2018.08.09 - Sokkal többe is kerülhet a bolti vásárlás
- 2018.08.08 - A statisztikában már csökkent a zöldség és gyümölcs ára
- 2018.07.18 - Segíti a paradicsomok közötti választást a Lidl
- 2018.07.11 - Mekkora lehet a drágulás?
- 2018.06.08 - Ugrottak az árak, de nem áll meg a drágulás
- 2018.04.12 - Az idén így alakult a kosarunk
- 2018.04.10 - Átlagnál jobban drágultak az élelmiszerek
- 2018.03.11 - Rezsicsökkentés és utalványok: lassan kiderül minden
- 2018.03.06 - Igen, megjött a bejelentés: újabb utalványokat kapnak a nyugdíjasok
- 2018.03.05 - Elképesztő mértékben ugrott meg a vásárlás
- 2018.03.03 - Jön a választási utalvány a nyugdíjasoknak?
- 2018.02.15 - Így drágult az életünk
További kapcsolódó anyagok