Emelkedik a Prémium Magyar Állampapír kamata
2022. január 20.
Mától új sorozatú, az eddiginél magasabb kamatprémiumot fizető ötéves Prémium Magyar Állampapírba fektethetik pénzüket a megtakarítók. Az inflációkövető papír kezdő kamata 6,6 százalék. Kérdés, hogy ezzel sikerül-e a lakosság megcsappant érdeklődését újból felkelteni.
Az elszálló infláció miatt sokat veszítettek vonzerejükből a lakosság állampapírok. Míg az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 2021-ben 1085 milliárd forinttal tervezte növelni a lakossági állampapír-állományt, szeptember végén csak 61 százalékban teljesült a nettó kibocsátási terv. Októberben annyira megcsappant a lakosság érdeklődése, hogy az új vásárlások és a visszaváltások már egyensúlyban voltak. November végére pedig mindössze 690 milliárd forinttal, 9861 milliárd forintra nőtt a lakossági állampapír-állomány.
Az ÁKK decemberi adatait böngészve arra jutottunk, hogy az év utolsó hónapjában 100-120 milliárd forint körül lehetet az állomány bővülése, így 200 milliárd forint lehet a tervezettől az elmaradás. A legfrissebb tervek szerint 2022-ben újabb 1000 milliárd forinttal több lakossági pénzt kellene állampapírba terelni, mint amennyi távozik onnan, és 2023-ra el kellene érni a 11 milliárd forintos lakossági állampapír-állományt. Csakhogy a korábban sztárpapírnak számító ötéves futamidejű Magyar Állampapír plusz a 4,95 százalékos éves átlagos kamatával már kevésbé vonzó a jelenlegi inflációs környezetben.
Amíg a fogyasztói árak csak 3 százalék körül nőttek, valóban kimagasló volt a MÁP Plusz kamata. Tavaly azonban már egész évben növekvő inflációval találkozhattunk, a novemberi és a decemberi áremelkedés már 7,4 százalék lett, a 2021-es éves átlagos infláció pedig 5,1 százalék. Gyors csökkenéssel aligha számolhatunk, maga az MNB is 5 százalék körüli, mások 5,5 százalékos átlagos inflációt várnak 2022-re.
A tervezettnél jóval hamarabb, július helyett már tegnap lezárták a közel 3 éves futamidejű, 2024/K sorozatú PMÁP értékesítését is. Helyette mától a kicsit több mint hároméves futamidejű, 2025. március 27-én lejáró 2025/K sorozatot lehet jegyezni. Ennek a kamatprémiuma nem változott, infláció plusz 0,75 százalék. Ez most 5,85 százalékos kezdőkamatot jelent. (Az elődje csak azért fizetett kevesebbet, 4,05 százalékot, mert a kamata decemberben változik, így az előző évi inflációt jó egy év késéssel építi be.)
A 2025/K PMÁP kamata legközelebb 2023. március 27-én változik, akkortól majd a 2022-es inflációhoz képest fizet plusz 0,75 százalékot.
Fontos a lakossági megtakarítók érdeklődésének fenntartása, ezért még decemberben az egyéves Magyar Állampapír kamata a korábbi 2,5 százalékról 3 százalékra emelkedett. Az egyéves Kincstári Takarékjegyé ugyancsak 3 százalékra nőtt. A korábbi 2,25 százalék már aligha lehetett vonzó. A kétéves futamidejű Kincstári Takarékjegy II. éves kamata pedig tavaly december 13-tól 3,5 százalékra emelkedett a korábbi 2,75 százalékról. Így az itt elérhető éves hozam (EHM) 3,44 százalék.
Forrás: www.allampapir.hu
*EHM: egységesített értékpapír hozam mutató; Lejáratig számított éves hozam
**kamatforduló december 2-án
A betéti kamatokat (forint, euró, dollár, svájci frank) itt kalkulálhatja
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát!
Szerző: Lovas Judit
Címkék: kamat, állampapír, szuperállampapír, megtakarítás, Prémium Magyar Állampapír, PMÁP, Magyar Állampapír Plusz, Babakötvény
Mától többet fizet az állam a pénzünkre
Nyomdai MÁP Plusz
Fotó: allampapir.hu
Fotó: allampapir.hu
Az elszálló infláció miatt sokat veszítettek vonzerejükből a lakosság állampapírok. Míg az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 2021-ben 1085 milliárd forinttal tervezte növelni a lakossági állampapír-állományt, szeptember végén csak 61 százalékban teljesült a nettó kibocsátási terv. Októberben annyira megcsappant a lakosság érdeklődése, hogy az új vásárlások és a visszaváltások már egyensúlyban voltak. November végére pedig mindössze 690 milliárd forinttal, 9861 milliárd forintra nőtt a lakossági állampapír-állomány.
Az ÁKK decemberi adatait böngészve arra jutottunk, hogy az év utolsó hónapjában 100-120 milliárd forint körül lehetet az állomány bővülése, így 200 milliárd forint lehet a tervezettől az elmaradás. A legfrissebb tervek szerint 2022-ben újabb 1000 milliárd forinttal több lakossági pénzt kellene állampapírba terelni, mint amennyi távozik onnan, és 2023-ra el kellene érni a 11 milliárd forintos lakossági állampapír-állományt. Csakhogy a korábban sztárpapírnak számító ötéves futamidejű Magyar Állampapír plusz a 4,95 százalékos éves átlagos kamatával már kevésbé vonzó a jelenlegi inflációs környezetben.
Amíg a fogyasztói árak csak 3 százalék körül nőttek, valóban kimagasló volt a MÁP Plusz kamata. Tavaly azonban már egész évben növekvő inflációval találkozhattunk, a novemberi és a decemberi áremelkedés már 7,4 százalék lett, a 2021-es éves átlagos infláció pedig 5,1 százalék. Gyors csökkenéssel aligha számolhatunk, maga az MNB is 5 százalék körüli, mások 5,5 százalékos átlagos inflációt várnak 2022-re.
Így emelt kamatot az állam a PMÁP-nál
Valamit tehát lépni kellett, hogy akinek nem eléggé vonzó a MÁP Plusz, az inflációkövető Prémium Magyar Állampapírt (PMÁP) vásárolhassa helyette. A legutóbbi, ötéves 2026/I sorozatú papír kamata 4,55 százalék volt. Ennek tervezett értékesítése tegnap le is zárult, így mától lehet jegyezni az újabb ötéves, 2027/I sorozatú PMÁP-ot. Az új papír kamatát is megemelte az állam, hiszen infláció plusz 1,5 százalékot fizet, szemben elődje 1,25 százalékos kamatprémiumával. Mivel a tavalyi átlagos infláció 5,1 százalék lett, az indulókamat 6,6 százalék. Ez az ajánlat pedig már kiemelkedik a mezőnyből.A tervezettnél jóval hamarabb, július helyett már tegnap lezárták a közel 3 éves futamidejű, 2024/K sorozatú PMÁP értékesítését is. Helyette mától a kicsit több mint hároméves futamidejű, 2025. március 27-én lejáró 2025/K sorozatot lehet jegyezni. Ennek a kamatprémiuma nem változott, infláció plusz 0,75 százalék. Ez most 5,85 százalékos kezdőkamatot jelent. (Az elődje csak azért fizetett kevesebbet, 4,05 százalékot, mert a kamata decemberben változik, így az előző évi inflációt jó egy év késéssel építi be.)
A 2025/K PMÁP kamata legközelebb 2023. március 27-én változik, akkortól majd a 2022-es inflációhoz képest fizet plusz 0,75 százalékot.
Más kamatok is nőttek és nőnek
Mint megírtuk, az emelkedő inflációnak „köszönhetően” a jelenlegi 6,3 százalékról 8,1 százalékra nő februártól a Babakötvények kamata, amely az előző év átlagos inflációja plusz 3 százalék. Vagyis februártól 8,1 százalék lesz. Csak a 2032/S sorozatú Babakötvényé marad még 6,3 százalék, ennek kamatfordulója ugyanis decemberben van, így a magasabb kamat csak 2022 decemberétől ketyeg.Fontos a lakossági megtakarítók érdeklődésének fenntartása, ezért még decemberben az egyéves Magyar Állampapír kamata a korábbi 2,5 százalékról 3 százalékra emelkedett. Az egyéves Kincstári Takarékjegyé ugyancsak 3 százalékra nőtt. A korábbi 2,25 százalék már aligha lehetett vonzó. A kétéves futamidejű Kincstári Takarékjegy II. éves kamata pedig tavaly december 13-tól 3,5 százalékra emelkedett a korábbi 2,75 százalékról. Így az itt elérhető éves hozam (EHM) 3,44 százalék.
A lakossági állampapírok kamata
Állampapír neve | Futamidő | Éves kamat | Éves kamat számítása | Kamat változása |
---|---|---|---|---|
Prémium Euró Magyar Állampapír 2025/Y | 3 év | 3,90% | 2021.12.13 | |
Prémium Euró Magyar Állampapír 2027X | 5 év | 4,40% | 2021.12.13 | |
Egyéves Magyar Állampapír | 1 év | 3,00% | EHM* 2,97% | 2021.12.27 |
Prémium Magyar Állampapír 2025/K | 3 év | 5,85% | Infláció + 0,75% | 2022.01.21 |
Prémium Magyar Állampapír 2027/I | 5 év | 6,60% | Infláció + 1,50% | 2022.01.21 |
Kincstári Takarékjegy | 1 év | 3,00% | 2021.12.13 | |
Kincstári Takarékjegy II. | 2 év | 3,50% | EHM* 3,44% | 2021.12.13 |
Magyar Állampapír Plusz | 5 év | 3,50-6,00% | EHM* 4,95% | |
(nyomdai is) | első félévben | 3,50% | ||
második félévben | 4,00% | |||
2. évben | 4,50% | |||
3. évben | 5,00% | |||
4. évben | 5,50% | |||
5. évben | 6,00% | |||
Babakötvény 2033-40/S | 6,30% | Infláció + 3,00% | 2021.02.01 | |
Babakötvény 2032/S** | 6,30% | Infláció + 3,00% | 2021.12.02 |
Forrás: www.allampapir.hu
*EHM: egységesített értékpapír hozam mutató; Lejáratig számított éves hozam
**kamatforduló december 2-án
A betéti kamatokat (forint, euró, dollár, svájci frank) itt kalkulálhatja
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát!
Szerző: Lovas Judit
Címkék: kamat, állampapír, szuperállampapír, megtakarítás, Prémium Magyar Állampapír, PMÁP, Magyar Állampapír Plusz, Babakötvény
Kapcsolódó anyagok
- 2023.01.18 - Holnaptól vehetjük a 16 százalékos állampapírt
- 2022.09.21 - Újabb állampapír érkezik
- 2022.09.16 - Már most is kapható 11 százalékos állampapír
- 2022.09.09 - Már itt is a 11 százalékos kamatozású állampapír
- 2022.07.21 - Mit csináljak most a pénzemmel?
- 2022.06.07 - Még több devizahitelre van szüksége Magyarországnak
- 2022.06.03 - A kormány elintézte, hogy ne kapjunk magasabb betéti kamatot
- 2022.04.14 - A háború miatt készpénzben spájzolunk
- 2022.04.05 - Márciusban menekült a lakosság az állampapírból
- 2022.03.25 - Csak az állam akarja igazán a pénzünket
- 2022.03.17 - Állampapír: még több mézet csurgatnak a madzagra
- 2022.02.28 - Most mit csináljak a pénzemmel?
- 2022.02.05 - Állampapír: nyereményjátékkal ösztönzik a lakossági vásárlást
- 2022.01.25 - Nem szöszölnek tovább, gyorsított a kamatemelésen az MNB
- 2022.01.16 - Februártól 8,1 százalék lesz a Babakötvény kamata
- 2022.01.07 - Megeszi az infláció a megtakarításunkat
- 2022.01.05 - Babakötvény: 8 százalék fölé nőhet a kamat
- 2021.12.06 - Akkor se kapunk többet a pénzünkre!
- 2021.11.24 - Már nem kell több állampapír a lakosságnak
- 2021.11.12 - Duplázzák a babakötvényhez adott állami támogatást
- 2021.11.08 - Megújították a postán kapható állampapírokat
- 2021.10.07 - Mennyivel nőttek a betéti kamatok? Semennyivel!
- 2021.09.23 - Nyugdíjkötvény? Ne is álmodjunk róla!
- 2021.08.23 - Ha nem lenne moratórium, nem lenne megtakarítás
- 2021.07.16 - Szép csendben kevesebbet fizet az állam a pénzünkre
- 2021.06.18 - Az MNB a múlt héten kinyírta a szuperállampapírt?
- 2021.05.28 - Mikor kaphatunk végre magasabb kamatot a pénzünkre?
- 2021.04.30 - Már nem annyira szuper, de még mindig ezt viszik a legjobban a befektetők
- 2021.03.29 - Még mindig ömlik a pénz szuperállampapírba
- 2021.02.19 - Kisebb kamattal akar még több pénzt az állam
- 2021.01.22 - Februártól csökken a Babakötvény kamata
- 2020.11.20 - Moratórium nélkül nagy lenne a baj
További kapcsolódó anyagok