Még rosszabbul járnak a megtakarítók

2014. május 27. A várakozásoknak megfelelőn holnaptól már csak 2,4 százalék a jegybanki alapkamat. Az újabb 0,1 százalékpontos csökkentést megérzik a betétesek, de sokan azok közül is, akik befektetési alapban takarékoskodnak.

Hiába jelezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, sőt a jegybank elnöke, Matolcsy György is, hogy az alapkamat már a kívánt szintre érhetett, ma újabb kamatcsökkentésről döntöttek. Nincs persze szó valódi ellentmondásról, a pénzpiaci folyamatoktól függően ugyanis a jegybank nyitva hagyta a kaput a további enyhítésre.

A környezet pedig – mint arra a döntést követően Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfoliómenedzsere felhívta a figyelmet – igen csak támogató volt. A fejlett piaci hozamok lejtmenetbe kapcsoltak, az USA-ban ismét a növekedési aggodalmak, Európában pedig a deflációs félelmek domináltak. A fejlett piaci hozamok mérséklődésével párhuzamosan ismét kedvezőbb megítélés alá estek a feltörekvő piaci országok. Az utóbbi hetek tőkeáramlás adataiból azt látjuk, hogy a tavalyi nagy kiáramlás után ismét megindult a tőke visszafelé ezekre a piacokra. A kedvezőbb hangulatra reagálva a feltörekvő piaci jegybankok hozzáállása is változott, úgy tűnik, kamatemelésektől sehol sem kell most a befektetőknek tartania.

Még további kamatcsökkentés is jöhet


A kedvező nemzetközi környezet mellett a hazai inflációs folyamatok is inkább a további enyhítést pártolóknak adtak muníciót. Az elmúlt hónapok inflációs adatai bőven alullőtték az MNB márciusi inflációs jelentésében szereplő, tartósan alacsony külső inflációval számoló pályát. Az ország kockázati megítélésének szempontjából is kedvező fejleményeket hozott az elmúlt hónap. A piac értékelte az MNB bruttó külső adósság csökkentése érdekében hozott intézkedéseit, CDS felárunk 2010. óta a legalacsonyabb szintre csökkent, és az állampapírpiaci hozamok is új mélypontokat ütöttek, rendkívül erős kereslet mellett.

Bebesy úgy véli, hogy a kedvezőbb környezetet kihasználva még tovább vághat az MNB. Ez pedig biztosan nem jó hír a betéteseknek (bár ők már egyre kevesebben vannak), de azoknak sem, akik például pénzpiaci alapokba fektetnek. Utóbbiak hozama ugyanis szorgosan követi a mélybe zuhanó kamatkörnyezetet.


Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok