Rettegnek a boltosok
2022. június 28.
A plázák már előre félnek, úgy vélik ugyanis, a benzinárstop kivezetése padlóra küldheti az üzletközpontokat. Az összes kereskedő retteg a mostani kánikulától, ilyenkor ugyanis érthető okból a vevők inkább elkerülik a boltokat. Ezért hozhatták előbbre a nyári vásárt.
Korábban a boltosok többsége kivárt nyári vásár meghirdetésével legalább július első feléig – összegezte a Blokkk.com. A kereskedői szakportál szerint azonban sok mindent felforgatott a járványos időszak. Például akkoriban vissza kellett csábítani a webről a hagyományos boltokba a vásárlókat a nyári hónapokban (a járványos bajok a nyári hónapok előtt és után dúlták fel a piacokat), így érthető volt, hogy sok boltos az elmúlt két esztendőben már július első felében rákapcsolt a nyári vásárra.
Most még ennél is előbbre hozták az akciókat. Azt tapasztalják ugyanis, hogy a vásárlók közül sokan inkább egy vízparti kiruccanásra szánják el magukat, mint hogy vásárolgassanak az izzasztó nyári hőségben. Ez az első nyári vásár, amikor a május 28-án beléptetett új akciós árfeltüntetési szabályok már élnek.
Az új szabályok – többek között – a termékek fogyasztóknak (a magánszemély vevők) meghirdetett akciós árainak, leértékeléseinek és árkedvezményeinek kereskedelemi kommunikációjára, valamint az akciós árak feltüntetésére vonatkoznak. Már nem elég csak az akciót kiírni, fel kell tüntetni az előző 30 nap legalacsonyabb árát is.
Nem kíméli a drágulás a Blokkk.com szerint a nyári vásár éllovasait, elsősorban a ruházati boltokat sem. Itt a szezonalitás is sokat számít, hiszen évszakonként jönnek az új divathullámok, így elsősorban a korábbi göncöket, surranókat lenne célszerű kiárusítani. Ha viszont – állapítják meg –a vásárlónak nincs kedve turkálni a boltban, akkor a legújabbaknál is engedni kell az árból.
Mostanra még mindig nem sikerült kimásznia minden boltosnak a koronavírus okozta válságból. Különösen a márciusi, április hónapok okoztak tetemes veszteségeket a kényszerű boltzárak miatt (májusi friss statisztika még nincs) az iparcikkes boltoknak. A járványos időszak előtti 2019-es esztendő hónapjaihoz képest 2022-ben már néhány százalékkal több is volt az értékesített árumennyiség, de ez még nem jelenti a pénzügyi veszteségek ledolgozását. És közben, akinek az árbevétele több 500 millió forintnál, az fizetheti a 80 százalékos pótadót. Arra is kell a pénz, nem csak az akciós árengedmény kiesésének ellensúlyozására.
Egyetlen plázában sem tervezik, hogy az energiaszámla csökkentése érdekében visszavenne a hűtés mértékéből, vagy korlátozná a mosdókban a vízhasználatot – derült a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének tőtitkára, Balatoni Judit Indexnek adott nyilatkozatából. Mint elmondta: mivel az üzletközpontok eddig sem részesültek a kedvezményes árú energiából, így őket nem érinti a kormány nemrégiben bejelentett intézkedése, amely szerint már csak egy szűk vállalkozói kör kap engedményes áron energiát.
A benzinárstop kivezetése viszont Balatoni szerint padlóra küldheti az üzletközpontokat, mert ha az üzemanyagok ára drasztikusan megemelkedik, az emberek leteszik a gépkocsit, s akkor tényleg kiürülhetnek a plázák. Addig is jön a térítéses mosdóhasználat. Egyre több bevásárlóközpontban kell fizetni a mosdó használatáért. Ezeknek az üzletközpontoknak a tulajdonosai pedig a főtitkár szerint rendkívül jó tapasztalatokról számoltak be az intézkedés bevezetését követően. Így várhatóan egyre több helyen követik ezt a példát.
A Blokkk.com szerint azonban aligha a WC-használat utáni pénzek beszedése menti meg a plázákat működésük drágulásától. Kirakatokat nézegetni viszont emiatt is kevesebben fognak. Ráadásul – tették hozzá – az ilyen befizetésnek is van adminisztrációja, és például egy automata, vagy némi személyzet is kell hozzá.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: kereskedelem, bolt, Blokkk.com, pláza, akció, nyári vásár, klíma, WC, benzinárstop
Még előrébb hozták a nyári vásárt
Fotó: Blokkk.com

Sok üzlet még a covidból sem tért magához

A légkondik továbbra is dübörögnek a plázákban

Kapcsolódó anyagok
- 2023.01.24 - Budapesten nyit üzletet a Primark
- 2022.11.21 - Akkora a baj, hogy az élelmiszer lehet a Black Friday új slágere
- 2022.08.26 - Energiatakarékosságra buzdítja a kereskedőket a szövetség
- 2022.07.07 - Spórolni kezdtek a boltokban a vevők
- 2022.06.16 - Minden árstop marad, de nem ugyanaddig
- 2022.06.13 - Így trükköznek a leárazásokkal a boltosok
- 2022.06.05 - A gyógyszerek tb-támogatását is megadóztatják
- 2022.05.25 - Még kevesebb lesz az akció
- 2022.05.02 - Változik a termékek árazása a Tesco házhozszállításnál
- 2022.04.28 - Nem etethetnek minket vacakokkal a multik? Azért ennyire nem egyszerű!
További kapcsolódó anyagok