Megbukott a biztonsági teszten egy beépíthető sütő
Fotó: TVE
A TVE legújabb tesztjéből kiderült, hogy ha olyan beépíthető konyhai sütőt szeretnénk, amelyik jól átsüti a süteményt vagy a grillhúst, stabilan tartja a belső hőmérsékletet, ráadásul viszonylag alacsony energiafogyasztású és könnyen használható, akkor 130-200 ezer forint körüli kiadással kell terveznünk. A legjobb készülékek között volt 130 ezer forintos, de 250 ezer, sőt közel egymillió forintos berendezés is.
A teszt során a szakemberek azt vizsgálták laboratóriumi körülmények között, hogy mennyi idő szükséges a sütők előmelegítéséhez, mennyire pontos a hőmérsékletszabályozásuk, milyen stabilan tartják a belső hőmérsékletet, milyen jól sütik át a süteményt, pirítóst és a grillcsirkét. A készülékek nagy része jól szerepelt.
A Bosch, az AEG, az Electrolux és az Ikea termékei végeztek a lista élén, de szinte mindegyik márkának volt jóval gyengébben teljesítőkészüléke is.
A hőtesztnél néhány termék közepes vagy gyengébb pontot kapott, mert sütés vagy a tisztítási program során túl meleg lett az ajtó üvegpanelje. Ez alacsonyan lévő sütőnél, főleg kisgyerekes családokban komoly veszélyt jelenthet. A gyengébben szereplő készülékeknél 70℃-ra melegedett az ajtó üvegpanelje, míg a jobbaknál ez 30℃ körül maradt. (A teljes teszt előfizetéssel itt tekinthető meg.)
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: termékteszt, Tudatos Vásárlók Egyesülete, TVE, konyha, sütők
Kapcsolódó anyagok
- 2020.05.25 - Borból sem a legdrágább lehet a legjobb
- 2020.04.22 - Meglepően szórnak a mosogatógépek árai
- 2020.04.06 - Mutatjuk, melyik sonka túlsózott
- 2019.12.27 - A Penny virslije zsírosabb a bevallottnál
- 2019.12.17 - Bukott a Metro margarinja, élen a Pennyben vett Líra
- 2019.11.17 - A kapszulás vagy a presszókávé a jobb? Meglepő eredményt hozott a teszt
- 2019.10.02 - Az energiatakarékosság koszosabb ruhát hozhat
- 2019.07.21 - Első gyerek? Ne legyen balek!
- 2019.07.10 - A több százezer forintos szagelszívó is lehet vacak
- 2019.07.01 - Mutatjuk, mely napszemüvegek nem mentek át a rostán
- 2019.06.23 - Formaldehiddel mérgez a falfestékek harmada
- 2019.04.24 - Mosogatógépből sem a legdrágább a legjobb
További kapcsolódó anyagok