Még magasabb lett az infláció

2019. május 9. Idén áprilisban a fogyasztói árak 3,9 százalékkal nőttek tavaly áprilishoz képest, ami további emelkedést jelent. Az élelmiszerek, a szeszesitalok és dohányáruk, valamint egyes szolgáltatások jelentősen drágultak Az idényáras élelmiszerek ára több mint 20 százalékkal nőtt.

Utoljára 2012 decemberében volt magasabb az infláció (5 százalék) az idén áprilisinál. A KSH legfrissebb adatai szerint 2019 áprilisában a fogyasztói árak 3,9 százalékkal nőttek 2018 áprilisához képest. Márciusban az éves drágulás még 3,8 százalék volt. 2018 októberében ugyancsak 3,8 százalékot mértek, utána visszaesés következett. Januártól azonban ismét gyorsul a drágulás.

A KSH gyorsjelentése szerint az élelmiszerek ára 5,2 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 20,3 százalékkal, a liszté 11,2 százalékkal, a péksüteményeké 9,7 százalékkal, a kenyéré 8 százalékkal magasabb. A tojás ára 8,5, a tejé 6,2, a cukoré 3,6 százalékkal alacsonyabb lett. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 8,5, ezen belül a dohányáruké 12,7 százalékkal emelkedett. A szolgáltatásokért 3 százalékkal, ezen belül a lakásjavítási és -karbantartási szolgáltatásokért 12 százalékkal, az üdülési szolgáltatásokért 6,1 százalékkal kellett többet fizetni. A járműüzemanyagok 6,9 százalékkal drágultak.
Áprilisban a maginfláció 3,8 százalékos, a nyugdíjasokat érintő árváltozás 3,7 százalékos volt. Az év első négy hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal nőttek.
Egy hónap alatt, tehát márciusról áprilisra a fogyasztói árak lendületesen, átlagosan 0,9 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek  0,5 százalékkal, ezen belül az idényáras élelmiszerek 3,2, a párizsi, kolbász 2,2, a sertéshús 1,6, a kenyér 1,2 százalékkal kerül többe. Az étolaj ára 1,9, a tojásé és a sajté 1,2 százalékkal lett alacsonyabb. A ruházkodási cikkek 2,1, a szeszes italok, dohányáruk 0,7, ez utóbbin belül pedig a dohányáruk 1,6 százalékkal drágultak. A szolgáltatások ára 0,5 százalékkal nőtt, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni. A járműüzemanyagok ára 5,9 százalékkal nőtt.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok