Tízezreket spórolhatnak a biztosítást váltók

Még százezrek mozdulhatnak meg a lakáskampány véghajrájában

Fotó: clipart.com
2026. március 24. Már csak néhány nap van hátra a harmadik lakásbiztosítási kampányból. A tapasztalatok szerint az ügyfelek fele az utolsó tíz napra hagyja a döntést, pedig a tét óriási: nemcsak a havi díjakat lehet akár a felére csökkenteni, hanem végre felszámolható a magyar otthonokat fenyegető egyik legnagyobb veszély, az alulbiztosítottság is. Az utolsó héten 200 ezer szerződést váltóval számolnak az alkuszok.

Már csak egy hét van hátra a lakásbiztosítási kampányból arra, hogy a lakástulajdonosok a szerződéses évfordulójuktól függetlenül, ingyenesen felülvizsgálják és lecseréljék lakásbiztosításukat. A kampány célja az indulás óta változatlan: a piaci verseny fokozása, a szolgáltatások átláthatóbbá tétele és az ügyfelek tudatosságának növelése. Az idei számok azt mutatják, hogy a kezdeményezés bevált: a kampány végére a teljes hazai lakásállomány közel fele „megmozdulhat” a rendszer három évvel ezelőtti bevezetése óta.
 

Hajrá a számok tükrében: spórolás és piaci átrendeződés

A Netrisk adatai szerint a legnagyobb roham most kezdődik: a váltások fele rendszerint az utolsó tíz napra koncentrálódik – írta közleményében az online alkuszcég. Idén várhatóan 400-450 ezer ügyfél használja ki a lehetőséget. A motiváció érthető, hiszen tízből nyolc váltó spórol az új szerződéssel, minden harmadik ügyfél pedig akár a felére is csökkentheti korábbi díját.

A statisztikák látványosak: miközben a lakott otthonok átlagos éves díja 2025 végén 64,4 ezer forint körül alakult, a mostani kampányban az alkuszokon keresztül kötött új szerződések átlagdíja 36-38 ezer forint mozog. (A családi házak esetében ez 45 ezer forint, míg a lakások esetében pedig 21 ezer forint körül alakult.) Ez a jelentős különbség részben a fokozódó biztosítói versenynek, részben az egyedi kampánykedvezményeknek köszönhető. Besnyő Márton, a Netrisk regionális ügyvezetője szerint a folyamat alapjaiban rajzolja át a piacot: május 1-jére már közel 1,5 millió ingatlan biztosítási fordulónapja eshet, ami a tavaszi kampányt a biztosítási piac állandó, meghatározó eseményévé emelte.
 

A legfőbb ellenség: az alulbiztosítottság

Bár a spórolás vonzó, a szakértők és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyaránt hangsúlyozzák: nem szabad csak az ár alapján dönteni. A legnagyobb kockázatot ugyanis az alulbiztosítottság jelenti. A Groupama Biztosító kutatása szerint a kampánynak köszönhetően a szerződések „átlagéletkora” javul: míg tavaly 15 százalék volt a tíz évnél régebbi szerződések aránya, ez idén 9 százalékra csökkent.

Ez azért kritikus, mert az elmúlt évtizedben az ingatlanárak és az építési költségek drasztikusan emelkedtek. Ha egy szerződést évek óta nem frissítettek, egy nagyobb kár – például egy tűzeset vagy komolyabb viharkár – után a biztosító által fizetett összeg nem lesz elegendő az újjáépítésre. Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) elnöke márciusi sajtótájékoztatóján kiemelte: ma már négyzetméterenként legalább 600-650 ezer forintos újjáépítési értékkel kell számolni a megfelelő fedezethez. Érdekesség, hogy az Insura.hu adatai szerint egyre többen választják az „újjáépítési értékre” kötött biztosításokat, amelyek nem egy rögzített összeget, hanem a kárkori aktuális költségeket térítik – írja közleményében a társaság.
 

Extrém időjárás, növekvő kárösszegek

A váltás időszerűségét a kárstatisztikák is alátámasztják. Az MBH Bank és a CIG Pannónia elemzése szerint a lakáskárok száma 2025-ben 36 százalékkal emelkedett, az átlagos kifizetés pedig 113 ezer forintra nőtt. A szélsőséges időjárás, különösen a júliusi viharok, a teljes éves kármennyiség 30 százalékáért feleltek. Az adatok világosan mutatják: az ingatlanok egyre inkább ki vannak téve a klímaváltozás hatásainak, ami hosszú távon növekvő kockázatot és dráguló helyreállítási költségeket jelent.
 

Mire figyeljünk a váltáskor?

A kampányban való részvételnek szigorú szabályai és határidői vannak, amikre az alkuszok nyomatékosan felhívják a figyelmet:
  1. A határidő szent: A felmondásnak március 31-én éjfélig be kell érkeznie a meglévő biztosítóhoz. Aki lemarad, az legközelebb csak a rendes évfordulójakor válthat.
  2. Írásos forma: A felmondást írásban, a név, az ingatlan címe és a kötvényszám megadásával kell megtenni. Indokolni nem kell.
  3. Folytonosság: A régi szerződés április 30-án szűnik meg, az új május 1-jén lép életbe. Érdemes az új szerződést a felmondással egy időben megkötni, hogy ne maradjon fedezet nélkül az otthonunk.
  4. Díjrendezés: A régi biztosítás díját április 30-ig maradéktalanul ki kell fizetni.
  5. Óvakodjunk a kettős biztosítástól: Ha a régi biztosító a felmondás után „visszacsábító” ajánlatot ad, és az ügyfél visszavonja a felmondást, de már megkötötte az újat, könnyen két biztosítás díját fizetheti egy évig, mivel az új szerződés felmondására csak korlátozottan van lehetőség.
 

Tudatosság és kedvezmények

Az ügyfelek egyre tudatosabbak a költségek faragásában is. Az Insura.hu szerint a váltók 84 százaléka választja az elektronikus kommunikációt, 87 százalékuk mellőzi a csekkes befizetést, és kétharmaduk az éves díj egyösszegű megfizetésével ér el további 5-10 százalékos kedvezményt.

A mostani kampány utolsó hete kiváló alkalom arra, hogy egy gyors online kalkulációval ne csak pénzt spóroljunk, hanem biztonságban is tudjuk legnagyobb vagyontárgyunkat. Azok közül, akik legalább három éve nem nyúltak a szerződéséhez, a döntő többség jelentős, 30-35 százalékos díjcsökkenést tud elérni, vagy jelentősen jobb szolgáltatási tartalmat ugyanazért a díjért. Az online alkuszoknál megkötött szerződéseken a többség 20-25 ezer forintot spórolt az éves díjon.

Szerző: Lovas Judit
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok