Már minden hetedik embernek van lakástakarék-szerződése
2017. december 20. Egyre népszerűbb a lakástakarék-pénztári konstrukció, már minden hetedik embernek van ilyen megtakarítása – adta hírül az OTP Lakástakarék.A lakástakarék-pénztári konstrukció növelte a leglátványosabban a piaci részesedését 2017-ben a hosszabb távú megtakarítási formák közül – derült ki a legfrissebb OTP Öngondoskodási Indexből. 2012-ben még csak a lakosság 12 százaléka tartotta pénzét ebben a minimum 4 éves időtartamot felölelő megtakarítási formában. Azóta évente nőtt a lakástakarékok részesedése, mára majdnem minden hetedik ember rendelkezik ilyennel. Köntös Péter, az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese szerint ez nagyon jó aránynak tekinthető, figyelembe véve azt, hogy - saját bevallásuk szerint - az emberek tizede tervez csak egy évnél hosszabb távlatra, és a még belátható pénzügyi horizont is legfeljebb öt év.
A népszerűség oka az, hogy egyrészt az emberek az alacsonyabb kamatkörnyezetben keresik az olyan megtakarítási lehetőségeket, amelyek kockázatmentesen nagyobb hozamot biztosítanak. Másrészt a pörgő ingatlanpiaci helyzetben a lakásvásárlást tervezők, vagy lakásukat felújítani, korszerűsíteni szándékozók is egyre szívesebben választják ezt a fajta, állami támogatással kiegészített megtakarítási lehetőséget. Amennyiben a futamidő alatt szükségük lenne az összegre, az áthidaló kölcsön segítségével ez sem jelent problémát – mondta a vezérigazgató-helyettes.
A lakás-takarékpénztári konstrukció lényege, hogy az ügyfelek több éven keresztül előtakarékoskodnak, a befizetésekre az állam 30 százalékos, de legfeljebb évi 72 ezer forintos támogatást ad. Így a maximális állami támogatás havi 20 ezer, azaz évi 240 ezer forintos befizetéssel érhető el. Több szerződés megkötésével ugyanarra a lakásra felvehető hitel összege is megtöbbszörözhető, amellett hogy az állami támogatás mértéke is arányosan nő. A közeli hozzátartozók - férj, feleség, testvér, szülő, nagyszülő, gyermek, unoka - szerződései esetén ugyanis a szerződésekre felvehető összegek egyszerre, összevonva ugyanarra a lakáscélra is felhasználhatóak.
Az állami támogatásért cserébe csak lakáscélra fordítható az így felhalmozott összeg. Igaz, ez meglehetősen széleskörű felhasználhatóságot jelent; nemcsak lakásépítésre és -vásárlásra, de felújítások, bővítések és korszerűsítések finanszírozására vagy akár hitelkiváltásra is felhasználható.
Az igazán tudatos megtakarítók lakáshitel-felvétel esetén a lakástakarékot összekapcsolhatják egyéb, államilag támogatott pénzügyi megoldásokkal is, mint például CSOK, kamattámogatott hitel vagy lakáshitel cafeteria. Az így kapott összeg több millió forintra is rúghat – tette hozzá Köntös Péter.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: lakástakarék, OTP Lakástakarék, állami támogatás, lakáscél, lakáshitel
Kapcsolódó anyagok
- 2019.02.15 - Olcsóbb lesz a lakáshitel az OTP Lakástakarék új termékével
- 2018.09.05 - Lakástakarék: egyre többen vásárolnak ingatlant a megtakarításból
- 2018.07.12 - Lakástakarék: idősotthonba is felhasználható
- 2018.06.07 - Ezt tudta a lakástakarékról?
- 2018.06.01 - Álomotthon helyett a panel a valóság
- 2018.04.13 - OTP Lakástakarék: díjmentes számlanyitás a Construmán
- 2018.03.22 - Így lehet felújítani a panelt
- 2018.03.20 - Átépítés vagy bővítés? Csak szakemberrel!
- 2018.02.14 - Jóval drágább a felújított panel
- 2018.02.02 - Milliókat spórolhatnak a társasházak a fűtéssel
- 2018.02.02 - Meghökkentő számok a lakáshitelezésről
- 2017.10.15 - Így újíthatod fel állami támogatással a lakásodat
- 2017.09.05 - Ez hozott sok pénzt egymillió befektetőnek
- 2017.05.30 - Új kazán kellene? A kéményre is milliókat költhetsz
- 2017.05.15 - Kilőtt az OTP Lakástakarék
- 2017.04.05 - Itt a nagy dobás az OTP Lakástakaréktól
- 2016.10.07 - Így juthatsz gyorsan az állami támogatással félretett pénzedhez
- 2016.06.17 - Így hozhat 10 százalék felett a pénzed
- 2016.03.18 - Lakás? Önerő nélkül ne is álmodjon róla!
- 2015.10.02 - Ide öntik a pénzüket az emberek
- 2014.11.05 - Akinek van pénze, így spórol lakásra
További kapcsolódó anyagok