Még több diákhitelt lehet igényelni, felnőttképzésre is jár

2020. április 10. Egyszeri 500 ezer forintos szabad felhasználású Diákhitelt igényelhetnek a hallgatók, a felnőttképzésben résztvevők pedig legfeljebb 1,2 millió forintot - derül ki a ma megjelent Magyar Közlönyből. A Diákhitel1 havi összegét is felemelték.

A megélhetési költségek finanszírozására legfeljebb 500 ezer forint szabad felhasználású hallgatói hitelt vehetnek igénybe a diákok. A felnőttképzésért felelős miniszter által – jogszabályban foglaltak alapján – meghatározott felnőttképzésben részt vevők pedig legfeljebb 1,2 millió forint szabad felhasználású hitelt igényelhetnek a képzés alatt felmerülő megélhetési költségeikre – derül ki a ma megjelent kormányrendeletből. A hitelfelvételre az is jogosult, aki már rendelkezik érvényes szabad felhasználású Diákhitellel. Csak az nem kaphat ilyet, aki a hiteligénylés benyújtásakor nyelvtanulási hallgatói hitellel rendelkezik vagy betöltötte az 55. életévét.

A kölcsönt egy összegben, 2020. december 31-ig lehet felvenni, és 12 hónap elteltével el kell kezdeni visszafizetni havi egyenlő részletekben. A törlesztés időtartamát a hitelfelvevő a hitelszerződés megkötésekor választhatja meg években úgy, hogy a hossza 1 és 5 év között lehet. A hitel kamatát az állam átvállalja, így a diákok, felnőttképzésben részt vevők számára ez a kölcsön kamatmentes.

A vészhelyzet alatt a hitelfelvevők a második tanulmányi félévben június 15-ig, az elsőben december 31-ig dönthetnek az igényelt hitel keretösszegének felhasználásáról. Újdonság az is, hogy ha egy diák a 2019/2020-as tanév első félévére nem igényelte a Diákhitel1-et, akkor június 15-ig visszamenőleg igényelheti azt. A megszokott Diákhitel1 kamata jelenleg 1,99 százalék. 

Május 1-jétől nem igényelhető a nyelvtanulási hitel, és akik a most megjelent rendelet alapján vesznek fel hitelt, a gyermekek után járó kedvezményt csak a 2020. május 1. után született vagy örökbe fogadott gyermek után kaphatják meg.

Újdonság az is, hogy az eddigi havi 70 ezer forint helyett havi 150 ezer forintra nő a szabad felhasználású Diákhitel1 összege a következő tanévben.

Él a moratórium

Mint megírtuk, a törlesztési moratórium a diákhitelekre is vonatkozikUgyanakkor a Diákhitel Központ közleményében azt írta, hogy az ügyfelek önkéntesen a moratórium ideje alatt is törleszthetik tőke- és kamattartozásukat, a beérkező törlesztéseket a Diákhitel Központ a szokott rendnek megfelelően elszámolja. Ehhez nem kell külön nyilatkozat. Az önkéntes törlesztéseket az ügyfelek a moratórium ideje alatt bármikor egyoldalúan felfüggeszthetik.

Szerző: Lovas Judit
Címkék:  , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok