Maradt az alapkamat, rosszabbak a gazdaság kilátásai

2025. június 24. A várakozásoknak megfelelően nem változtatott ma az alapkamaton a jegybank. Az MNB módosította az idei évre vonatkozó előrejelzését is: a gazdasági növekedés a vártnál alacsonyabb lesz.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa mai ülésén változatlanul, 6,50 százalékon hagyta az alapkamatot, az overnight jegybanki betét 5,50 százalékon, az overnight fedezett hitel kamata 7,50 százalékon maradt. Az elemzők is erre számítottak, így nem volt meglepetés ez a lépés.

„A legutóbbi inflációs adat gyorsulást mutatott, hiszen az áprilisi 4,2 százalékról 4,4 százalékra emelkedett az éves mutató. Az egyik kedvezőtlen folyamat, hogy az élelmiszerárak növekedési üteme továbbra is az inflációs cél felett van. A piaci szolgáltatásoknál hasonló a helyzet, ami szintén kockázatot jelent. Emellett az elmúlt hetek és napok nemzetközi eseményei, köztük az Irán és Izrael közötti fegyveres konfliktus miatt jelentős mozgások voltak az olajpiacon, ami szintén kivárásra ösztönözte a magyar döntéshozókat” – értékelte Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a keddi döntést.

Stabil maradt a forint

Hozzátette: „Ugyanakkor pozitív fejlemény, hogy a forint árfolyama viszonylag stabilan vészelte át az utóbbi napokat. Továbbra is úgy látjuk, az MNB-nek fontos a stabil és relatív erős árfolyam, hiszen ezen keresztül is tudja segíteni az infláció leszorítását.”
Ezek tükrében a szakember arra számít, hogy a jelenlegi kilátások alapján idén egy kamatvágásra kerülhet sor, várhatóan az utolsó negyedévben. Így december végére 6,25 százalékos lehet az alapkamat.

Módosított az előrejelzésén az MNB

Varga Mihály, az MNB elnöke a kamatdöntés utáni tájékoztatón arról beszélt, hogy a hatósági és az önkéntes árkorlátozó intézkedések jelentős szerepet játszottak a havi átárazások mérséklődésében. A piaci szolgáltatások önkéntes árkorlátozások nélkül 6,8 százalék helyett 7,6 százalékon lennének, az átárazási szándékok még mindig erősek. A lakossági inflációs várakozások csökkentek, ugyanakkor továbbra is magasak. Ezért a jegybank célja ezeknek a várakozásoknak a stabilizálása.

A jegybanki előrejelzés szerint idén éves átlagban 4,7 százalékos infláció várható, míg 2026-ban 3,7 százalékon, 2027-ben pedig 3 százalékon alakulhat a fogyasztóiár-index. Az inflációs kilátásokat többnyire felfelé mutató kockázatok övezik.

A jegybank lefelé módosította a növekedési előrejelzését. Az MNB úgy számol, hogy idén az év második felében a konjunktúra fokozatos élénkülése várható.2025-ben várhatóan 0,8 százalékkal emelkedik a magyar gazdaság teljesítménye. Korábban még a GDP 2,4 százalékos bővülésével számoltak. A jövő évi növekedés 2,8 százalék,2027-ben pedig 3,2 százalék lesz. Varga hangsúlyozta: a gazdasági növekedést lefelé mutató kockázatok övezik.

Szerző: L.J.
Címkék:  , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok