Még több termék után kaphatnák vissza az áfát a nyugdíjasok

Fotó: NGM
2025. március 12. A nemzetgazdasági miniszter mellett bazsalygó Idősek Tanácsa még több termékre terjesztené ki a nyugdíjasok áfavisszatérítését. Az valahogy senkinek sem jut eszébe, hogy sokkal egyszerűbb és olcsóbb megoldás lenne a nyugdíjak emelése.

Alighanem érzi a kormányzat, hogy fogy körülötte a levegő, ezért egyre vadabb intézkedéseket hoznak. Ilyen az árrésstop, ami a már megjelent rendelet alapján szinte az összes élelmiszerre vonatkozik (részleteket itt talál). Meglepő módon (egyelőre?) arról még nem jogalkottak, hogy a piaci viszonyoktól teljesen idegen lépést miként kell saját költségükre, de a kormány javára népszerűsíteniük a számlát amúgy is álló kereskedőknek. A rendeletben mindenesetre leírták, hogy felhatalmazást kap az általános politikai koordinációért felelős miniszter (Rogán Antal – a szerk.), hogy „amennyiben a fogyasztók érdekeinek védelme érdekében szükséges” a tájékoztatás formáját és tartalmát megállapíthassa.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) friss közleménye szerint a kormány az élelmiszerárak csökkentése érdekében nemcsak a kereskedelmi láncok által alkalmazható árrések hatósági maximalizálásával, hanem a nyugdíjasok áfa-visszatérítésével is harcol. Korábban már bejelentették, hogy a nyugdíjasoknak a tejtermékek, zöldségek és gyümölcsök után havonta 10-15 ezer forint erejéig egy kártya „lecsippantásával” visszatérítik az áfát. Most a IdősekTanácsát előhúzva próbál az NGM újabb hírverést csapni.

Arról tájékoztattak ugyanis, hogy az Idősek Tanácsa egyeztetéseket kezdeményezett az érintett termékek kiterjesztésére. Javaslatuk szerint az áfa visszatérítése lehetővé váljon a mirelit áruk, húsok, halak, pékáruk, liszt, cukor, étolaj és tojás után is. Érdekes módon az senkinek sem jutott eszébe, hogy ennyi erővel akár emelhetnék is a nyugdíjakat. Az a propagandában ugyan kevésbé használható, de egyszerűbb és olcsóbb megoldás lenne.

Szerző: BVJ
Címkék:  , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok