Márciusban megállt a drágulás
2025. április 8. A fogyasztói árak februárhoz mérten nem változtak márciusban – derült ki a KSH friss statisztikájából. Ehhez azonban az is kellett, hogy a benzin olcsóbbá váljon. Éves alapon 4,7 százalékot tett ki az infláció, ilyen összevetésben az élelmiszerek 7 százalékkal kerültek többe.Tavaly márciushoz viszonyítva a KSH friss beszámolója szerint a fogyasztói árak a februári 5,6 százalék után átlagosan 4,7 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek ára 7 százalékkal nőtt, ezen belül a liszté 42,2, az étolajé 32,7, a tojásé 26,1, a kávéé 18,6, a csokoládé és kakaóé 17,6, a tejé 16,7, a gyümölcs- és zöldségléé 16,0, a vaj- és vajkrémé 13,7, a baromfihúsé 7,6 százalékkal. Ezek alapján még aligha beszélhetünk arról, hogy jelentősen hatott volna az árrésstop.
A szolgáltatások 7,5 százalékkal drágultak, ezen belül a lakbér 11,8, a postai szolgáltatások 11,3, a járműjavítás és -karbantartás 10,3, a lakásjavítás és -karbantartás 10,0, a testápolási szolgáltatások 9,9 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk ára 5,5 százalékkal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkek ára 2,1 százalékkal lett magasabb ezen belül az ékszerek 21, az új személygépkocsik 6,1, a szobabútorok 3,2 százalékkal többe, a használt személygépkocsik 2 százalékkal kevesebbe kerültek. A háztartási energiáért 2,7 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a vezetékes gáz ára 5,5, a tűzifa ára 5,1 százalékkal mérséklődött, míg a palackos gázért 10,2 százalékkal többet kellett fizetni. A járműüzemanyagok ára 2,5 százalékkal mérséklődött, a gyógyszer, gyógyáruk 3,1 százalékkal drágultak.
Egy hónap alatt, tehát márciusban a februárihoz képest a fogyasztói, ezen belül az élelmiszerekárak átlagosan nem változtak. A margarin ára 9,9, a tej és a tejtermékeké 5,4-5,4, a vaj, vajkrémé 5,1, a liszté 2,0, a cukoré 1,9, a sertéshúsé 1,5 százalékkal mérséklődött. Az étolaj azonban 4,1, a csokoládé, kakaó 3,4 százalékkal drágult, valamivel többe került a száraztészta, a kávé és a baromfihús is. A tartós fogyasztási cikkek 0,4, a szolgáltatások 0,3 százalékkal drágultak. A háztartási energiáért átlagosan 0,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, a járműüzemanyagok ára 4,1 százalékkal csökkent.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: vásárlás, élelmiszer, árak, KSH, infláció, statisztika, árrésstop
Kapcsolódó anyagok
- 2025.05.19 - Jókorát újított áruházaiban a Spar
- 2025.05.15 - Nagy a baj a bolti költéseknél?
- 2025.05.09 - Máris reagált a kormány lépésére a Rossmann
- 2025.05.09 - Hiába az árrésstop, a vártnál magasabb lett az infláció
- 2025.05.08 - Még nincs döntés a nyugdíjasokról, az élelmiszerek további árkorlátozásáról
- 2025.04.30 - Ez már tényleg kínos, így magyarázkodik Nagy Márton
- 2025.04.29 - A kereskedők szerint értelmetlen Nagy Márton újabb húzása
- 2025.04.28 - Újabb árkorlátozás: el se hinné, mennyit drágultak ezek a termékek
- 2025.04.24 - Igenis, hat az árrésstop, siettek hangsúlyozni a kereskedők
- 2025.04.24 - Törli a régi ügyfélfiókokat a dm
- 2025.04.19 - Ismét horror áron adják majd a gyümölcsöket?
- 2025.04.14 - Tovább szenved a magyar építőipar
- 2025.04.10 - A választások után drágul a mobil, a net
- 2025.04.07 - Csalódást okozott a bolti forgalom
- 2025.04.07 - A nyugdíjasokon spórolna a kormány?
- 2025.04.03 - Kevesebb kamatot ad az állam a pénzünkre
- 2025.04.01 - Előírták, most pedig megtiltanák az inflációkövető áremelést a bankoknak
- 2025.03.25 - Magyar hullámvasút: infláció fel, növekedés le
- 2025.03.25 - Nem drágul húsvétra a tojás, de a vásárlásával nem érdemes várni
- 2025.03.12 - Árrésstop: ismét saját tüzét oltogatja a kormány
- 2025.03.12 - A kimutatott többszöröse is lehet a drágulás
- 2025.03.10 - Tényleg nő a lakossági költekezés? Érdemes a számok mögé is nézni
További kapcsolódó anyagok